Fehér Balázs: „Lusta vagyok, önző, gátlástalan, kihasználom az embereket… én egy nárcisztikus ember voltam” – Elviszlek magammal
Rovattámogatás
2022. április 13.
|
DTK
Tíz éve a lába előtt hevert a közönség. A nők imádták. A Carbonfools együttes frontembereként, jelentős modellkarrierrel a háta mögött látszólag lazán és profin pózolt címlapokon, és vitte a rá osztott szívdöglesztő szerepet a színpadokon. Látszólag… mindeközben ugyanis a lelkében és elméjében rettenetes harc dúlt – elsősorban a szeretetért és a szerethetőségért. Ebben a harcban a 2010-es évek közepére végül elfáradt, a zenekarból kilépett, és egy olyan lejtőre került, amelynek a legaljáig nem volt megállás. A végén súlyos depresszióba süllyedt, hónapokig nem aludt, majdnem egy teljes évig szinte az ágyból sem volt képes kikelni, gyógyszereket szedett, és félt elhagyni a lakást. A legmélyebb ponton aztán történt valami (azaz: kettő valami), és ez elindította a gyógyulás útján. Azóta nagyon sok munkát tesz az önvizsgálatba, a szembenézésbe, és mivel nincs már vesztenivalója, immár kíméletlenül őszinte magával és a szeretteivel is. A teljes felépülés még folyamatban van, de kétségkívül segíti őt benne a zene, a készülő új dalok, és az, hogy megtalálta „élete nőjét”… valamint Istent. Az Elviszlek magammal e heti vendége: Fehér Balázs énekes, dalszerző.
Neked ajánljuk
Elviszlek magammal –
2023. május 24.
Azt mondja, más ember, mint tíz éve volt. És… valóban. De azért van, ami nem változott: például a gyerekkora óta benne élő vágy, hogy szerepeljen, a kemény munka iránti elköteleződése, vagy épp a személyisége izgalmas ellentmondásossága; ahogy folyamatos harcban áll benne a megfelelési kényszer és a lázadás iránti késztetés… Az e heti Elviszlekben: Tatár Csilla.
0 like / 0 dislike
38 megosztás
Elviszlek magammal –
2023. május 31.
–
DTK
Ő volt a horgolt sapkás lány az ezredfordulón, a Pannon GSM-reklámban. Ő volt Léna a Társas játékban. Ő volt a Radnóti Színház ünnepelt naivája, „a lány, aki sír”. És ő volt az, aki a negyvenedik születésnapján egy határozott mozdulattal zárt le egy egész korszakot. Most, egy évvel később, élete szerepét játssza, pedig mindent elkövetett, hogy ne kelljen. Ahogy az interjú ellen is, de végül csak összejött. Hála istennek! Martinovics Dorina az e heti Elviszlekben.
0 like / 0 dislike
35 megosztás
Elviszlek magammal –
2023. június 7.
–
DTK
Balázs Andi egy éve készült erre a beszélgetésre. Egyszerre várta és félt tőle. Számunkra pedig megtiszteltetés, hogy minket választott, hogy itt érzi biztonságban magát. Az e heti Elviszlek egy kicsit más, mint a többi.
0 like / 0 dislike
6 megosztás
Elviszlek magammal –
2023. június 21.
–
DTK
Ha szeretnétek ma estére valami nyugalmasat, kellemeset és motiválót, akkor nézzétek meg Berki Krisztián olimpiai bajnok tornászt az Elviszlek magammal legfrissebb epizódjában. Ohmmmm…
0 like / 0 dislike
0 megosztás
Elviszlek magammal –
2023. június 28.
Hozleiter Fanny, vagyis Mosolyka 18 éves kora óta „éli túl” az orvosi prognózisát. Idén tölti be a 35-öt. És csak megy tovább. Akkor is, ha nincs kedve élni, nincs kedve fájni, nincs kedve elviselni a veszteséget, a nyomást, a kiszolgáltatottságot. Hihetetlen ember, ám hamarosan itt hagyja Magyarországot, és külföldön kezd új életet. Sűrű lett az Elviszlek-évadzáró… ahogy kell. Nézzétek meg:
0 like / 0 dislike
0 megosztás
Elviszlek magammal –
2023. szeptember 21.
–
DD
Spitzer Gyöngyi, azaz Soma Mamagésa volt az Elviszlek magammal legújabb epizódjának vendége, amelyben őszintén mesélt a semmiből feltörő szexuális energiáiról, az apjával való kapcsolatáról, és a hűtlenségéről is. Most három részletet olvashattok a beszélgetésből kedvcsináló gyanánt:
0 like / 0 dislike
78 megosztás