Emlékszel, honnan tanultunk a ’90-es évek fordulóján szexelni? – Elmerültünk a német Bravo archívumában

–

„A barátnőmnek és nekem van egy komoly problémánk. Általános iskola óta mindent együtt csinálunk, a fiúinkkal is együtt járunk el. Amikor legutóbb felmentünk az én pasimhoz, ott találtuk a barátnőmét is, miközben egymást csókolgatták és simogatták. Amikor észrevettek minket, szétrebbentek, és nagyon zavarba jöttek, mi meg szinte kimenekültünk a lakásból. Később azonban rájöttünk, hogy így nem oldjuk meg a helyzetet, úgyhogy elhatároztuk, hogy beszélni fogunk a fiúkkal. Ekkor elismerték, hogy ez a dolog régebb óta megy közöttük, de megígérték, hogy abbahagyják, mert velünk szeretnének inkább együtt maradni. Csakhogy azóta a barátnőm és én attól félünk, hogy mi van, ha a fiúk elkapták az AIDS-vírust. De nemcsak a félelemről van szó, hanem egyéb érzelmekről is. Egy kicsit átverve érezzük magunkat, de közben szeretjük is őket. Mit tegyünk?” – kérdezi a 17 éves Bianca (ha ugyan így hívják, ha egyáltalán létezett) a Bravo 1988-as évfolyamának első számában, amit most ingyen letölthettem a netről. 

Jesszusom, mi lett volna, ha mindezt akkor le tudjuk fordítani?! – gondolom magamban. Milyen lett volna érteni a Szex, szerelem és gyengédség című rovatot? Abban az időben, amikor először került a kezembe Bravo, még bőven általános iskolás voltam – maximum tíz-tizenegy éves –, és óriási dolognak számított, ha valaki behozott egy ilyen nyugati újságot a suliba. Először is, szép, fényes, csúszós lapra nyomtatták, sokkal színesebb volt, mint a mi Pajtásunk és Ifjúsági magazinunk, és a lényeg:

tele volt menő sztárokkal és olyan nagyfiúkkal és nagylányokkal (16-17 évesnek kinéző modellekkel), akik egy fotóképregény formájában az ismerkedésről és a szexuális közeledésről tanítottak minket.

Tökmindegy volt nekünk, mi volt a buborékokba írva, a képek magukért beszéltek. Nem egyszer fordult elő, hogy a szereplők levetkőztek fehérneműre, sőt, olykor-olykor egy cici is kivillant, gondolom, a fiúk nagy örömére. De nyilván mi, lányok is kigúvadt szemekkel vizsgáltuk, ki hogyan néz ki, mi számít szépnek. Ma már mindez elég durva gyermekjogi kérdéseket vet fel, Gyurkó Szilvi pedig valószínűleg a pedofilveszélyre is felhívná a figyelmet, de akkoriban ennek csak a pozitív oldalát láttuk: innen tájékozódtunk arról, mit is kezdjünk a tétova vágyainkkal és a testünkkel kapcsolatos kérdéseinkkel.  

Az említett ’88-as lapszám Szex, szerelem és gyengédség rovatának következő levélírója, a 17 éves Ralph például aziránt érdeklődik, hogy előfordulhat-e, hogy azért nem nőtt még elég nagyra a farka (akkorára, ami szerinte „normális” lenne), mert évek óta maszturbál. Ha abbahagyná, vajon utolérné a többieket? Dr. Irene Kappler pedig megértőn válaszolja, hogy bár sajnos még mindig tartja magát a nézet, hogy az önkielégítésnek köze van a nemi szervek méretéhez vagy teljesítőképességéhez (tehát hogy esetleg impotenciát okozhat), itt szeretné leszögezni: mindez nem igaz. Ráadásul a vágy általában épp azután jelentkezik, hogy a szerv elért egy bizonyos érettségi korba, tehát

kedves Ralph, nyugodj meg, és ha úgy érzed, mégsem vagy elégedett a szexuális fejlettségeddel, akkor keress fel egy szakorvost, hogy alaposan megvizsgáljon – javasolja.

Mi ez, ha nem közérdekű információ ebben a korban? Komolyan, minden irónia nélkül. Adrian Mole már 13 és háromnegyed éves korában a péniszmérete miatt aggódott, ahogy a lányok meg természetszerűleg a mellüket vizsgálják (ha centivel nem is méregetik). A Bravo a szexuális felvilágosítás egyik úttörője volt, már jóval 1988 előtt – egész pontosan 1969 óta, amikor először jelent meg egy dr. Sommer álnév mögé bújó szexuálpszichológus és analitikus rovata.

