-

Sokan akarnak anyává válni. Egyedülálló anyává viszont… Nos, a kívánságlista utolsó helye után, kettővel. Én sem erre a szerepre készültem, olyannyira, hogy máig sem is értem, hogyan kerültem ebbe a helyzetbe. Az a rendkívül alkalmazkodó, jó fej lány, akivel olyan vicces és könnyű az élet, mert sokat elbír és mindent megold, az a lány, aki sosem volt egyedül, hogy jutott idáig? (Öööö, sokat és mindent? Talán mégis értem. )

Legalábbis azt a részét mintha kezdeném kapiskálni, hogy miért maradtam (tovább) egy házasságban, mintsem indokolt volt. (Szerelemből amúgy, senkiben ne szülessen idejekorán kétség, de most nem is erről akartam beszélni.) Hanem hogy az élet megadta a legnagyobb ajándékát. 35 évesen, életemben először kétcsíkos tesztet produkálva elérkezett a bizonyosság: anya leszek. És lettem.

Egyéves volt a gyerekünk, amikor – nehezen –, de úgy döntöttem, egyedül megyek tovább oda, ahová ketten indultunk: eljuttatni a gyereket a felnőttlétbe. Az Életbe. Minél boldogabban, ha lehet. Nem tudtam persze, milyen ez, de nem tűnt lehetetlennek. Voltak ugyan sejtéseim, hogy nem lesz egy lányregény, de a forgatókönyveket mindig felülírja a valóság. Mert van, amire nem lehet felkészülni. Mondom, ezt két évvel azután, hogy elkezdtem a lehetetlen küldetést napi huszonnégyben. Két éve. (Te jóisten! Mennyit elbír az ember! Hallatlan.)

Szóval, ne legyenek illúzióink, az egyedülálló anya sokadrangú lény. Helyzetének alakulásáért jelentős részben maga az okozója, „minek él szül az ilyen"!

Ha már így van, meg úgy, hogy esetleg a gyermeke apja tartásdíjat sem fizet, örüljön, hogy a 12 200 forintos családi pótlék helyett 13 700 az illetménye. Örüljön, mert ezzel is a többieket, a normálisan (vö. papamamagyerekek családmodellben) élőket károsítja. És legyünk őszinték, az állam minek is támogatná azt, aki saját sorsának elrontója? (Nem én találom ki, tanult ismerősöm vezette le egy beszélgetésünk alkalmával, a felismerhetetlenségig alázva amúgy is többnyire szunnyadó életkedvemet.) De ezt, meg hogy az ember lánya hogyan boldogul anyagilag (egy munka, két munka, három munka, hova fér bele még egy kis ezmegaz), azt szintén hagyjuk, mert az se könnyű, de hát kit érdekel.

Na, de a fincsi része. A finom kis tűszúrások a szívhártyádba, az már valami. Amiről ráadásul tényleg senki sem tehet.

Kedves Egyedülálló Anya, teszem azt, írd be magad bölcsis alapítványi bálra annyi fővel, ahányan jöttök. Vagy: „A kézműves foglalkozáson is szívesen látjuk az egész családot.” Vagy: „Be kéne jönni fél ötre, meg tudod oldani?” Esetleg: „Este hívlak, megbeszéljük.” „Hétvégén van egy vidéki program, de kora délutánra végzünk, ugye, vigyáz valaki a gyerekre?”

A kedvencem: szomorú hangra, titkos, kárörvendő örömszikrákkal a szemben képzeljük el olyantól, aki saját sorsa feletti aggodalmát mások sorsa feletti kárörvendésbe fojtja: „És a férjedről tudsz valamit? Segít valamit?”

És bár ezeket hallgatni sem lányregény, de az igazán nagy terhelés az annak a fajta egyedüllétnek a tudata, hogy VALÓBAN, fizikailag is egyedül vagy a gyerekeddel. Ha beteg, ha nem, ha alszik, ha nem, csak rád számíthat.

Hadd ne meséljem el, hogy alszom két éve! Mert arra a furcsa, éber kábulatra nincs is szó. Hogy a legkisebb neszre is felpattan a szemed, és gyorsabban veszed a levegőt. Hogy soha nem iszol meg egy pohár bort jóízűen, mert mi van, ha ma éjjel lesz valami, és nem ébredsz fel... vagy orvoshoz kell vinni. Hogy a vécé ajtaját három éve nem csuktam magamra. A reggeli sminkem, akár Columbo felesége. Hogy vasalni tényleg, minek is. (Jó, nehezen, de ezt a tényt is elsirattam.)

Hogy minden napod a jajj, csak beteg ne legyen, mert akkor hogy megyek be; el ne felejtsem a meghívót/leadnivalót/beszámolót; azt a partnert holnap végül is még felhívhatom; atttyaúristen, azt a (munka)találkozót mikorra beszéljük meg; elfogyott az olaj/a vécépapír/kinőtte a gyerek a cipőt... ördögi köreiben telik.

De te azért csak élj pozitívan, légy tetterős, üde, mint a harmat! Nem maradsz egyedül, ne félj! Tele van a világ férfiakkal! Hogyhogy hol? Jajj, ne viccelj már! Eddig honnan jöttek?! Hát majd jönnek ezután is! A gyerek? Nem gond, van mindenkinek. És mindenki megoldja. Valahogy.

(És hogy miként próbál ismerkedni egy egyedülanya, arról legközelebb.)

Szigeti Éva

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Unsplash/ A. L.