Pedro Pascal: „Mindig angyalok vettek körül”

–

A Vanity Fair szerzője, Karen Valby ilyennek látta interjúalanyát, akivel Londonban ebédelhetett együtt (hej, de sokan cseréltek volna vele akkor!): „Pedro Pascal igazi mesélő, széles gesztusokkal, vicces hangokkal és színes káromkodásokkal fűszerezi történeteit. Imád koktélt inni és sajttálat pusztítani – és közben egy pillanatig sem veszi túl komolyan magát. Ugyanakkor nem fél egészen közel kerülni az élet szomorú, nyers és zavarba ejtő részeihez sem. Ami belül van, az nála kívül is megjelenik: könnyen elérzékenyül, és harsányan nevet. (…) Pascal akkor a legboldogabb és legfelszabadultabb, ha a körülötte lévő emberek is azok. Mivel természeténél fogva kíváncsi és melegszívű, az ember azonnal biztonságban érzi magát mellette. Hálás vagy, hogy megfürödhetsz a fényében.”

Lássuk, a lelkes kérdező mi mindent tudott meg róla!

Pascalnak több beceneve van, mint szerepe

Barátai például Pepelónak, Pipinek, Peddersnek vagy Pedsnek hívják, de a becenevek sora itt nem ér véget. Egy forgatáson egyszer valaki Pepsinek szólította, és ő kifejezetten megszerette ezt a nevet is. Az internet népe viszont leginkább „daddynek” vagy „zaddynak” nevezi. Bella Ramsey, a The Last of Us Ellie-je viszont kikéri magának ezeket a címkéket Pascal nevében, szerinte ezek sértően leegyszerűsítik Pascal lényét. (Ő egyébként Pedge-nek hívja barátját.)

Pinochet elől menekülő család

Pascal kilenc hónapos volt, amikor a szülei elmenekültek Chiléből, Augusto Pinochet diktatúrájából. San Antonióban telepedtek le. Pascal édesanyja akkor mindössze 22 éves volt,  gyermekpszichológiát tanult. („Szóval igen, gyakorlatilag én lettem a kísérleti nyúl” – mondja Pascal nevetve.)

Amikor nem volt bébiszitterük, az anyja gyakran kitette a mozinál, és Pascal számára ez hétévesen maga volt a mennyország. Otthon újrajátszotta a jeleneteket. Nővére, Javiera meséli: „Amikor bekötötték nálunk a kábeltévét, és megszólalt az HBO főcímzenéje, Pedro körbeszaladt a házban, és azt kiabálta: »Kezdődik a film! Kezdődik a film!« 

Pascal ma is a mozi negyedik sorában érzi legkomfortosabban magát.

A középiskolás éveire nem szívesen gondol vissza

Folyamatosan bántották, csúfolták. „Furcsa, érzékeny gyerek voltam. Figyelemre vágytam. Szerelmes voltam a filmekbe, a színházba, a művészetbe.”   

Egy film, a Gorillák a ködben lett a menekülőútja. Újra és újra megnézte a moziban, Sigourney Weaver alakítása és Maurice Jarre álomszerű filmzenéje tartotta össze, amikor széthullani érzett mindent maga körül. Nem biztos benne, túlélte volna-e a zaklatást és lelki bántalmazást, ha az édesanyja nem keres neki egy művészeti iskolát. Ott végre otthonra lelt. Megkapta a jogosítványt, és vele együtt Verónica Volvojának kulcsait is. Legjobb barátjával, Grace-szel gyakran beautóztak Los Angelesbe, és táncoltak hajnalig a rave bulikon. Nos igen, a drogok is a kamaszévek részét képezték.  

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Pedro Pascal he/him (@pascalispunk) által megosztott bejegyzés

Később Pascal New Yorkba költözött, hogy színészetet tanuljon az NYU-n. Ott szinte azonnal bekerült egy bohém társaságba – amelynek része volt Sarah Paulson is.

„Senki sem volt nála szórakoztatóbb” – mondja Paulson. „De közben szomorú is volt. Ott van benne az a fájdalomkút, közvetlenül a szeme mögött, amit soha nem próbált elrejteni. És ez az, amitől olyan mélyen őszinte ember benyomását kelti. Fiatalon mágnesként vonzott ez hozzá – és most is.”

Egy kutya, aki megmentette az életét

Pascal mesélt az interjúban a „feladás éveiről” – arról az időszakról, amikor New Yorkban kezdő színészként élt, és padlóra került, miután hirtelen elvesztette imádott édesanyját. Éjszakánként hazatért az épp aktuális éttermi vagy pultos állásából (ahonnan még nem rúgták ki) abba a brooklyni lakásba, amit igazából nem engedhetett volna meg magának. Bármilyen kilátástalannak is tűnt az élete, hat hónappal az anyja halála után örökbefogadott kutyája, a pitbullkeverék Gretta mindig boldogan fogadta az ajtóban.

