-

Az apósommal való kapcsolatom egy időzített bomba. Ő egy látszólag laza, fiatalos, szabad szellemű ember, aki nagy csalódásként élte meg a válását, és utána egy alkalmazkodás nélküli életet alakított ki magának. Nem enged be nőt az életébe, így kerüli el a vitákat, a kompromisszumokat, a lehetőségét annak, hogy őt valaki is megkérdőjelezze.

A férjemnek van egy testvére, aki egyedül él. Gonoszságnak tűnik ezt így kijelenteni, de rajta a szülők jó munkát végeztek. Kiirtottak belőle mindent, ami társas kapcsolatra képessé tesz egy embert.

Viszont a férjemnek itt vagyok én, a problémás nő összes ismérvével. Vannak gondolataim, elvárásaim, érzelmeim, nem vagyok hajlandó minden hülyeséget elfogadni szótlanul. Ha tetszik, ha nem, minden, amitől az apósom függetleníteni akarja magát, egyszer csak kikerülhetetlenül az élete része lett. Bármennyire rejtegeti, érzem, hogy nem tud vele mit kezdeni, és a lelke mélyén végtelenül zavarja a létem.

Első konfliktusunk közvetlen a férjemhez költözésem után alakult ki, abból adódóan, hogy az első hetek egyikén, szombat, kora reggel, miközben mi nem a Hupikék törpikéket néztük, mindenféle bejelentés nélkül megjelent az apósom, akinek volt kulcsa a lakáshoz. Azóta sem érti, hogy miért kértem meg, hogy máskor, ha jön, hívjon fel, ne nyisson ránk bejelentkezés nélkül…

Aztán jött a többi furcsaság. Kiderült, hogy bár imád beszélni, beszélgetni nem lehet vele, mert úgysem hallgat meg minket. Első alkalommal még elbeszélgettünk erről-arról, de aztán csak a magáét kezdte fújni. Pár évig meghallgattam azokat az agyonismételt sztorikat, amikre a férjem már rég nem volt hajlandó, de eljött a pont, amikor már én sem voltam rá képes. Azt hiszem, ez a gyerek születésével esett egybe, mert az OK, hogy mi nem érdekeljük, de az, hogy a gyerek sem, az már sok(k) volt.

A férjem bár más, mint az apja, egy-két agymenését átvette, ami nem teszi könnyűvé az együttélést. A kapcsolatunk elejétől benne volt, hogy én csak kihasználom, és úgyis elhagyom (mint őket az anyja váláskor). Már gyereket terveztünk, de házasságról hallani sem akart. A kisfiammal már várandós voltam, amikor hajlandó lett közös otthont keresni, gazdaságilag is eggyé válni. Előtte az anyukája lakásában laktunk, ahol maradhattunk volna egy alapos felújítás után, de nem ezt választottuk. Mindkettőnknek volt előtte egy kis lakása, azokat eladva lett közös tőkénk. Mikor megtaláltuk a házunkat, boldogan újságoltuk az apósomnak a jó hírt.

Ő elhúzta a száját, és azt mondta, hogy jobb lett volna, ha mindenki megtartja a magáét arra az esetre, ha nem jól alakulnak a dolgok.

Újabb rosszul megfogalmazott reakciója akkor ütött szíven, mikor bejelentettük, hogy nagypapa lesz. Csak annyit tudott mondani, hogy elég nagy baj, mert ez öregíti őt. Mikor megszületett a kisfiunk, minden nagyszülő kapott egy képet, amire ráírtam a gyerek adatait. Erre azt válaszolta, hogy minek a kép, ő már látta a gyereket. Nem is tette ki. Nem rossz nagypapa, imádják egymást a fiammal, de például nem tudja, hogy mikor van a szülinapja, így ajándékot sem vesz neki. Mikor kicsi volt, többször kellett kérnem, hogy jöjjön el meglátogatni, mert szeretném, ha a gyerekkel jó kapcsolata lenne. Eljött, de mindig az volt az első mondata, hogy neki mennie is kell, nem ér rá, és egyébként is minek költöztünk ilyen messzire.

Az eddigiekből kitűnhet, hogy nagyon nehéz elfogadni apósom sajátos érzelemvilágát, amit minden konvencionális sémától mentes kommunikációja csak még megdöbbentőbbé tesz. Bár eddig is szikrázott a levegő köztünk, ha valamiben nem értettünk egyet, az első mondat elhangzása után mindketten nyeltünk egy nagyot, és mosolyogtunk tovább. Viszont az igazi konfliktusok mostanában alakulnak ki, hogy nagyobb a gyerek, és egyre többet vannak kettesben. Az együttlétet persze én is ösztönzöm, hiszen a gyerek életét gazdagítja a nagypapa jelenléte, akivel lehet barkácsolgatni, fát vágni, aki leviszi a strandra és biciklizik vele. A gond csak az, hogy határokat nem lehet szabni, az ad hoc ötleteiben nem lehet rámutatni arra, hogy a gyerek bizonyos dolgokhoz még túl kicsi, vagy az időjárás nem megfelelő arra, hogy a megbeszélthez képest más vagy hosszabb programot csináljanak. Többször volt már rá példa, hogy olyan ötlettel állt elő, amit veszélyesnek érzek a gyerekre nézve. A baj tényleg az, hogy meghallgatni sem hajlandó az érveimet, nemhogy elfogadni, viszont megsértődik, hiszen ő gyakorlott szülő.

A legjobb az egészben az, hogy ha az apósommal konfliktusba kerülök, akkor az óhatatlanul kihat a férjemmel való kapcsolatunkra is. Még a végén tényleg elválunk egy ilyen összezördülést követően, és akkor legalább mindenki megnyugszik. Hiszen ők látták előre…

Izabella

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/Ollyy