Valóban az abortuszok számának csökkentése a cél, vagy egyszerű nyomásgyakorlás az egész? – Hello, WMN! beszámoló
Az utóbbi években a közbeszéd megkerülhetetlen témájává vált a gyerekvállalás kérdése, a szakadék viszont, ami az állam és a társadalom által fontosnak tartott szempontok között tátong, mintha nem akarna csökkenni. De vajon fontos-e egyáltalán, hogy közös nevezőre hozzuk a két szereplőt? Megoldást jelent-e a népességnövekedés a demográfiai problémákra, és mivel lehetne valóban növelni a születendő gyerekek számát? Többek között ezeket a kérdéseket boncolgatta a legutóbbi, Áldassék a gyümölcs! – Kinek van köze ahhoz, hogy szülünk vagy nem? címet viselő Hello, WMN!-estünk. Gyárfás Dorka beszélgetőtársai ezúttal Hadas Kriszta riporter, Kormos Anett forgatókönyvíró, humorista, Krajnyik Cintia, a WMN újságírója, Szalma Ivett családszociológus, Szél Dávid pszichológus és Wolf Kati énekes voltak. Mózes Zsófi beszámolója.
–
Az este apropóját többek között a néhány héttel ezelőtti, szívhangtörvény néven elhíresült rendeletmódosítás adta
Az intézkedés értelmében szeptember közepe óta a terhességmegszakítást választó nőket vizsgáló orvosoknak rögzíteniük kell, hogy a magzati életfunkciók működésére utaló tényezőt bemutatták pácienseiknek. Persze ez nem szigorítás, mondják a módosítás előterjesztői, csupán tájékoztatás.
Magyarországon európai viszonylatban igen magas a terhességmegszakítások száma, csupán Észtország és Bulgária előz meg bennünket.
A statisztikákból pedig az is elég pontosan kirajzolódik, hogy elsősorban az ország északkeleti régióiban és a kistelepüléseken sok az abortusz (és az „abortuszhalmozóké”), a terhességmegszakítás mellett döntő nők között pedig sokan vannak 19 évesnél fiatalabbak.
Jelenleg azonban, bár többségében férfiak hoznak kormányszinten döntést róla, társadalmi szinten sokkal inkább a nők vállát nyomja a gyerekvállalással és családalapítással kapcsolatos döntések súlya. Hadas Kriszta azonban gyorsan hozzáteszi: amíg szép számmal vannak olyan családok, amelyekben közösen hozzák meg a gyerekvállalással kapcsolatos döntéseket, a végső szó viszont mégiscsak azé kell legyen, akinek a testében növekszik a magzat.
Nyomásgyakorlás, hogy ne fogyjon a magyar?
A Magyarországon hatályos szabályozás szerint jelenleg négy konzultáción kell részt vennie annak a nőnek, aki a terhességmegszakítást választja: ebből kettő az orvossal, kettő pedig a védőnővel történik – és ezeknek az alkalmaknak nem titkolt célja megváltoztatni a nő döntését. Szél Dávid elmondta, gyakran előfordul az is, hogy az első konzultáción nem egyeztetnek második időpontot.
Amikor pedig a várandós nők új időpont miatt telefonálnának, egész egyszerűen nem fogadják a hívásukat – a várakozás miatt pedig sokan kicsúsznak a 12. hetes határidőből, ameddig a terhességmegszakítás elvégezhető.
„Voltak már korábban az abortusz szigorítására vonatkozó intézkedések, például 1953-ban, amikor úgy ahogy volt, tiltották az abortuszt. Így születtek a Ratkó-gyerekek, akik egy nagyon népes társadalmi csoportot alkottak Magyarországon – ennek azonban számtalan negatív következménye lett” – mondja Szalma Ivett, amikor arra terelődik a szó, hogy vajon megoldaná-e a demográfiai problémákat, ha több gyerek születne.
