A szeretni tudás képessége – nem meglepő módon – kiskortól gyökereztethető. A kisbaba, aki még csak sírni tud, ha nem kap szeretetet, ha hagyják sírni, azt élheti meg, hogy egyedül van, jelzéseire nincs válasz. Emiatt felnőttként bizonytalan, szorongó ember válhat belőle. Érdemes „jól szeretni” őt, hiszen ez a szenzitív időszak egy életre meghatározó lehet. Az a gyerek, akinek az igényeit megfelelően kielégítik, jó eséllyel biztonságos énképpel és elegendő önbizalommal vág bele az életbe. Olyan felnőtté válik, aki képes a saját szempontjait néha félretenni egy kapcsolatban, és a másikét előtérbe helyezni, ha a helyzet azt kívánja.

De mit is jelent az, hogy „jól szeretni” valakit?

Ha hetente virágot viszek a barátnőmnek és nem értem, miért nem örül, „pedig én annyira figyelmes vagyok”, annak oka van. Lehet, hogy allergiás a virágra, esetleg környezettudatos, és nem szereti a vágott virágot. Akármi is az ok, ez nem egy jó kapcsolódási pont.

Egy gyerek még nem vállalhat felelősséget a saját igényei kinyilvánításáért, hiszen bizonyos korig nem tudja  kommunikálni, mire van épp szüksége. Ezt jó esetben a szüleitől tanulja meg. Például úgy, hogy a dackorszakában leszidás, magára hagyás helyett inkább ezt hallja: „Jajj, te most nagyon dühös vagy! Megértem és sajnálom!”... vagy egyszerűen csak kap egy ölelést. Így tanuljuk meg mindannyian beazonosítani az érzéseinket, zsigeri érzeteinket.

Mindemellett megélheti azt is, hogy a negatív érzéseinek is helye van, azokat is be kell- és be lehet azonosítani, és ezt kommunikálhatja is. Ez szerves részét képezi az önismeretnek, és nem utolsó sorban, ha tudod, hogy mi történik benned, könnyebben megnyugtathatod magad. Persze, nem minden esetben beszélhetsz így – az idegrendszert igencsak megdolgozó dacos gyerekkel, de jó, ha az esetek zömében ehhez hasonlóan zajlik a beszélgetés.

A felnőtt kapcsolatban legyen az baráti vagy szerelmi, esetleg egy szülő-gyerek viszony, a kapcsolatra jellemző szeretet minősége mindkét fél felelőssége.

Természetesen, ha olykor-olykor nem a legmegfelelőbb a kapcsolódás a másikhoz, az még nem tragédia, de tény, hogy a kapcsolatokban levő személyek komfortérzetét nagyban növeli, ha jól szeretik őket, és megélhetik, hogy amit adnak vagy tesznek, az célba ér.

Odafigyelés, ahogy a másik vágyik rá

Ha szeretném felvidítani Janit – mert kedvelem, és jelzem neki, hogy számíthat rám –, mivel elhagyta a barátnője, akkor kiindulhatok abból, hogy nekem mi esne ilyenkor jól. Ez lehet egy stratégia, de egyáltalán nem biztos, hogy ami nekem vigaszt nyújt egy ilyen helyzetben, az Janinak is nagy segítség lesz.

Sokan ezzel a módszerrel élnek, és még jól meg is sértődnek, ha azt érzik, hogy a másiknak ez nem esik jól. „De hát, basszus... meg akartam ölelni, és ő elhúzódott!!! Hogy lehet így segíteni neki?” „Főztem neki húslevest, de nem is evett belőle…” És jön utána a pufogás... Ehelyett érdemes végiggondolni, hogy „egyáltalán tud-e most szegény Jani enni?” Személyes támadásnak kell vennem, ha éppen nem eszik belőle... vagy lehet más oka is rá? Vagy az is eszedbe juthatna, hogy vannak olyan emberek, akik nem biztos, hogy örülnek az ölelgetésnek. 

