-

A szexuális erőszak bűncselekmény. Minden esetben. Akkor is, ha az áldozat kihívóan volt felöltözve, akkor is, ha szexin táncolt, akkor is, ha becsiccsentett, és akkor is, ha tajt részeg volt. Nincs enyhítő körülmény, nincs olyan, hogy de nem tudtam eldönteni, akarja-e. És mivel már csontig lerágták előttem ezt a témát, nem is akarnék jobban belemenni.

Az áldozat sosem hibás. Ezért hívják áldozatnak. Ha hibás lenne, akkor bűnrészesnek hívnák. De nem úgy hívják.

Ha kiveszik a táskámból a pénztárcámat a mozgólépcsőn, akkor engem kiraboltak. Az én áldozati pozíciómat semmilyen irányba nem befolyásolja, hogy kilógott-e egy köteg húszezres a táskámból. Én magam elgondolkodhatok, hogy talán jobban kellett volna figyelnem, vagy lehettem volna elővigyázatosabb is, de se a figyelmetlenség, se az elővigyázatlanság nem büntetőjogi kategória. Ugyanez igaz a szexuális erőszakra. Valakit megerőszakolni bűncselekmény, a kihívó öltözködés/viselkedés pedig ízlésbeli/neveltetésbeli kérdés. És pont.

Épp ezért ettől függetlenül, tényleg ettől függetlenül gondolkodtam el az alábbiakon.

Két lányom van. Szeretném, ha őket soha, semmilyen bántás nem érné. Naná! Hogy ezért arra tanítom-e őket, hogy ne öltözzenek csinosan, hogy ne merjenek kilépni az utcára sötétedés után? Vagy hogy csak szkafanderben és erényövben menjenek el otthonról? Naná, hogy nem! Hanem egyrészt arra, hogy képesek legyenek megvédeni magukat. Még akkor is ha a „tehetsz ellene” nem az ő feladatuk lenne, hanem a rendőröké, akik, lássuk be, sokszor inkább olyan vérlázító esetekre koncentrálnak, mint az aluljárón átkerékpározó kamaszok megbírságolása, vagy az illegális hóvirágárus nénikék fülön csípése.

De! Mindettől függetlenül, szóval nem azért, hogy nehogy megerőszakolják őket, azt is szeretném, ha lenne bennük tartás.

Szeretném, ha a lányaim nem azért nem zuhanyoznának együtt egy idegen fiúval, nehogy az megerőszakolja őket, hanem, mert azt éreznék, az ő meztelenségük nem tartozik mindenkire.

Szeretném, ha tisztelnék magukat annyira, hogy csak olyannak mutatnák meg magukat, aki azt kiérdemelte. Szeretném, ha nem posztolnának magukról erotikus fotókat, ha nem az lenne számukra a kitűnés egyetlen módja, hogy reklámot csinálnak a dekoltázsukból, vagy hogy fitnesz-szépségversenyeken pucsítanak.

Minden nő szereti, ha megdicsérik, minden nő szeret bókokat kapni, szeret szépnek (sőt!), szexinek látszani. Még én is… (noha ez egyre ritkábban sikerül). Vannak rosszabb napjaim, amikor még én is nehezen állom meg, hogy ne tegyek ki olyan fotót, amin több látszik belőlem a megszokottnál, mert ezzel a fajta közléssel (pláne, hogy annyit csalunk vele, amennyit nem szégyellünk) lehet a leggyorsabban ingyenes bókokat besöpörni. De megállom. Nem hegyezhetjük ki a nőiségünket dekoltázsokra, fenekekre meg meztelenségre!

Mert ha megvesszük, sőt továbbadjuk azt az üzenetet, hogy csak a külsőnk vagyunk, és hogy az bármikor, bárki számára elérhető, akkor nincs miért csodálkoznunk, ha többre nem is becsülnek minket.

Ebben igenis felelősek vagyunk. És ez ellen igenis tehetünk.

Kormos Anett

A fotó illusztráció.