A vizelet színe, állaga, szaga – és igen, az íze is – sokat elárul a testünk működéséről. Ezt az összefüggést a régi korok doktorai is felismerték, tudásuk azon fokán mégis felettébb bizarr „terhességi teszteket” és „kezelési módokat” javasoltak.
Tízévesen Donald Triplett volt „az egyes számú eset” Leo Kanner pszichiáter gyerekkori autizmusról szóló úttörő tanulmányában. Hogyan élt később? Az ő története következik:
Az igazi nehézségek gyakran csak a kínkeservesen megszerzett diagnózis után kezdődnek.
Komoly politikai, üzleti vagy egyéb hasznot húzhatnak emberek abból, ha beteggé nyilvánítanak másokat.
„Ez a csodálatos, érzékeny, sebezhető, furcsa lélek nem kell, nem szabad, hogy valami extrovertált, szuper laza emberré váljon. Nem is lenne rá képes, és hát, az nem is ő lenne” – meséli az édesanya. Olvassátok el a történetüket.
Minden harmadik ember jellemezhető bizonyos mértékű empátiacsökkenéssel, túlzott kockázatvállalással és grandiózus énképpel. De kik érik el a klinikai szintet? Milyen kezelésekre fogékonyak? Összefoglaló a pszichopátiáról.
Megint?
Megint!
Évtizedekkel ezelőtt még nem álltak a szülők rendelkezésére olyan információk, mint ma, és az idegtudomány sem volt még annyira fejlett. Így történhetett, hogy egy fiatal nő a fia diagnózisával egy időben szembesült azzal, mi okozta mindig is az ő saját elakadásait az életében, amit addig semmilyen terápiával nem tudott megoldani.
Magyarország lakosságának több mint egy százaléka érintett az autizmusban. Három különböző nézőpontból mutatjuk meg, milyen ezzel az állapottal együtt élni.
Vallomás egy diagnózisról…