–

Tehát elvileg (!) arról szól ez a kísérlet, hogy kicseréljük a hagyományos háztartási feladatokat. Jó, a játék kedvéért benne vagyok, de ez tényleg csak játék, mert amúgy mindent, de mindent én csinálok ebben a r…dt lakásban! Porszívózni nem nagyon szoktam, de hát azt nem is sorolom a komoly munkák közé. A legnagyobb nehézség a tárolóból való ki- és az oda bepakolás, utána már csak elcsalinkázik az ember a csővel jobbra-balra. Mondjuk, ez a szekrény alá bemenés ezzel a vastag fejjel, ó, anyám, ne már! Miért nem lehet laposabb fejeket csinálni hozzá, vagy jobban forgatható csövet?! Mindegy, megcsinálom, pár perc térdelve, kit érdekel ilyenkor a két részleges szalagszakadásom? Ha nem lenne, ez sem lenne egy nagy truváj.

Az ötödik szekrény elé térdelve azért elgondolkodom, hogy férfi vagy nő találta-e fel a spoiler nélküli, alacsony padlós szekrényeket.

Na, semmi hiszti, szedjük össze magunkat, jön a következő szoba, nagyot rántunk a porszívócskán, és máris… hogy az a… nem jön ide, átdugni a vezetéket minden harmadik percben, de tényleg!

Úgy érzem magam, mint egy beltéri robotkutya-sétáltató az első generációs fajtából, amikor még nem találták fel az akkumulátort. Maga a szigorúan vett porszívózás kényelmes kis elfoglaltság, csak ez a sok felesleges macera ne lenne körülötte!

Szerencsére sípol a mosogatógép, gyorsan kipakolom, annak legalább van eleje és vége. Miért zúg, ha már lejárt? Kinyitom, kifröcsköl a 250 Celsius-fokos víz, gyorsan becsukom, zúg tovább. Szórakoznak velem?! Akkor porszívózom tovább, velem nem fognak kiizélni. Cső felemel, lábgombbal beröffent… már megint sípol valami! Mosogatógép lecsekkol, zúgás folytatódik, fülelek tovább. Ááá, ez a mosógép, az sípol már harmadszor, jelez a kis drága, hogy végzett, vegyem ki a szajrét. Gond egy szál se, mosógépből mindent ki egy műanyag kosárba, műanyag kosárból szépen terítve a szárítóra. De hol a szárító? Ja, a másik szobában. Persze tele cuccal, ezt sem volt képes senki lepakolni még, nekem kell persze ezt is.

Elkezdem szépen, ahogy tanultam: zoknik össze gurigába, ágyra tulajdonos szerint, pólók jól kirázva, összehajtogatva, szintén az ágyra, oszlopba. Már túl a felén: nem tudom, mi a nehéz ezen, gondolom, amikor felborul a szárító, mert valaki egy oldalra rakta a törülközőket, amik túl nehezek.

Ha mindent én csinálnék, ez nem fordulhatott volna elő, de mindent azért nem csinálhatok egyedül!

Ez az a szoba, amit még nem poszívóztam, úgyhogy a törülközőkről le kell operálnom a porcicákat, nem nagy dolog, már hajtom is őket kockára. A szekrénybe már nincs kedvem bepakolni, remélem, az már kívülesik a kísérleti játékon.

Megyek porszívózni tovább. Cső fölemel, lábgombbal beröffent… csak nem megint sípolás?! De, már megint sípolás! Ne segíts, a mosogatógép az. Na, azt majd a porszívózás után, ne zökkenjünk ki! Húzom-tolom a porszívót a szőnyegen ütemesen, és közben

azon merengek, merre járhat az én drága feleségem, hiszen az én részem sétagalopp ahhoz képest, amin ő mehet most keresztül. Vásárolni ment, hogy majd főzzön!