A családszociológus szerint az abortusz szigorú szabályozása helyett sokkal barátságosabb módszerek is vannak a megszakított terhességek számának csökkentésére, például a felvilágosítás, a fogamzásgátló eszközök hozzáférhetőségének növelése, vagy a szexuális nevelés. Mivel azonban az állam nem valós megoldásokat kínál, felmerül a kérdés: valóban az abortuszok számának csökkentése a cél, vagy egyszerű nyomásgyakorlás az egész?
Spermium, petesejt, magzat, születés, és onnantól meg van oldva minden?
Fontos kérdés, hogyan lehet tudatos családtervezésre szocializálni az embereket – veti fel Szél Dávid, abban pedig mindenki egyetértett, hogy ehhez kevés, ha hetedik osztályban szexuális felvilágosítás címszó alatt bevisznek a gyerekeknek egy banánt, meg egy betétet az iskolába. „Mi elég korán kezdtük, és nagyon-nagyon jó könyvek vannak, amik segítenek, hogy szülőként az ember ne ott üljön és bénázzon, vagy olyat mondjon, amit már tud a gyerek” – osztotta meg tapasztalatait Wolf Kati, akivel Kormos Anett is egyetértett, ő viszont inkább megvárta, amíg a gyerekei maguktól kezdenek el érdeklődni a szexualitás iránt.
A tudatos családtervezéshez azonban nemcsak felvilágosításra és szexuális nevelésre, de működő egészségügyi és oktatási rendszerre is szükség van – sokakat ugyanis épp ezek hiánya tart vissza attól, hogy gyereket vállaljanak.
Az egészségügy mai állapota sok esetben nem alkalmas arra, hogy belátható időn belül tudja fogadni a nőket, ezt pedig Krajnyik Cinti tapasztalatai is megerősítik: miután kíváncsiságból felhívta az SZTK-s nőgyógyászt, kiderült, hogy nagyjából egy hónapos várakozási idővel tudnak csak időpontot adni. Úgyhogy nincs mese, aki orvosi ellátásban szeretne részesülni, az vagy nagyon türelmes és kitartó kell hogy legyen, vagy nagyon sok pénzre lesz szüksége. A helyzetet pedig tovább nehezítik a speciális helyzetek – mint például a Cintit is érintő endometriózis.
És miközben az állam azt akarja, hogy több gyerek szülessen, mondja Hadas, megbélyegzik azokat, akik lombikprogramra mennek. Éveket várnak a nők, hogy kivizsgálják az egészségi problémáikat, és nincs elég bölcsődei és óvodai férőhely sem. Azok, akiknek lehetőségük van rá, meg fogják oldani magánúton az abortuszt, azok viszont, akiknek hónapokat kell várniuk az időpontra, esetleg másik településre kell utazniuk ahhoz, hogy nőgyógyászati ellátásban részesülhessenek, még kilátástalanabb helyzetbe kerülnek. Az abortusz korlátozása, ahogy az a történelem során már számtalanszor bebizonyosodott, csak az illegális terhességmegszakítások számát növeli, a születésekét nem.
Végső soron kell-e az államnak azzal törődnie, hogy minél több gyerek szülessen?
A beszélgetés konklúziója, hogy nem kérdés, az államnak felelőssége van abban, hogy a kívánt gyerekek megszülessenek, hogy azokat segítse a szülővé válás útján, akik azzá szeretnének válni, legyenek azok párok, egyedülállók, heterók vagy épp melegek. És miközben a jól működő gyakorlathoz elengedhetetlen, hogy ítélkezésmentesen, egyesével vizsgáljuk az érintettek helyzetét, és empátiával forduljunk egymás felé, beszélnünk kell arról is, hogy a csökkenő születésszám mellett éppúgy demográfiai problémákat okoz a kivándorlás vagy a halálozási ráta, ezeknek a kezelésével kapcsolatban azonban egyelőre kevésbé tűnik motiváltnak a kormány.
További fotókért kattints a képre, és lapozd végig a galériánkat!
Képek: Kovács Tamás / WMN
Díszlet: TorTer e-Design