De menjünk még kicsit vissza a kezdetekhez, ha már most lehetőségünk adódott rá, a Bravo ugyanis a karantén alatt elérhetővé tette minden évfolyama első lapszámát. Kevesen tudják – én is frissen értesültem erről –, hogy a magazint 1956-ban indították útjára, de akkor még egész más profillal: kezdetben film- és tévéújság volt. A televízió akkoriban még vadiúj találmánynak számított, úgyhogy mindjárt a legelső lapszámban azt latolgatták, vajon legyőzi-e a mozit (kábé úgy, ahogy ma latolgatják, hogy a streamingszolgáltatók bedöntik-e a mozikat… bár a vírusjárvány után ez a kérdés is más megvilágításba kerül.). „A ma sztárjai” rovatban például az ifjú Karl-Heinz Böhmöt mutatták be, aki az akkor bemutatott Sissi című filmben alakította Ferenc Józsefet. (Nem igazság, hogy nem Romy Schneidert, hanem a sokkal színtelenebb férfipartnerét sztárolták!) 

Érdekes módon már abban az évben, a márciusi lapszámban profilt váltottak, akkor jelent meg először a Bravo ezzel az alcímmel: „Az ifjú szívek lapja”. De még sokáig úgy nézett ki, mint egy sztármagazin: maradt benne tévémelléklet, és persze tele volt korabeli hírességekkel, pletykákkal, divattal. Viszont már megjelent benne a szerelmi rovat, amibe az olvasók küldhettek kérdéseket.  

Később, a ’60-as évekre került bele slágerlista, horoszkóp és keresztrejtvény, de ami a fő, – a szexuális forradalommal lépést tartva – egyre inkább megjelentek a lapban a nemi élettel kapcsolatos témák. 1969-ben például már négyoldalas riportot írtak Szex a munkahelyen címmel, és ezen kívül is volt még két-három erotikus jellegű történet. De

a nagy áttörést az jelentette, amikor dr. Martin Goldstein pszichoterapeuta és szexuálpszichológus elindította tanácsadó rovatát (ő rejtőzött a dr. Sommer álnév mögött), és megjelentek nyomtatásban olyan szavak, mint hímtag és vagina.

És onnantól már nem volt megállás Irene Kapplerig, aki az én generációmnak is sok hasznos információval szolgált – persze, csak, ha tudtak németül. Mivel mi, itt Budapesten ’88-ban még épp az orosszal küzdöttünk (már nem sokáig), ezért leginkább csak nézegettük a pad alatt a képeket – ha voltunk olyan szerencsések, hogy megkaparintottunk egy lapszámot. Ilyenkor természetesen körbejárt a suliban, és egymás kezéből kapkodtuk ki, aztán könyörögtünk vagy licitáltunk a középső oldalon található, kitéphető poszterekre, Rick Astley vagy Morten Harket (az A-Ha frontemberének) döglesztő portréjára. 

De határozottan emlékszem, hogy még így, csekély némettudással is innen tanultam meg, mit jelent a „petting” (ami persze nem is német, hanem angol kifejezés), és az óvszer használatának jelentőségével is itt találkoztam először,

szóval a Bravo edukatív erényeit semmiképp ne bagatellizáljuk el.

Aztán 1992-ben Magyarországon is megjelent a Bravo, és onnantól nekem már nem volt igazán érdekes, egyrészt, mert már nem volt nehéz hozzájutni, másrészt, mert szerintem a kamaszoknak szóló tartalmakat valójában mindig inkább a kiskamaszok fogyasztják, a középiskolások pedig a fiatal felnőtteknek szóló tartalmakat keresik, hiszen ebben a korban még mindenki sietteti az öregedést. Mire elértem a Bravo valódi célcsoportjába, én már az Amicát lapozgattam, és azt már részben épp a német nyelvtanulás céljából. (Az Amica viszont sajnos sosem vált olyan legendássá – legalábbis itt, Magyarországon –, hogy külön emlékcikket szenteljünk neki.) 

Egyszer már megénekeltem ezen az oldalon, milyen fontos szerepet játszottak az életemben a nyomtatott magazinok – akkor a Bravo kimaradt a felsorolásból. Most viszont, amikor mindenki egy kis számvetésre kényszerül az otthonában, esetleg régi fényképeket és emlékeket rendezget, ennek is eljött az ideje. Bár egészen más élmény lenne a korabeli Bravót effektív kézbe fogni és lapozgatni, azért higgyétek el, az online böngészés is kellemesen megbizsergeti a lelket – ajánlom minden X generációsnak a csöndes tavaszi estékre. 

Gyárfás Dorka