-

1. stáció: Bulivaaaaaan!

Az önálló (felnőttnek hitt) életem első lépése az üres lakásban való masszív, ám annál sűrűbb csapatás volt. Ebben az időszakban az embernek még általában nincs sok bútora, hiszen az olyan kispolgári luxusokra, mint kanapé, fotel, vagy ne adj' isten egy szőnyeg, nincs pénze. Épp ezért egyáltalán nem okozott problémát felajánlani népes baráti társaságomnak, hogy a bulikat természetesen tartsuk nálam. Ezzel még egy komplett hollywoodi forgatást is sikerült egyszer hazacsapnom. A mi gangos házunkat nézték ki a producerek egy második világháborús film hátterének, ez pedig kiváló alkalomnak tűnt a haverok összetrombitálására. Miközben odalent a reflektorokkal jól bevilágított udvaron SS-tisztnek öltözött színészek vonszolták el a bús statisztákat, mi koktélvirslivel ping-pongoztunk a körfolyosón, és az Eins Zwei Polizei-t bömböltettük önálló felnőttségünktől (és az olcsó boroktól) megrészegülve.

2. Azt eszem, amit akarok!

Kiszabadulva a szigorú szülői háztartásból, a tökfőzelék, a rizibizi és a székely káposzta rabságából úgy éreztem, végre azt ehetek, amit csak akarok! Aztán ez nagyon hamar módosult: azt ettem, ami épp volt otthon – meg amire volt pénzem. Zsömlét, szardíniakonzervet... meg zsömlét és parízert. Vasár- és ünnepnapokon pedig tökfőzeléket, rizibizit, meg székely káposztát. Juhé!

3. A saját postaláda

Ott kezdtem el kapiskálni csak igazán, milyen nagyon szuper önálló és érett felnőtt lettem, amikor megérkezett a saját, névre szóló postaládámba az első saját, névre szóló levelem! Ó, az a bizsergetően izgalmas pillanat, amíg reszkető kézzel feltéptem a borítékot! Ó, az a lehetőségekkel teli pár másodperc, amíg végigcikázott a fejemen, ki mindenki fontos ember írhatott nekem rendkívül fontos dolgokról! És ó, az a borzalmas kiábrándultság, amikor ráébredtem, hogy épp a saját nevemre szóló villanyszámlámat szorongatom a markomban...

4. Buli után jön a...

Végre lekerült rólam a béklyó! Ez az én házam, az én váram, azt csinálok benne, amit csak akarok! Amit meg nem akarok, azt csak azért sem! Dehogy kell takarítani, vagy rendet rakni! Milyen mámorító is a felnőtt élettel járó szabadság... Egészen addig a pillanatig, amíg ki nem csírázik a mosogató lefolyójában valami furcsaság, a kamrából nem törnek elő azonosíthatatlan bűzök, nem kezdek gyanús kaparászó hangokat hallani a felstószolt újságok halma mögül, és nem tudok elindulni reggel dolgozni, mert fogalmam sincs, hová tűnhetett az egyetlen pár cipőm.

5. Az első praktikus ajándék

A katasztrofális állapotok nyilván a szüleimnek is hamar szemet szúrtak... Vagy a szagok csípték az orrukat? Mindegy is, a lényeg ugyanaz. A huszonötödik születésnapomra egy szép, sárga porszívót kaptam az ősöktől ajándékba. Úgy bizony! Nem egzotikus utazást, saját autót, vagy a szépmama anyáról leányára öröklődő ékköves gyűrűjét. Porszívót. Isten hozott a felnőtt életben!

6. Az első buher

Az is megér egy misét, amikor elkezdenek tönkremenni a dolgok a lakásban. Most, amikor nem volt ott apám, hogy megoldja helyettem a problémákat, kénytelen-kelletlen meghoztam a fájó döntést, és felhívtam a Sárga Oldalak első szakemberét. Egyszer, aztán soha többé. A számla végösszegétől akkora hátast dobtam, hogy onnantól fogva igyekeztem mindent egymagam megszerelni. Elképesztő, mikre nem képes az ember egy körömollóval! A férjemnek is megvoltak a maga speciális, szakirányú fegyverei: pillanatragasztó, hosszabbító, és az örök kedvenc, amiből minden télen vettünk kilencvenöt métert: a szigetelőcsiga. Az ablakok házi szigetelése (amit ráadásul az én drágám kizárólag a legcúgosabb sötét téli éjjeleken szeretett űzni) egy öngerjesztő folyamattá vált. Minél inkább ragasztgatta a résekbe a habcsíkokat, annál huzatosabb lett az egész lakás. Aztán amikor már nem lehetett tovább szigetelni, hosszabbítani és pillanatragasztani, inkább elköltöztünk.

7. Az első (teljességgel megkerülhetetlen) kirándulás az IKEA-ba

Az önálló, felnőtt lakás nyilván az önálló felnőtt lakberendezéssel kezdődik! Nekem speciel hosszú-hosszú évekbe telt, mire megtanultam már messziről felismerni a svéd bútorbolt aknamezőjén található veszélyzónákat. Addig azonban egy tehetősebb nyolc fős kirgiz család éves bevételét költöttem el romantikus mécsesekre, egyedi (bruhaha) popkult képekre, guszta tányéralátétekre és egyéb funkciótlan csetreszekre.

8. Az első hazalátogatás

Végül eljött az a nap is, amikor már nem hazamentem, hanem előzetesen egyeztetett időpontban hazalátogattam az ősökhöz. Nagyon furcsa volt! Főleg azért, mivel mindez egy héttel az elköltözésem után történt, amikorra szépen felszámolták a régi gyerekszobámat, és beleköltözött az épp soron következő húgom. (Ezek csak nem arra vártak rég, hogy végre elhúzzak??!) És aztán az ebéd, ami életemben először majdnem könnyeket csalt a szemedbe... Te jó ég, anyám húslevese mindig ilyen finom volt??!

 Fiala Borcsa

Kép: Flickr