-

Hat hét hit... Ennyi kellett a reklám szerint annak idején, hogy hasson a hajszesz. És ennyi kell a sebgyógyuláshoz. A fizikai sebek gyógyulásához...

Elmúlik – mondják. Megszépíti az idő. Én meg csak várom. Mikor már? Az igazán szép az lenne, ha meg sem történt volna, és nem akarom azt se, hogy elmúljon. Nem élek a múltban, nem látok a jövőbe, a jelenben meg nem találom a helyem.

Akkor most mi van?

Ülök egy rohadt nehéz csomaggal a szívemen, levenni nem hagyom, cipelni nem bírom, csak felnézni az égre: Istenem, mit akartál ezzel? Ha így kellett lennie, akkor most miért nem könnyebb már 42 nap elteltével? Ne hagyj magamra a gondolataimmal, mert egyre mélyebbre visznek. Ha már így csináltad, és hiszem, hogy okkal, akkor avass be, kérlek! Segíts rajtam! Hadd legyek hasznos, hadd legyek friss, hadd legyek kóválygó árnyék helyett jelen a létemben. Hadd legyek bölcs, türelmes, elfogadó, nagylelkű, ép, és csak halkan kérem, hogy boldog meg hálás is.

Mert most szűk a horizont, nem lelem az utat, csak tétován toporgok. Erőtlenül rebegem a tanult mantrákat: csodálatos vagyok, erős vagyok, önbizalommal teli, magabiztos és törődő, megteremtem a bőséget, az álommunkát... és a lélektársammal boldogságban, szeretetben, kölcsönös tiszteletben, egységben élünk.

Szólj neki, kérlek, hogy ne vacakoljon már!

Régóta várok. Elfáradtam a reménykedésben.

De profundis clamavi, ad te Domine...

Széki Gabi

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/Esin Deniz