–

A végén csak az ízek maradnak

Amikor megjövök egy-egy külföldi utazásról, szépen lassan ülepednek le bennem az élmények. Íróember vagyok, így először a benyomásokat, a kalandokat jegyzem fel, amikből minden napra akad legalább egy. Hasznos információkkal, érdekességekkel teletűzdelt naplót írok a közösségi média felületeimre, amikre aztán jó időről időre visszaemlékezni. Ezáltal pedig megemésztem, feldolgozom az eseményeket is, bedobozolom őket az agyam megfelelő raktárába. 

A képeket is hamar megszűröm a telefonomon. Nem szeretem a rendetlenséget, a vakáció eufóriája után kíméletlenül törlök mindent, csak a legjobb, legemlékezetesebb fotók maradhatnak.

Apránként elcsitul bennem a nyaralás kavalkádjának izgalma, végül éles kontúrral már csak az ízek maradnak meg. Azok viszont jó darabig nem veszítenek az aromájukból. Tudom, vannak vizuális típusú emberek, és vannak, akik hallás után tudnak a leginkább emlékezni. Én a tapintásommal, az ízlelésemmel és a szaglásommal őrzöm leginkább az élményeimet. 

Mondj egy várost, mondok egy ikonikus ételt!

Ez azért is jó, mert így bármikor felidézhetem azt az ételt, ami az adott országhoz, városhoz kapcsol. Az első Pastel de Belém, amit az 1837 óta üzemelő lisszaboni pékségben, a Fábrica de Pastéis de Belémben ettem a húgommal. Hosszú ideig álltunk a sorban, hogy aztán ő mindösszesen két apró krémest rendeljen kettőnknek – eme időpazarló aszkézisen való mélységes felháborodásomra csak némi gyógyírt kínált az amúgy roppant finom édesség. Aztán persze hazajöttem, és sütöttem magamnak egy raklapnyit.

Portóról a szendvicsszörnyeteg, a francesinha fog mindig eszembe jutni (ezt aztán a WMN-irodában készítettem el, a nap hátralevő részében tökéletesen hazavágva mindenki agyműködését).

Ha azt mondod, Szicília, azt válaszolom: pisztáciás croissant. Bangkokra kanom krokkal felelek, Nyíregyházára nyírosszal, Győrre töpörtyűs pogácsával, Gyulára pedig az ország (egyik) tortájával. 

Egy falat eufória reggel

Ha viszont Norvégiát mondasz, akkor egy pillanatra zavarba is jövök, ugyanis két étel is megragadt bennem annyira, hogy azokat itthon is azonnal újra akarjam kóstolni.