-

Egy átlagosnál is lejjebb lévő lenti sor, egy sohanincsvége kattanás, egy kiábrándult mázosfagylalt, egy életnek nevezett félelem. Egy szorongás a kimondott szavak miatt... és az idő teljes átértelmezett átértelmezhetetlensége. Keringő a jóval, és a rossz ölelésében tett apró mozdulatok széles báltermében való menekülés a sötét elől. Az ismétlődés szánalmas ellipszisén megyek, a flow kergetése a jobb napokon kárpótolni kezd egy előre vetített szelíd szenvedést, és mi van, ha mégsem így lesz? Átszökkenni a gödrön, menni tovább, miközben a végtelen nem ereszt. Elvisz a hullámán, talán úgy jó lesz. A romboló drogok virága szebb és illatosabb, mint az egészség kiszámítható cammogása a kegyetlen idővel? Az idő relatív, az igazság nemlétezése pedig a létezés szubjektív abszurditásába lök, és lüktet a fejemben a gondolatról szóló gondolat értelmetlensége.

Egyedül vagyok. Hát, így vagyok ebben, és ebből egy is elég.

Léna