Sándor Anna/WMN: A Balaton császáraként ismert Szlávy Bulcsú holttestét évekkel az eltűnése után találták meg betonba öntve egy 12. kerületi garázsban. Filmszerű pillanat: a megöletésével vádolt vállalkozó – attól félve, hogy elkapják – éppen megpróbálta kibontani a maradványait, amikor a rendőrök tetten érték. Miért döntött úgy a hatóság, hogy ennyi idő elteltével éppen Szlávy eltűnésének néz utána?

Dezső András: Szlávy Bulcsúnak 1997 nyarán veszik nyoma, és annak ellenére nem keresi senki, hogy ismert alak, szerepelt a tévében, könyvet is írt magáról. 2002–2003 között már úgy is beszélnek róla, hogy biztos be van betonozva valahol a Balaton mélyén. Akkoriban a gyilkossági nyomozó Kovács Lajos volt annak az osztálynak a vezetője, ahol a megoldatlan, „döglött” ügyeket kezelték, ott vették elő Szlávy eltűnését.

WMN Fesztivál 2026

Gondolták, hogy bűncselekmény áldozata lehet, részben mert Szlávy utolsó rendőrségi ügye az volt, hogy feljelentették egy nő megerőszakolása miatt. A nő egy ismert fehérgalléros üzletember barátnője volt, és gyanították, hogy a férfinak köze lehet Szlávyhoz, mert a bűnöző azután tűnt el, hogy találkoztak. Másrészt, amikor a rendőrök kihallgatták Szlávy környezetét, mindenki úgy beszélt róla, mintha halott lenne, a cuccait is széthordták – amit nem mertek volna megtenni, ha még számítanak a visszatérésére.

A balatoni érdekeltségeit ráadásul az eltűnése után azonnal átvette az a Boros Tamás, akit egy évvel később felrobbantottak az Aranykéz utcában.

A leleplezés kicsit hasonított egy Columbo-epizódra: a rendőrök sejtették, hogy a vállalkozó, Wappler László a kulcs, ezért, hogy kiugrasszák a nyulat, elhintették, hogy tudják, melyik garázsban van Szlávy, és ott fognak majd vizsgálódni. Valójában nem tudták ennyire pontosan, csak azt, hogy a vállalkozó barátnőjének van egy garázsa a XII. kerületben.

S.A./WMN: Ez ugyanaz a nő, akit a feljelentés szerint Szlávy megerőszakolt?

D.A.: Nem, Wapplernek több barátnője volt. A vállalkozó, attól félve, hogy a rendőrség megtalálja Szlávyt, egy haverjával elkezdte a beton alól kibontani a maradványait. Ekkor történt, hogy amikor szünetet tartottak, és kinyitották a garázsajtót, ott álltak a rendőrök.

S.A./WMN: Szlávy volt az északi part ura, ami azért is érdekes, mert a balatoni alvilág történetében is visszaköszön a tóra jellemző észak-déli megosztottság.

D.A.: A '80-as évek végétől a '90-es évek majdhogynem közepéig meghatározó figuraként működött az északi parton, Fűzfőtől Tihanyig biztos, de akár Keszthelyig is. Okosabb volt, mint az átlag bűnöző. Kicsit szélhámos, nagyon erőszakos és gátlástalan, eszelős tekintetű, alacsony, de erős karakterű figura volt. Veszélyes pali.

A balatoni alvilág egyik urát még Ronald Reagan is fogadta – Interjú Dezső Andrással

A rendőrség nem akart vagy tudott vele mit kezdeni, a vállalkozók védelmi pénzt fizettek neki. Azt már ő terjesztette, hogy Balatonalmádiban az ikonikus Panoráma diszkónak is a társtulajdonosa, ami nem volt igaz, a hely Wossala Györgyé, Wossala Rozina apjáé volt. A portaszolgálatot Szlávy adta, és egykori emberei szerint az egyik pult bevétele is neki ment.

A déli part multikultibb volt. A könnyű megközelíthetősége miatt a budapesti alvilág krémjéből sokan gyorsan le tudtak menni kocsival. Akkoriban a szervezett bűnözés a betörésekből szerezte a pénze nagy részét, a gazdag maszekosok közül pedig sokan Siófokon nyaralgattak. Az alvilág gyakran tippadókkal dolgozott, tehát a Balatonon lebzselő bűnözőknek például a pincérek megsúgták, hogy ott van az a szőrmés a családjával, azaz most éppen nincsen Pesten. A bűnözők meg felmentek Pestre és kirámolták a lakását.

S.A./WMNÉs a rendszerváltás után?

 

Csatlakozz a WMN-Tagsághoz!

Ezt a tartalmat csak a WMN-tagok olvashatják tovább.
Legyél te is a közösségünk része, támogasd munkánkat!

Szükségünk van a támogatásodra.

Megnézem a tagsági csomagokat
vagy bejelentkezem

Sándor Anna

Fotók: Hámori Zsófia/ WMN