18 plusz: Kamaszkorunk legszebb szextanácsai
Kamaszkorunk legszebb nyarán, amikor még nem mertünk csókolózni, de már tudtuk, hogy ki tetszik nekünk, amikor a legmenőbbek azok voltak, akik „csinálták már”, mi viszont még azt sem értettük, hogy a gyomrunkban repdeső pillangóktól miért lesz nedves a bugyink. Szóval azon a nyáron minden kincsünk az IM és a BRAVO magazin volt, ahol rendszerint éltes urak próbáltak meggyőzni minket hónapról hónapra a szocialista erkölcs szerinti szexuális élet mindenek felett álló gyönyörűségéről. Markovics Ramóna írása.
-
A magazinokon kívül nem nagyon volt lehetőség megvitatni olyan dilemmákat, mint például a „Féltem a hajam” jeligét használó kérdező, aki arra volt kíváncsi, hogy „szabad-e menstruációkor hajat mosni?”. Vagy az a lány, aki azt akarta megtudni:
„Doktor úr! A kalmopirin (sic!) jó fogamzásgátlónak?” S persze, az orvos válaszolt (egy hónappal később, de reméljük, még időben): Jó, lányom! Csak a pirulát szorítsd a térdeid közé, és tartsd szorosan.
Persze nem csak lányok kérdeztek ezekben az újságokban. A fiúk rendszerint a maszturbálásról, vagy arról faggatták a szakértőket, hogy mi történik, ha nem tudnak „Kelenföldnél kiszállni”, azaz: ha nem sikerül a közösülést megszakítani. Időben. Vagy jókor. Vagy egyáltalán.
A hetvenes-nyolcvanas évek szakértői nem javasolták a Kelenföldig utazást, viszont érdekes módon a maszturbálással sem voltak túl megengedők. Főleg, ha a lányokról volt szó. Mégpedig azért, mert „a női önkielégítéssel a nők az orgazmus olyan magas fokát képesek elérni, amelyet a természetes nemi kapcsolat nem képes megvalósítani, és a természetes együttlétből aligha lesz később teljes a kielégülés”. A szakértők általában addig nem tartották károsnak a női önkielégítést, amíg annak célja az erogén zónák felfedezése azért, hogy a nő „az ellenkező neművel kialakított szexuális kapcsolatát irányítani tudja.” Egy rendes szocialista lány tehát nem állhatott neki csak úgy ukk-mukk-fukk öncélúan örömöt szerezni saját magának. Hiszen még a szakértők is azt javasolták: „akinek nem hiányzik az, hogy magához nyúljon, az ne is próbálkozzon vele."
Ma már talán nehezen érthető, hogy negyven évvel ezelőtt miért jelentett rendszeresen visszatérő problémát, de tény, hogy nagyon sok kérdezőt érdekelt: „Lehet-e az utcán csókolózni?"
Mára ez a dilemma talán nem annyira feszítő, viszont érdemes szemezgetni egy kicsit a válaszokból, mert sokat tanulhatunk belőlük. Először is a szakértők nem késlekedtek rögzíteni, hogy a diákszerelem a szerelmesek belső vonzalma, és „nem cipőpaszta, amit reklámozni kell”, tehát a fiatalok ne csókolózzanak az utcán. Majd azt is hangsúlyozták, hogy az ilyen „csúcsforgalmi csókolózók” rutinszerűen állnak meg időnként, és mozdulataik, ahogy átölelik egymást, az inkább óraműpontossággal kiszámított, nem pedig a nagy szerelemről tanúskodik." Bár a szerző ezen a ponton azt is bevallotta: lehet, hogy az irigység beszél belőle.
A rebellis és útforgalmi akadályt képező közterületi csókolózás elítélésén kívül a kamasz szerelemről az egyik (feltehetően eredetileg villamosmérnök végzettségű) szakértő ezt a tanácsot adta: „A kamasz szerelemben a lány vagy a fiú arcvonásai, szeme fénye, hangja izgalmas elektromosságot indukál társában – ez mindenképpen titokzatos jelenség. Az ideális serdülőszerelem magasabb rendű kézfogással jár együtt, amikor nem mindegy, miért fogják a fiatalok egymás kezét, és ha együtt haladnak, nem mindegy, merre tart az útjuk.”
Hát, mi tagadás, én beindultam erre. A felhorgadó vágyat azonban rögtön el is kell nyomnom magamban, hiszen „elítélendő az a testi kapcsolat, amely igazi vonzalomtól, szerelemtől mentesen, sportos játékossággal, szenvtelen felelőtlenséggel fejlődik ki." Csupán az nyújthat némi vigaszt, hogy „igaz szerelem esetén a szexuális kapcsolat csak 18 éves koron túl természetes szükséglet.”
Végre valami, amiben a korom igazi aduász, ha már az a tény, hogy nőnek születtem, nem segít, hiszen a szakértők szerint „az erotikát a kapcsolatban a fiúk kezdeményezik”, aminek alapvetően két oka van: a fiúk „szükségleteinek hevessége” és a hagyomány, mely szerint a fiúknak illik kezdeményezniük, nem a lányoknak.
Oké. Tehát, ha nem csókolózom nyilvánosan, nem nyúlkálok a lábam közé, megvárom amíg a fiú kezdeményez, és nem szállunk ki Kelenföldnél, akkor jó eséllyel elmondhatom, hogy remek a szexuális életem. Már csak azt kellene elintézni, hogy újra 1970-et írjunk.
Ráadás: Hogyan kell csókolózni?
Az 1986. júniusi számban közölt részletes csókolózási tanácsok az első csókot feledhetetlen, emlékezetes pillanatként jelenítették meg, amely nem mindegy kivel és hogyan történik. Fontosnak tartották, hogy a cigarettázók csók előtt fújják ki a füstöt, a rágógumizók vegyék ki a rágót a szájukból, és a büdös lehelet elkerülése végett naponta háromszor mossák „agyaraikat”. A lányok lehetőleg ne rúzsozzák a szájukat, még csókálló rúzzsal sem. Csók elején nem érdemes kapkodni. Ne azt képzeljék a fiatalok, hogy „egy asztalhoz rögzített pohárból kell kinyalni a mézet”. És a csókolózást ne képzeljék a felek mandulaműtétnek sem, tehát bár vendégeskedhetnek a másik szájában, de ne erőszakosan. Azt is tanácsolták, hogy náthásan ne csókolózzanak a fiatalok. Nem tanácsolták a feleknek, hogy végig csukva legyen a szemük, attól viszont óva intették őket, hogy nyitott szemmel a televíziót nézzék.
A cikkben részleteket használtunk fel Tóth Eszter Zsófia-Murai András: Szex, szerelem, testiség a szocializmusban, illetve a „Doktor úr kérem...” című írásukból.
Markovics Ramóna
Kiemelt kép: Unsplash/Cyrus Crossan