–

Minél kisebb, annál jobb

Korábban csak érintőlegesen figyeltem meg, hogy a fasírtból a nagyobb méretű (azaz időhatékonyabban készült) golyókat kevésbé lelkesen fogyasztják a gyerekeim (akkor is, ha pontosan ugyanaz a recept), mint a kis kompakt ikeás húsgolyó méretűeket. A kedvenc húsgolyóreceptem egyébként egy kicsit keleties beütésű, így csinálom: 50 dkg darált marhahúshoz teszek egy csokor felaprított újhagymát, egy kis reszelt gyömbért, szójaszószt, kicsi rómaiköményt, egy teáskanál nádcukrot, egy zacskó aszalt (cukrozatlan) vörösáfonyát (vagy néha aprított aszalt sárgabarackot), egy kis szezámolajat, némi szezámmagot, egy tojást és három-négy evőkanál zsemlemorzsát. Ezt összegyúrom icipici golyókká, meglocsolom némi olívaolajjal és 180 fokon nagyjából fél óra alatt megsütöm. Legutóbb mi, felnőttek fehérspárgás, karalábés tökfőzelékkel ettük:

 

A gyerekeknel általában csak egy kis gyümölcs kell hozzá, mondjuk, eper és paradicsom, némi zöldfűszerrel (ami a legeslegkedvencebb nyáreleji kombinációm):

 

A recept (amit lehet, hogy már írtam valahol, mert tényleg teljesen odavagyok érte) faék egyszerűségű: eper, paradicsom, só, barna cukor, balzsamecet, bazsalikom vagy bátrabbaknak menta, még bátrabbaknak újhagyma.

Szóval már egy ideje gyanítom, hogy a gyerekeim valami titkos módon kiszagolják, ha valamivel sok a meló, és akkor sokkal nagyobb kedvvel eszik. Így volt ez eddig a mini húsgolyókkal, de most végképp lebuktak.

A legkisebbnél is kisebb palacsinta időmilliomosoknak

Most ugyanis a palacsintánál derült ki végérvényesen, hogy a méret igenis számít. Mármint az ételek és a gyerekek viszonylatában. (Is. De nem úgy. Jaj, ebből már nem jövök ki jól, hagyjuk.) Történt ugyanis, hogy felfedeztem a melegszendvicssütésre használt kis eszközünk egy eddig teljesen értelmetlennek tűnő extra lapját, amiben ilyen mikroszkopikus méretű kis izéket lehet készíteni:

 

Ez gyakorlatilag amerikaipalacsinta-tészta, amit megdobtam egy kis eperrel, annyi különbséggel, hogy az átmérője három centi (nem vicc). Azóta megpróbáltam ugyanezt serpenyőben kisütni, mivel úgy nagyjából tízszer gyorsabb, de képzeljétek, úgy egyáltalán nem volt olyan finom. Annyira ehetetlennek bizonyult, hogy végül csak a vastag nutellás kenegetés mentette meg.

Akinek nincs ilyen mini mélyedésekkel ellátott sütőapparátja, van viszont a miniatürizált fogások iránt lelkesedő gyermeke (és rengeteg ideje), annak ajánlom a serpenyőben kiskanálnyi adagokban való sütést. Ez a pontos recept, ami tökéletes minden méretben: 20 dkg liszt, fél csomag sütőpor, két tojás, nyolc dkg cukor, 1,4 dl tej, egy evőkanál olvasztott vaj (és esetleg egy kis vaníliakivonat) – keverés, sütés.

„Mama, nem lehetne kisebb?”

Miután párszor csináltam extramini palacsintákat, az egyébként minden méretben óriási kedvenc tócsninál is felmerült, hogy praktikusabb lenne, ha egy tócsni egy falat lenne. Mármint evési szempontból. A tócsni nálunk az az étel, ami bármilyen reszelt zöldséget elbír, az alapja a krumpli-répa-cukkini hármasból valami (vagy az összes), amihez azt teszek hozzá, ami éppen van otthon. Nemrég répás-spárgásat csináltam, amit szorgalmasan sütögettem ki, és kenegettem vastagon tejföllel, hogy biztosan elfogyjon (magamnak egy kis koriandert is szórtam rá), amikor felmerült ez az igény a kicsinyítésre. Így születtek meg ezek a csodaszép apróságok, csak duplaannyi munkával:

A pontos recept: hat-hét répa és fél csomag spárga, amit lereszelek (én géppel csináltam, és nem tudom, hogy a spárga reszelhető-e kézi reszelőn), fél hagymát hajszálvékony csíkokra vágok, mindent összekeverek, majd besózok. Tizenöt perc után levet eresztenek, és ki kell nyomkodni a masszát. Utána megy hozzá két tojás, négy-öt evőkanál liszt, és egy kis olajon bármilyen (akár ennél sokkal nagyobb) méretben meg lehet sütni.

Emberkísérlet apró ételekkel

Ezek után vérszemet kaptam, és elkezdtem mindenből miniatűrt gyártani. Azt kell, hogy mondjam, maximálisan bejött.

Ebben a posztban részletesen kifejtem, hogy a gyerekeim nem annyira kedvelik az általam készített sütiket. Sőt, általában meg sem eszik őket. Kivéve, ha miniatűr módon tálalom.

Itt a csokimáz brownie-t rejt, amit amúgy nem szeretnek:

 

Ez pedig a világ legmegúszósabb édessége, amivel az elmúlt hetekben az ovis ballagástól a családi rendezvényig több helyen arattam sikert:

 

A kosárkákat készen vettem (bevallom töredelmesen), nagyon apró méretűek (Marks & Spencer termék, ha valaki keresné), a beltartalom mascarpone és Nutella (nagyjából egy kis doboz mascarponéhoz négy evőkanál Nutellát kevertem) habzsákból kinyomva (ezt az egy „formát” tudom, pedig hetente megnézek egy videót a habzsákos sütidíszítésről), a díszítés gyümölcs és reszelt csoki.

Még ennél is egyszerűbb az az édesség, amit Kulka János „Citromos álom” nevű receptje ihletett, amit egy forgatáson készített el nekünk, közel tíz évvel ezelőtt. Ez tulajdonképpen egy citromos-tejfölös babapiskóta, amit úgy hekkeltem meg, hogy a nagy jénai helyett kis csatos üvegekbe tálaltam. Azóta van sikere (a gyerekeknél – a felnőtteknek mindig is bejött):

A recept egyébként annyi, hogy öt dl tejfölt, öt dl felvert tejszínt, ízlés szerinti mennyiségű porcukrot (én kábé 10-12 dkg-ot szoktam, de akkor nem lesz édes) és három citrom levét meg héját össze kell keverni, és azt babapiskótával rétegezni, majd pár órára hűtőbe tenni. És akármivel díszíteni (menta is szuper, de bármilyen friss gyümölcs is). Azért a felnőtteknek érdemes inkább egy nagy tálban készíteni, náluk talán nem olyan meghatározó a tálalás módja. A gyerekek meg – legalábbis azok, akik korosztályosan vagy személyiségüknél fogva ilyen michelinkritikusi vénával rendelkeznek – kaphatják akár egy pici befőttesüvegben is.

Nálatok is vannak efféle extrém tálalási kívánságok?

Tóth Flóra

A képek a szerző tulajdonában vannak