A hagyományos szerepeken edződött többség számára biztosan nem hangzik ez olyan félelmetesen, mint amilyen félelmetes valójában. Édes istenem, tudja egyáltalán, hogy merre van a piac? Kiver a víz, de hamar megnyugszom, régen sokat járt, mostanában meg velem, de kizárólag csacsogni, figyelni a népet, meg rácsodálkozni az idényzöldségekre.

Mi lesz vele egyedül odalent? Újra gyorsabban ver a szívem, vajon felismeri-e a zöldségeket, amiket (nagyon remélem) kiírt magának a receptből, tudni fogja-e hirtelen, hogy a sertés az nem a fiatal marha? Remélem, nem keres sokáig pont ötdekás vajat és fél fej hagymát… Rá kéne azért csörögni, nem akarom kitenni a kétségbeesésnek és a megaláztatásnak. Leállítom a porszívót, a telefonért indulok, egyre nyugtalanabb vagyok, biztosan odaért már, látom magam előtt, ahogy áll a piac közepén, körülötte a sok alapanyag, zöldség-gyümölcs, húsosok, tejesek, kínai bolt, nénik, akik magabiztosan kérnek és kapnak, biztosan forog már vele a világ, nem biztos semmiben, már azt sem ismeri fel, amiről valaha tudta, hogy mire való, aztán már a főzésre gondol, hogy mit miben kell, és mennyi ideig, és hogy összevágva vagy egészben. Uramatyám, hülyeség volt ez az egész kísérlet, totális felelőtlenség! Hogy gondolhattam rá, hogy egyedül elengedhetem, végig sem gondoltam!

Vajon utánamenjek? Nem, nem szabad, meg kell valahogy küzdenie vele, le kell gyűrnie az ismeretlennel szembeni félelmét. Ügyes ő amúgy mindenben, bármiben, meg csak emlékszik még erre-arra a múltból.

Legfeljebb utána elszaladok a hiányzókért, és ha majd itthon lesz, leültetem szépen, megmutatom neki a csodás edényeket, amiket amúgy ő vett nekem, és nagyon különlegesek. Szépen lassan, egyenként elmesélem a funkciójukat, hogy ne parázzon a kelleténél jobban. Előttem van még mindig a régi feszült arckifejezése, amikor megzavartam egy „mi volt ma?” típusú kérdéssel főzés közben… Titokban figyelni fogom, ott leszek, óvon, féltőn. Már bánom ezt az egészet, nem volt ez átgondolva rendesen, nem lehet valakit egyszerre kitenni ennyi stessznek!

Ülök aggódón a konyhaszéken, és a mosogatógépet figyelem. Rájövök, hogy azt még ki kell pakolni, erről meg az jut eszembe, hogy még a felénél sem tartok a porszívózásnak, ami után állítólag illik felmosni, de fogalmam sincs, milyen szert tegyek a vízbe, ezzel meg kell várnom az én drágámat.

Nem atomfizika, de ezt speciel csak ő tudja és szerzi be mániákus alapossággal és tudatossággal. Ahogy majd még az is ki fog derülni, hogy megint felcseréltem a mosószert az öblítővel, merthogy teljesen érthetetlen az egy-kettő-virágszirom jelölés ahelyett, hogy odaírnák, hogy mit kell beleönteni. Nem rakétatudomány, de ebbe sajnos olyannyira belezavarodtam mindig, hogy még külföldről is felhívtam Krisztát.

Őszinte legyek? Már nem is akarom megtanulni, majd ő megsúgja, ha kell.

Az utolsó nap a legjobb: együtt főzünk, azaz végre újra én, ő meg úgy csinál, mintha, és közben helyrerakja utánam a konyhát, és azt hiszi, nem veszem észre, hogy felszedi a porcicákat.

Milyen agyament dolog ez a takarítás. Szerintem hamarosan meglepem magam egy robotporszívóval. Személy szerint ólmos fáradtságot érzek, alig várom, hogy holnap piacra menjek, kikapcsolódásképpen még sütök majd valami egyszerű sütit is.

Wiszkidenszky András

A kiemelt kép a szerző tulajdonában van