„Nehezített fogamzás" – Sára története
A meddőséggel ugyanaz a gond, mint bármely más betegséggel. Az ember nem érti, hogy „miért pont én”, hiszen egész életemben próbáltam jó lány lenni. Hamar függetlenedni, hogy a szüleimet ne terheljem, minél gyorsabban haladni a ranglétrán, hogy megteremtsem azt az anyagi helyzetet, amibe már érdemes gyereket szülni. A jó lány persze jó anya is akar lenni, így nyilván túlbiztosítottam magam ebben, és a leendő gyermek 25 éves koráig bezárólag mindenre előre fel akartam készülni. Miközben igyekeztem ideális körülményeket teremteni a felneveléséhez, hirtelen arra eszméltem, hogy 37 éves vagyok... és meddő. De hívjuk inkább nehezített fogamzásnak, az mégsem hangzik olyan véglegesnek. Tóth Sára vendégposztja, első rész.
-
Először még igyekeztem ezt különféle általános nőgyógyászoknál orvosolni. Míg azonban sokan azért utálnak nőgyógyászhoz járni, mert az ember olyan kiszolgáltatottnak érzi magát, ahogy egy vadidegen férfi reflektorfényben tíz centiméterről vizsgálja a vagináját, addig egy meddő nő már a váróban sokkal nagyobb próbatételnek van kitéve. Hiszen a többségük terhesgondozásra jár nőgyógyászhoz.
Hülye érzés volt a különböző hormonvizsgálataim hervasztó eredményeit szorongatni a kezemben, miközben hallgattam a magzatok szívverését a mellettem lévő várandós anyákkal együtt.
Néztem a sikeres anyák unott ábrázatát, és próbáltam örülni annak, hogy így legalább belefogyhatok még abba a sztreccsnadrágba, amiből már csak egy egy számmal kisebb volt a leárazáskor, de azért, ugye nem lehetett otthagyni.
Úgy tűnt, hiába hallgatom idegen magzatok lelkes szívdobogását, ettől még az én méhem nem érezte eléggé magáénak a feladatot.
Ezért egy idő után felhagytam a hagyományos módszerekkel, és azzal is, hogy valaha belefogyok abba a nyűves nadrágba.
Mivel az otthon babázó barátnőimhez képest erős spétben vagyok, ezért egy munka utáni beszélgetésen általában pocakos apukák karikás szemű koszorúja vesz körül. Az egyik ilyen összejövetel közben az orvos haverunk kifejtette, nem kell csodálkozni: „35 fölött úgy zuhan a termékenységi görbe, hogy öröm nézni." Mit vacakoltam idáig? Két pohár borral később egy ikergyermekes apuka feszt ugyanitt kötött ki. Minek vacakolsz? Irány a lombikprogram! Az már jobban felajzott, hogy nekik is a beültetésnek köszönhetően lett meg egy kosszal a két gyerek. Így aztán gyorsan be is hozták a lemaradást.
A másnap reggelig húzódó bormámoromban, felhívtam az intézetet egy napsütéses nyári reggelen, ahol egy késő őszi időponttal honorálták újdonsült optimizmusomat. Október közepére már kissé megkopott a nyári lendületem, főleg, amikor az árlistát gusztáltam.
Hiába fedezi a TB a beültetést, az odáig vezető úton simán elpattintják a párok egy használt autó árát.
Mégis, amikor beléptem az intézet ajtaján, megcsapott egy felismerés, mely felért egy hosszas pszichológiai kezeléssel. A korábbi élményekkel ellentétben hirtelen úgy éreztem magam a váróteremben, mint Claudia Schiffer a Dove civil modelljei között. És mikor a doktor úr szokásos „mi a panasza” kérdésére egy haldokló hangján annyit mondtam: gyermektelen 37 éves nő vagyok, akkor megnyugtatott, hogy most kísért ki egy 60 éves nőt, aki újdonsült lovagját szeretné közös utóddal megajándékozni. Mire elhagytam az objektumot, úgy éreztem, maga vagyok a termékenység istennője.
A cikk a hirdetés után folytatódik!(Sára történetét hamarosan folytatjuk.)
Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Flickr/Ben Raynal
