Sándor Mária: Nem érdekel a politika, én csak vissza akarok állni az inkubátor mellé – Elviszlek magammal
2016. február 17.
|
DTK
„Álltam az inkubátor mellett a nagyviziten, és azt mondtam magamnak: elég volt!" Az eszköz- és nővérhiányból, az alulfizetettségből az egész magyar egészségügy emberhez méltatlan helyzetéből... És Sándor Mária kilépett a nyilvánosság elé. Azóta egy ország hívja fekete ruhás nővérnek, ő pedig, ha már így alakult, akkor úgy döntött, mindaddig feketében jár, amíg meg nem oldódnak a gondok Magyarországon... és nem csak az egészségügyben. Hogy ez meddig tarthat? Már nem sokáig – legalábbis Mária szerint, aki úgy látja, a civileknek nincs más esélyük, mint hogy összefogjanak és egyszerűen kibrusztolják a megoldást. A közéleti szerepvállalásával tele van a sajtó, engem elsősorban az érdekelt, milyen ember az a csecsemős nővér, aki mindent kockára téve egyszer csak hangosan és egyértelműen kiáll az igazáért. Azon túl persze, hogy ritka... Sándor Máriával mozgalmárkodásról, politikai nyomásról, a férjéről, a lányáról és a mögötte álló csapatról is beszélgettünk. Elviszlek magammal – Sándor Mária, a „fekete ruhás nővér".
Neked ajánljuk
Popfilter –
2023. május 15.
–
CSA
Színház, film, Mellékhatás, anyaság, önkép, identitás, TED-előadás és egy őrült kaland a végére: Borbély Alexandrát élvezet hallgatni, bármiről beszél!
0 like / 0 dislike
49 megosztás
WMN Ügy –
2016. március 10.
–
DTK
Íme, bemutatjuk nektek azt az öt bátor nőt, akik szerintünk 2015-ben mindannyiunknak példát mutattak a közéletben emberségből és bátorságból. Most rajtatok a sor, hogy kiválasszátok az öt SzuperWMN közül azt az egyet, aki megkaphatja az ezzel a címmel járó díjat.
130 like / 2 dislike
796 megosztás
WMN Ügy –
2016. április 7.
–
WMN
Íme, Magyarország legbátrabb női. A ti jelöléseitek és szavazataitok alapján. Helyszíni riport és képek:
198 like / 5 dislike
4196 megosztás
Kult –
2022. december 21.
–
MLK
„Wendy szépen, méltósággal fogja itthagyni ezt a földet. És ez minden, amit tenni tudunk érte. 36 év szakmai múlttal és teljes hittel sem tudom ezt könnyedén elfogadni” – Angliában élő ápolónő szerzőnk újra mesél nekünk.
0 like / 0 dislike
28 megosztás
WMN Zizi –
2016. október 13.
–
WMN
55 like / 4 dislike
0 megosztás
Te + én –
2020. december 15.
–
GyD
Gyerekként pénztárosnő, katona, meg Samantha akart lenni a Dallasból, és tulajdonképpen minden álma valóra vált, hiszen színésznő lett: bármi lehet. Eke Angéla egész lénye, őszintesége egy sugárzó színfolt a téli szürkeségben. Nézzétek meg, hogy miért is!
0 like / 0 dislike
25 megosztás