 Az, hogy képes vagyok a másik szempontjait előtérbe helyezni, és megérteni azt, hogy neki mások az igényei, mint nekem, bizonyos érzelmi érettséget feltételez.

Lehet, és érdemes is ezt gyakorolni, mert rendkívül kifizetődő. Természetesen fontos hozzá egy partner, aki képes elfogadni a segítséget, és kommunikálni a saját igényeit. Jó irány, ha megkérdezem tőle, miben segíthetek, hogyan lenne neki jó, és aszerint cselekszem. 

Ez a legkifizetődőbb, leggyorsabb és legérettebb verzió. Nem tippelgetek, nem játszmázom, tisztán kommunikálunk arról, miben lehetek a segítségére. Itt most nem te vagy a fontos, és nem a te érzéseid vannak a középpontban. Lehet, hogy azt a választ kapod, hogy „semmiben”... és akkor bizony ezt is tiszteletben kell tartani. Neki most az a segítség, ha békén hagyod. Meglehet, hogy majd' megőrülsz, mert olyan „segítő típus vagy”, és nehéz tétlenül ülni, de itt nem ez a fontos, hanem az, hogy Jani ezt kérte, és ezt tiszteletben kell tartanod. Majd ha látod, hogy Janinak ez tényleg jó, az neked is visszacsatolás lesz, hogy  érdemes volt békén hagynod.

Mit tehetsz még? Az egyik eset az, hogy vársz. Hagyod, hogy megnyíljon, nem akarod faggatni. Ezt a másik megélheti úgy is, hogy nem érdeklődsz, főleg akkor, ha nincs tisztázva, hogy a másiknak ez miképp esik. Vagy: próbálkozhatsz több dologgal is, elhívhatod moziba, meghívhatod egy sörre... Próba-szerencse, egyik vagy másik bejöhet, de az is előfordulhat, hogy a legnagyobb jó szándék mellett is félrecsúszik valami.

Természetesen ebben a helyzetben Janinak is megvan a felelőssége. Neki kell elmondania, hogy mi esne jól számára. Lehet, hogy annyira pocsékul van, hogy még nem képes részletezni az igényeit, ilyenkor finoman, óvatosan lehet érdeklődni, miképpen segíthetsz neki.

A munkámban sokszor tapasztalom, hogy az ilyen esetekben pusztán az együttlét, csendben, szavak nélkül, néha nagyobb segítség, mint a sok program vagy egy meglepetés.

De nem csak krízishelyzetben érdemes figyelni arra, mi is a másik valós igénye. Egy kapcsolatban igen meghatározó, hogy ki tudom-e fejezni a szeretetemet úgy, hogy a másik is érezze.

Vannak szülők, akik a legjobb indulattal megfojtják a szeretetükkel a gyereküket, akik felnőttként vetkőzik le ennek hátrahagyott tüneteit. Míg mások arról számolnak be mennyire hűvösnek élték meg a szüleiket, és soha egy ölelést sem kaptak. Gyerekként nem tudtak szólni, hogy „hééé, apa ölelj már meg, mert annyira ki vagyok rá éhezve.” Felnőttként azonban lehetőség van ezek rekonstrukciójára.

A párkapcsolatainkban érdemes figyelni minek is örül a másik. Ölelésnek? Apró meglepetésnek? Vagy annak, ha vele vagyok? Mindenkinek van egy rá jellemző adó-vevője, amin keresztül a leginkább érzi, hogy szeretve van  Ez azonban nem jelenti azt, hogy „ha rátaláltam Kati szeretetnyelvére, akkor hátradőlhetek a kanapén”. A helyzettől is függ, hogy mi a jó a másiknak. Kérdezd meg, legyél ott vele, figyelj rá! Helyezd előtérbe az igényeit egy picit. Fordított esetben esetleg mondd el azt, hogy neked mi esne jól. A másik nem gondolatolvasó. Soha nem tudja meg, hogy ölelésre vágysz, ha nem mondod el neki...

Sári-Kurán Zsuzsa