-

És akkor péntek délután csörög a telefon, KisAnya hív:

– Van egy rossz hírem! –  A vonal végén másmilyen hangon beszél az én erős és bátor anyám, aki nem riad meg semmitől. Végigpörgetem az eshetőségeket. Valaki meghalt talán? Egy biztos, nagy a baj. Anyám sosem szólt még így bele a telefonba. Folytatja:

– Totálkáros lett az autó, kitolattak elém, itt vagyok a kórházban.

Megfordul a világ, lezuhan valami a földre valahonnan, de nem gurul el. Marja a só az agyam, hátul a könnycsatornákból kaparászik elő egy szörnyeteg, és én zuhanok, mint egy puha labda, esetlenül, formátlanul, de nem érek földet. Bárcsak nem én lennék ez most, hanem valaki más! KisAnya nélkül nem tudok élni,

őt nem veszíthetem el, ő halhatatlan, mindent túlél, és egész életében kétszer volt beteg, akkor is csak influenzás. Ezt nem bírnám ki, tutira. Ez, ez, ez... Ezt nem teheti a jóisten.

De várjunk csak, ha beszél, akkor nincs nagy baj... Végre meg tudok szólalni, tovább kérdezem. Kiderül, hogy semmije nem tört el, nincsenek külsérelmi nyomok, de mentő vitte be, és fájlalja a mellkasát. Hány olyan esetről lehet hallani, amelyikben a páciens egyszer csak meghal, mert belső vérzése van. Jó, várjuk meg a vizsgálatokat, minden rendben lesz. Mert ő az én KisAnyám.

Gyerekkorunkban számtalanszor hozták haza úgy anyámat, hogy tiszta horzsolás volt meg kötés, aztán hetekig feltépett könyékkel járt-kelt körülöttünk. Ment mint az őrült a bringájával, nekitekert egy figyelmetlen gépkocsinak... vagy a kamion a feje fölött állt meg két centivel, mert kigurult elé egy ember egy gázpalackkal, anyám meg beleütközött a palackba, és repült néhány métert, egyenesen egy kamion kerekei elé. Vagy amikor én is a kocsiban ültem, a vasúti átjárónál pedig nem működött a jelző, mi nem figyeltünk rendesen, és a vonat mögöttünk haladt el néhány centivel, éppen hogy át tudtunk iszkolni előtte. KisAnya azt mondta, milyen szerencse, hogy nem szóltunk rá, mert akkor tutira sokkot kapott volna, és leblokkolt volna a vonat előtt. Hányszor hozta haza összehajtogatva a kerékpárt!

Most meg ez...

De nincs baj. Persze én egyből tudni akarom, ki tolatott ki elé, haza akarok menni, meg akarom ölni, oda akarok szaladni, meg akarom ölelni őt. Olyan kicsinek hallom most a vonal túlsó végén. Hát, a nagy óriás is meg tud ijedni...

De nincs baj. Semmi, csak a légzsák nyomta meg erősen a mellkasát, nincs törés se, csak némi zúzódás. Az normális, ezt mondja az orvos, haza is engedik, tud menni a lábán, csak a kocsi lett totálkáros, de azt leszarom. Küld egy képet. Jézusom! Ebből hogy szállt ki, még jó, hogy be volt kötve, csoda, hogy lakott területen voltak és nem hajtott gyorsan. Ilyeneket mondanak az emberek, ha baleset van. Kijöttek a rendőrök, tettek feljelentést, mentővel vitték be.

Anyámra nagyon vigyáz valaki, van egy őrangyala, aki nem engedi el, aki mindig mellette van.

Nem kilenc élete van, hanem tízezer, és nem tudja az összeset elhasználni, úgyhogy itt van velünk az élet végéig. Őnélküle én sem lennék most. Sehogy sem.

Köszönöm, Istenem!

Szentesi Éva

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Unsplash/Brett Jordan