„Az én anyám meghalt tüdőrákban” – mondogatta a kisfiú időnként, majd mintha mi sem történt volna, folytatta tovább a mesélést a délutánjáról, a játékairól, az álmairól. De vajon mit akart ezzel üzenni?
Még nem ébredtünk föl a sokkból, hogy meghalt egykori szerzőnk, kollégánk, Homonnay Gergő. 2017 és 2018 tavasza között tizenhét írása jelent meg nálunk. És – legyen szó kulturális témáról, ügyképviseletről vagy személyes történetről, mindegyikben ott volt ő maga, a teljes valójában: a harcai, az igazságkeresése, a szeretet mélységes, megzabolázhatatlan igénye. Első cikkét anyák napján írta. Ezzel búcsúzunk tőle.
Ez egy elképesztő történet – és ami még hihetetlenebb: az élet írta.
„Évente egyszer megélem, hogy úgy, ahogyan ő szeretett, soha nem fog szeretni senki.”
Kedvenc képeink és kedvenc történeteink: anyák napi bemelegítés tőlünk nektek. (És persze: nekik!)
„Ha valakinek már nem él az anyukája, karácsonykor nem tud nem arra gondolni, hogy »Mit adhatnék a mamának?«, én pedig kimondhatatlanul hálás vagyok érte, hogy még így, univerzumokon és valóságsíkokon keresztül is meglephetem az édesanyá(i)mat.”
Te hogyan tekintesz a halálra? El tudod fogadni az élet részeként?
„Nem tudtam akkor még, hogy az aggódást nem csak a képzelet szüli. Hogy nem ellenőrizgetsz, hanem csak beszélni akarsz velem. Hogy talán sejted, már nem sokszor tudsz felhívni telefonon, és évtizedek múlhatnak el anélkül, hogy hallanám majd a hangodat. ”
„...amikor átfutottam a Facebookot, láttam, hogy a barátaim gyerekei miket készítettek az anyukájuknak. Én semmit nem készítettem az anyámnak. Már minek?”
„Sajnos fel kell készülni a legrosszabbra..." Szentesi Éva a könyvbemutatóján tudta meg, hogy az orvosok az utolsó kezelések előtt már nem hittek abban, hogy meggyógyulhat. Még szerencse, hogy egy valaki igen...