A kutya elég félelmetes volt ahhoz, hogy Pascal hajnal háromkor is sétálhasson vele, miközben az aznapi borravalóját egy Chase bankautomatába tömködte. „Ez a kutya megmentette az életemet, mert volt kihez hazamenni” – mondja. A telefonján ma is őrzi a Grettáról készült képeket.

„A harmincas éveimre már illett volna karriert építenem”

– mondja Pascal. De ez nem jött össze, és egy ponton annyira reménytelennek érezte a helyzetét, hogy a pályaelhagyáson töprengett. De valahányszor közel került ahhoz, hogy végleg feladja az álmát, a családból vagy a barátok közül valaki visszarántotta. „Amikor Pedro azt mondta, hogy »Elmegyek ápolónak« vagy »Színjátszást fogok tanítani«, mi csak annyit válaszoltunk: »Nem! Túl jó vagy ehhez!«” – mesélte a Vanity Fairnek nővére, Javiera Balmaceda Pascal, aki ma az Amazon Studios producere. „Négyéves kora óta színész akart lenni. Az egyetlen dolog, amit sosem engedtünk volna neki, az az, hogy feladja.”

Javiera gyakran adott a testvérének egy kis pénzt, hogy kihúzza a hétvégéig, ha beugrott hozzá az irodába. Barátai bevásároltak neki, elvitték vacsorázni.

A szomszédai segítettek vigyázni Grettára, amikor dupla műszakban dolgozott. Közeli barátja, Sarah Paulson a saját forgatási napidíjából is adott neki, és használhatta a nővére autóját. „Mindig angyalok vettek körül” – mondja Pascal.

Az édesanyja ma is vele van

María Verónica Pascal Uretát a fia varázslatos nőként írja le. Mint mondja, ma is hiányzik neki a szépsége, az illata, a humora. „Nagyon érzékeny, nagyon összetett, és nagyon-nagyon elérhetetlen is volt.”

Pascalnak van egy tetoválás a csuklóján: édesanyja aláírását varratta magára.

24 éves volt és épp Los Angelesben lakott, amikor kapott egy hívást, hogy az anyja véget vetett az életének. Az első géppel Santiagóba repült. (A szülei 1995-ben költöztek vissza Chilébe). A temetése után visszatért Amerikába, ahogy fogalmaz: „üres emberként”, és fájt visszagondolni arra, hogy korábban milyen fontosnak tűnt számára egy epizódszerep megszerzése. „Azt hitték, számít, ha nem kapok munkát? Nem, nem tudtak összetörni. Már összetörtem.”

Los Angelest elhagyva New Yorkba költözött egy ház hetedik emeletére, és éjszakánként cigarettázva nézte a tűzlépcsőről, ahogy a Hold felbukkan az iker­torony két épülete között. Fontolgatta, hogy ápolónak áll („szörnyű ápoló lettem volna”), de végül a LAByrinth Theater Company, ahol elkezdett írni és rendezni is, igazi művészi mentőövnek bizonyult. Más színházakban is dolgozott – Oregonban, Washington D.C.-ben, Bostonban, Cape Codon vagy épp Lowellben, Massachusetts államban. Mígnem

2013-ban Sarah Paulson továbbította Pascal videóját legjobb barátnőjének, Amanda Peetnek. Peet férje, David Benioff történetesen a Trónok harca HBO-sorozat társ-showrunnere volt.

És ekkor megszületett Pedro Pascal, a filmsztár. Karizmatikus alakítása Oberyn Martell szerepében elvezetett a Narcos három évadjához. Ami pedig elvezetett The Last of Us-hoz.

A férfi, akit keresünk?

Spike Jonze – aki egy Apple-reklámban rendezte Pascalt, amelyben a színész tánctudását is megcsillogtatta – azt állítja: „Pedro Pascal megtestesíti a férfiassággal kapcsolatos aktuális elvárásainkat.” És ez nemcsak az erős, férfias kisugárzásról szól szerinte, hanem arról a játékosságról is, ami megnyilvánul például a divathoz való viszonyában. (Emlékezzünk például arra, hogy fekete shortot és rúzsvörös Valentino-kabátot viselt a 2023-as Met-gálán, vagy Saint Laurent combcsizmában jelent meg a Last of Us második évadának premierjén!) És fontos része a vonzerőnek az is, hogy 2021-ben nyilvánosan ünnepelte húgát, Lux Pascalt, amikor coming outolt transzneműként – és azóta is szenvedélyesen kiáll a közösség mellett.

