-

Alig lehettem hároméves, amikor először találkoztunk Salival. Idősebb volt nálam, de nem sokkal. És bár rajtam kívül senki nem ismerte, mindenki tudott a létezéséről. Helyes srác volt, amolyan nyurga, nyúlánk forma. Haja kicsit hátra volt csapva, térdnadrágot viselt, télen is, és zoknit, de annak már nem emlékszem a színére. Azt hiszem, ő sosem fázott, sőt, egyáltalán nem volt semmilyen reakciója az időjárásra. A fizimiskáját már nem tudom részletesen felidézni, de a viselkedését annál pontosabban.

Olyan volt, mint én.

Szertelen, szárnyaló, pimasz, makacs, önfejű, erős, gyenge, érzékeny, határozott és mosolygós. És hülyeség a múlt idő, mert tudom, hogy most is él valahol, csak az emberek néha még a legjobb barátjukat is hajlamosak elfelejteni.

Ő értett meg a legjobban ezen a világon, és mindig kihúzott a bajból. Ha apám elővett, mert rossz fát tettem a tűzre, akkor elé állt, és megvédett. Nem engedte, hogy bajom essen, és tudom, hogy most sem engedné. Volt olyan, hogy hevesen magyaráztam, miért került ki a játék a dobozból, miért nincs még a helyén. Hogy miért? Hát, mert jött a Sali és kipakolta, és én hiába mondtam neki, édesapa, hogy tegye vissza, nem értette meg. Hidd el, apika, nem én voltam!

Emlékszem, amikor anyáék elvittek az orvoshoz, hogy megvizsgáltassák az elmémet. Azt hitték, bolondgombát ettem, vagy egyszerűen csak elmentek otthonról. De a doktor nem talált semmi furcsát vagy különöset rajtam és az én barátomon. Azt mondta, ez is a valóság. A gyerek képzeletének erős és édes a valósága. Azt tanácsolta a bölcs és joviális doktor anyáéknak, hogy addig örüljenek, amíg Sali itt van nekem. Azt is mondta még, hogy nagy dolgokra leszek hivatott, akinek így szárnyal a képzelőereje, arra csak szép és varázslatos dolgok várnak. Emlékszem a doktor szürke, vizes szemére, ragyogott benne valamiféle nem evilági érzék, olyan volt, mint aki már mindent látott, és őneki nem lehet semmi furcsát vagy újat mutatni.

A hivatalos magyarázat persze az volt, hogy azoknak a gyermekeknek, akik rendelkeznek képzeletbeli baráttal, magasabb az intelligenciájuk.

Aztán valahogy megszakadt a kapcsolat. És ahogy elveszett Sali, meg a hitem a kamaszkor elején, anyáék válása közben, úgy tűnt el szép lassan a varázslat is. Tudom, hogy még él valahol. Talán meg se nőtt. Talán vele nem történt meg annyi minden, mint ami velem. Bár igazából bármi megtörténhetett vele is. Az biztos, hogy a létezése csoda volt.

Sajnálom, hogy már nincs velem a képzeletbeli barátom. Vele értettem meg magam a legjobban a világon.

Szentesi Éva