-

Régi titkos (és perverz vágyam) hogy az összes valaha volt (és nem drasztikus körülmények közt véget ért szakítás okán a múlt feneketlen homályába tolt) fiúmat egyszer megnézném egyszerre, egy helyen. Végigtekintenék talán ezeken a kedves, helyes, szép embereken, megnézném, mi bennük a közös, mi a más, mi lett belőlük és milyen az életük nélkülem.

A titkos terves kísérletemet most valóra váltotta az internet egyik – amúgy nagyon buta – játéka. Mondjuk, éppen fordítva, mint terveztem: egy régi fiúm oldalán randiztunk mi, egykor volt női a pasin(kn)ak, véletlenül; de én napokig röhögtem e furcsa fordulatán a vicces életünknek.

Mindig több nagy játékhullám fut egyszerre a közösségi oldalon: tegyél fel öt régi fotót, másold be a legközelebbi könyv adott oldalának ötödik sorát, tedd fel a kedvenc versedet, stb. Mind közül a legidegesítőbb és legérthetetlenebb az a játék, amikor a posztoló arra kér: kommentben tedd közzé, mikor, hol, milyen körülmények között ismerkedtetek meg. Ez eleve értelmezhetetlen: ha nem emlékszik rád, akkor miért vagytok ismerősök?! Ugyan nem tiltottam ki az ismerősök közül az ezzel játszókat, de azért meg-megvontam a szemöldököm, ki ennyire hülye mitől terjed szélsebesen egy ennyire ostoba játék.

Mígnem az egyik volt fiúm is beszállt a játékba.

Ez is hülye, nyugtáztam, és nem is foglalkoztam vele.

Ámde később a kommentek is megjelentek az oldalamon.

Egyszer régen vártam egy pasira decemberben a reptéren kiskosztümben, tűsarkúban, rengeteg csomaggal kb. 3,5 órát... Nem ismerős???

Ő volt a közvetlenül utánam jövő lány a sorban. Egyébként helyes, kedves, egyszer véletlenül cseteltünk is, amikor valójában a fiúnak írtam, de ő volt a gépe előtt. Azóta tulajdonképpen jóban vagyunk, gratuláltak, amikor megszületett a gyerekünk, és gratuláltam, amikor nem sokkal később megszületett az övék is.

Nagyon nevettem, és nem bírtam ki, hogy ne szóljak hozzá, egyszerűen bizsergett az ujjam, hogy közzétegyem a mi megbízhatatlan „közös fiúnkról”, hogy csillogó fiatalkorunkban én egyszer két napot vártam rá. Péntek estére ígérte magát, de csak vasárnap jutott el Pécsre… Összekacsintottunk a Lánnyal a virtuális térben, a Fiú megbízhatatlansága és időérzéke nem változott.

Nem kellett sokat várni, befutott az előttem lévő lány, akinek a nevét azért hallottam akkoriban.

Várni mindig kellett Rá... Sokat... Sokszor... Sok helyen... A leglehetetlenebb helyzetekben.

Nagyon mulattam, és vártam, hogy hátha jön még régi nő… De nem jött. (Egyébként rendkívül rendes a fiúnk, mi hárman az ő nagyjából 16 évének története vagyunk.)

Ezzel együtt is irtó vicces volt a helyzet, olyan, amit kitalálni sem lehetne se így, se jobban: ez az online kávéház generálja a szórakoztató helyzeteket, az ember meg csak vigyorog, mint a vadalma.

Úgyhogy maradjon csak az összes buta játék, velük is viccesebb a világ...

Szigeti Éva

Kép: Flickr