„Család az, amit a benne élők annak tartanak” – Hello, WMN! bemelegítés Szél Dáviddal
Kinek van köze ahhoz, hogy megszületik-e egy gyerek, vagy sem? És ahhoz, ha egy nő úgy dönt, nem szeretne anya lenni? Milyen lehet ebben a „méhekben turkáló” országban élni egy meddő nőnek? Gyerekbarát-e egy ország attól, hogy adókedvezményt kapnak a nagycsaládok, miközben napról napra egyre nehezebb megélni? Miért nem tudunk ezekről a kérdésekről higgadtan, empátiával beszélgetni? Október 18-án, a következő Hello, WMN! estünkön (amire ITT tudtok jegyet venni) Gyárfás Dorka moderálásával ezekre a kérdésekre keressük többek közt a választ, méghozzá Wolf Kati énekesnő, Hadas Kriszta újságíró, riporter, Kormos Anett humorista, forgatókönyvíró, Szalma Ivett családszociológus és Szél Dávid pszichológus, blogger részvételével. Hangolódó körkérdéseinkre Hadas Kriszta és Kormos Anett után most Szél Dávid válaszol.
–
WMN: Számodra mit jelent az a fogalom, hogy család?
Szél Dávid: Család az, amit a benne élők annak tartanak. A választott családom a feleségem és a két gyerekem. De van származási családom is, tágabb családom is és barátaim is, akik olykor szintén a családom részei.
WMN: Kié a gyerek?
Sz. D.: Senkié. A gyerek nem tulajdon.
WMN: A gyerekvállalás közügy vagy magánügy? Miért?
Sz. D.: Egyértelműen magánügy.
Az országnak nincs közvetlen dolga a gyerekvállalással. Csak az a feladata, hogy olyan körülményeket teremtsen, hogy jó legyen gyereket vállalni, várandósnak lenni, szülni és gyereket nevelni. Teremtsen olyan körülményeket, amiben jó és biztonságos élni! És lehessen úgy is dönteni, hogy az ember nem vállal gyereket.
WMN: Kinek van köze a gyerekeink megszületéséhez – vagy épp meg nem születéséhez?
Sz. D.: Elsősorban annak, akinek a testében fejlődik/fejlődne a gyerek. Az ő teste, az ő döntése. De attól, hogy az ő döntése, még másra is tartozhat. Leginkább a gyerek apjára. Ha mindketten szerették volna a gyereket, akkor egyszerű dolguk van. Egy elfogadó és nem méhbemászó országban abból sincs nagyon nagy gond, ha egyikük sem akarta a gyereket. Gond akkor van, ha az egyik fél nem akarta a gyereket. Ha a két fél együtt van, akkor ilyenkor nem nagyon látok magam előtt más lehetőséget, mint azt, hogy ők sokat és egymásra nagyon odafigyelve, egymással nagyon empatikusan beszélgessenek.
WMN: Mi jut eszedbe arról a szókapcsolatról, hogy „nem kívánt terhesség”?
Sz. D.: Az, hogy nem jó szókapcsolat, mert hatalmas terhet pakol a nem kívánt terhességből született gyerekekre. Szerintem a legtöbb nem kívánt terhességből született gyerek valójában kívánt terhességből született, legfeljebb a fogantatást nem tervezték. Ha viszont a terhesség sem kívánt, akkor lehet, hogy meg kell nézni: abban az országban milyen a szexuális nevelés kultúrája, és hogyan szabályozták az abortuszt.
WMN: Szerinted miért korbácsolja föl a közvéleményt ennyire ez a téma?
Sz. D.:
Egy rögtönítélő, rögtön megítélő és elítélő országban élünk, amiben a szolidaritásnak és az empátiának nincs valódi, mélyen gyökerező kultúrája.
Nemcsak az abortusz korbácsolja fel a közvéleményt, hanem minden, ami alapján a másikról véleményt alkothatunk. Meddig szoptat? Mikor megy vissza dolgozni? Túl sokat/keveset dolgozik? Mennyire fogyott le/hízott meg a szülés után? Elkényezteti a gyerekeit? Túl szigorú a gyerekeivel? És ez még csak a gyerekneveléssel kapcsolatos ítélkezési kényszer. Mennyivel jobb lenne inkább egy támogató, elfogadó légkör. De valóban, az abortusz iszonyú bonyolult kérdés, erkölcsi, filozófiai, pszichológiai, politikai, vallási, kulturális is.
Jegyeket ITT tudtok venni.
A Hello, WMN! kerekasztal-beszélgetés támogatója a TorTer e-Design
