(Hirdetés)

Május 13-án, a könyvbemutatómon Dr. Kiarash Bahrehmand, az orvosom is velünk beszélgetett a színpadon. Én teljes eufóriában voltam, nem emlékszem az ott elhangzottakra, legalábbis arra a részre egyáltalán nem, amire Kia utalt. Kriszta mesélte később, hogy odafordult a családomhoz és bocsánatot kért tőlük valamiért. Na, ez teljesen kiesett...

Aztán másnap írt a húgom, és megkért, hogy ne haragudjak, de ő nem fogja tudni elolvasni a könyvemet, mert túl kevés idő telt el, túl nehéz volt neki az az időszak, és egyébként is, amit a doki mondott, az nagyon felkavarta, tehát most biztos nem tud még egy darabig belevágni, hogy újra át kelljen az egészet élnie érzelmileg. Persze nem értettem, mire gondol, úgyhogy azonnal rákérdeztem. És akkor elmesélte, hogy tavaly januárban, amikor visszajött a tumor, az orvosom küldött a húgomnak egy üzenetet, miszerint négyszemközt szeretne vele beszélni. A testvérem bement hozzá a kórházba, ahol azt monda neki, hogy bár én megkapom a kezeléseket, de

készüljön fel az egész család arra, hogy nem fogom túlélni. Mert orvosilag semmi esélyem nincs. A húgom megkérdezte, hogy mi az az utolsó szalmaszál, amibe kapaszkodhatnak. Erre ez volt a válasz: a csoda.

Anyám eközben az onkológusommal beszélt, aki ugyanezt tudta elmondani. És ekkor elérkezett volna a történetem ahhoz a részhez, hogy velem is közöljék: meg fogok halni. De anyám azt mondta: nem. Megtiltotta. Azt mondta, hogy ő ismer engem, és tudja, hogy ha tudnám, akkor nem vállalnám a kezeléseket. Azt akarta, hogy maradjon meg ez az utolsó szalmaszál.

Tehát én végig abban a hitben voltam, hogy a rettenetesen nehéz terápia végén meggyógyulok. Mert ezek a terápiák jók, és azért adják őket, hogy meggyógyuljak. Nincs ebben a történetben titok, hiszen ti már tudjátok, hogy anyámnak igaza volt. Isteni szerencse, amiért nem engedte, hogy közöljék velem a legrosszabbat, mivel akkor nem biztos, hogy végigcsináltam volna. És igen, benne lett volna a pakliban, hogy nem is vállaltam volna a terápiákat.

Teljesen tisztában vagyok azzal,  hogy az orvos kötelessége az, hogy a tényeket közölje a beteggel. Tudom, hogy nem szabad eltitkolni a beteg elől a valós helyzetét. De amikor bementem tavaly januárban Kiához, és ő azt mondta nekem, hogy van megoldás, – holott orvosilag, papíron, elméletben, akkor már nem volt – az engem megnyugtatott. Tudtam én, hogy óriási a baj, de annyira bíztam az ő szavában, annyira hittem, hogy ha azt mondja, segíteni fog a terápia... azt én szentírásnak vettem.

És ha anyám engedi nekik, hogy közöljék velem a legrosszabbat, ha anyám egy pillanatra is elfelejt hinni a csodákban, ha anyám egy pillanatra is megtorpan és megijed, akkor... akkor bele sem merek gondolni, mi történik.

Ezért kért bocsánatot Kia a színpadon a családomtól. Persze ezt senki sem várta tőle, nem kellett volna megtennie. Ő  nem ismerhette az én anyámat, ezt az óriást, aki mindenkinél, még nálam is jobban küzdött értem. Kia csak az orvosi tényeket ismerte, ő nem számolt azzal, hogy nekem van egy ilyen anyám, és azt se tudta, hogy ilyen mértékben saválló vagyok.

Nem lehetek soha elég hálás azért, hogy ez végül így történt.

És hogy mi ebben a tanulság? Kinek mi. Nekem az, hogy bár az orvosi segítség elengedhetetlen része a gyógyulásnak, van még ezen kívül valami más is, ami nélkül nem megy.

Hogy az ember ne felejtsen el hinni. Még akkor sem, amikor már csak egyetlen, törékeny szalmaszál maradt. Vagy tán annyi sem.

Az orvostudomány csak a tüneteket tünteti el, ezért nem fog soha teljes megoldást nyújtani a gyógyulásra. És van olyan emberi helyzet, amikor egyenesen életmentő lehet nem kimondani azokat a bizonyos dolgokat. Igazából pedig csoda sincsen csak úgy, magától. A csodákat is csinálni kell. Nekünk is rengeteg munkánk van a mi saját csodánkban. Hittünk, akartunk, kitartottunk, képesek voltunk a változtatásra, számíthattunk egymásra...

És ha arra kell válaszolnom, mi az az egyetlen dolog, ami életben tartott, akkor azt mondom: a határtalan életszeretetem.

Persze, ha KisAnya nincs velem, akkor megette volna a fene az egészet.

Szentesi Éva

Fotó: Bach Máté (D. Tóth Kriszta, Szentesi Éva és Dr. Kiarash Bahrehmad beszélget a könyvbemutatón)