A New Yorker egyik karikatúráján egy pszichológus próbálja megnyugtatni páciensét:

„Egyáltalán nem furcsa – mostanában sokan mondják, hogy az emberiségbe vetett hitük teljes egészében attól függ, Pedro Pascal tényleg olyan kedves-e, mint amilyennek látszik.”

Zavarja a kora

Pascal úgy érzi, a teste lassan ellene fordul. Különösen a tavalyi év viselte meg, mert megsérült a háta a Gladiátor II forgatásán. Aztán leesett a lépcsőn az apja chilei házában, és kificamította a vállát. „Amikor Chelsea Handler a Critics Choice Awards-on azzal poénkodott, hogy »az egész világ Pascalra éhes«, én felkötött karral ültem, túlsúlyos voltam, és amikor rám vágott a kamera, azt éreztem: ennél távolabb semmi sem lehetne az igazságtól.”

Amikor idén tavasszal elkezdték forgatni a Materialists című romantikus filmet – amelyben Dakota Johnson karakterét, egy profi kerítőnőt próbál elcsábítani –, már nem volt felkötve a karja, de még mindig nem tudott fekvőtámaszt csinálni, vagy súlyt emelni.

„Olyan öregnek még sosem éreztem magam – mondja. – Olyan gyengének sem. Iszonyú ijesztő volt, hogy el kell játszanom valakit, aki Manhattan legkapósabb pasija.”  

Április 2-án töltötte be az ötvenet, és úgy döntött, szembenéz a megváltoztathatatlannal, és kimaxolja az élményt (ő, aki mindig is utálta a szülinapi bulikat). Egy londoni étteremben adott először szűk körű vacsorát a barátainak. Mindhárom testvére ott volt és az apja is. Testvére, Lux meglepte egy diavetítéssel: életének képei peregtek a vásznon. A végén a Corazón de Melón című dal szólt. Pascal még mindig a könnyeivel küzd, ha felidézi ezeket a pillanatokat.  

Néhány nappal később az ünneplés egy hatalmas bulival folytatódott a londoni Stone Nestben. A barátai vállukra kapták a táncparketten. Ott volt a családja, a középiskolai legjobb barátja, Grace, Sarah Paulson és a New York-i banda. Egyetemi barátai is megjelentek – ma már orvosok, ügyvédek, professzorok. A Fantasztikus Négyes szereplőgárdája és más színészkollégák is velük ünnepeltek. Paulson úgy emlékezik, hogy körbenézett a színes társaságon, és azt gondolta: „Valaha őrült tinik voltunk, akik New Yorkban rohangáltak. Most meg Tom Cruise táncol a szülinapi bulinkon. Mi történt az életünkkel?”

Nem zárkózott, csak óvatos

 „Mindig zavarba jövök, amikor a médiában úgy hivatkoznak rám, mint egy nagyon zárkózott emberre, mert ez nem is állhatna távolabb az igazságtól – mondja Pascal. – Nagyon is nyitott vagyok a magánéletemben. Csak tudom, hogy a személyes kapcsolatok már önmagukban is nehezek – nemhogy akkor, amikor ilyen hatalmas figyelem szegeződik rájuk.”

A gyerekvállalás is szóba került az interjúban. Pascal bevallotta, hogy nem érzett iránta különösebb vágyat – kivéve egyszer, nagyon konkrét formában: „Azt álmodtam, hogy viszem a gyerekeimet moziba – ahogy annak idején a szüleim engem. Szóval azt hiszem, azt bírnám, ha lenne egy gyerekem, aki megnéz velem egy olyan filmet, amit én választok.”

Pascal jelenleg egy szerény loftlakást bérel Los Angelesben. Próbálkozott egy darabig egy menő házzal a Hollywood Hillsben, de elmondása szerint a szomszédok kibírhatatlanok voltak, és a zsúfolt környék inkább magányossá és leverté tette. Amikor jött a Covid, böngészni kezdte az Airbnb-t, és rátalált egy házra a víz közelében. Elképzelte, hogy sétál, vagy biciklit vesz. Bejött a számítása: beleszeretett a napfényes művészlakásba – és a háztulajdonosokba, akik azóta családtagként kezelik. Öt éve lakik ott, noha a fürdőszobának tulajdonképpen nincs is rendes ajtaja, és az egész hely inkább raktárnak tűnik, mivel annyit utazik.

Tavaly szilveszterkor azt jegyezte fel magának 2025-re: „Gyógyulni.Tényleg.”

Kurucz Adrienn