A név, a vagyon, az otthon is anyáról lányra száll – Nőközpontú közösségek a világ eldugott szegleteiben

–

Elöljáróban érdemes tisztázni: a matrilineáris nem keverendő össze a matriarchális fogalommal, a kettő nem ugyanazt jelenti.

Míg a matriarchátus nőuralmat jelent, vagyis azt, hogy a hatalom kizárólag a nők kezében összpontosul, a matrilineáris társadalmakban elsősorban az öröklés rendje különbözik a megszokottól.

Bár ezekben a közösségekben a nők valóban központi szerepet töltenek be, a kutatások szerint a hatalom, a befolyás és a felelősség gyakran megoszlik a két nem között – részletezi a National Geographic egyik cikke.

A Vanderbilt Egyetem 2019-es kutatása szerint jelenleg körülbelül 160 ilyen társadalom létezik világszerte. Közülük hármat mutatunk be ebben a cikkben. 

A házasság után a férfi költözik be az asszony családjához 

Amikor muszlim közösségekre gondolunk, sokunknak elsőként olyan országok jutnak eszébe, mint Szaúd-Arábia, ahol többnyire a férfiak irányítanak: ők hozzák a döntéseket, ők a családfők és a vezetők. Ám az ázsiai–csendes-óceáni térségben is élnek muszlim közösségek – olyan helyeken is, ahol a nők jelentős hatalommal bírnak, sőt egyes esetekben még nagyobbal, mint a férfiak.

Ilyen például Indonézia egyik őshonos etnikai csoportja, a minangkabau nép, ami híres matrilineáris hagyományairól. A Le Monde szerint a minangkabau közösség a világ egyik legnépesebb ma ismert matrilineáris társadalma. Náluk az iszlám jog és a helyi szokásjog sajátos módon fonódik össze. Például az apa megoszthatja a bevételét a fiával, bevonhatja az üzleti életbe. Ugyanakkor a tulajdon – föld, ház, állatok – az anyai ágon öröklődik, anyáról lányra száll.

A házasság után a férfi nem viszi haza a feleséget, hanem ő költözik be az asszony családjához. A mindennapi élet szervezésében is

a nők viszik a főszerepet: ők felelnek a pénzügyekért, a bevásárlásért, a gyerekek taníttatásáért. Emellett ők vezetnek bizonyos közösségi szertartásokat is: esküvőt, az aratás ünnepét, akár egy új klánvezér beiktatásáról szóló ceremóniát.

Azonban az új idők és az iszlám terjedése miatt a hagyományaik egyre inkább felhígulnak. A Conversation szerint ezzel magyarázható az is, hogy a férfiak közül egyre többen lesznek vallási vezetők, töltenek be magas pozíciókat és vesznek részt a közéletben.

A nőknek annyi szeretőjük lehet, amennyit csak szeretnének

Hasonló kiváltságokkal rendelkeznek a moszuó törzs asszonyai is. A BBC azt írja, a nagyjából 40 ezres közösség évszázadok óta a kínai Lugu-tó partján fekvő falvakban él. 

A moszuó lányok a felnőtté válást egy szertartással ünneplik, ettől kezdve pedig szabadon választhatnak partnert – és életük során annyi szeretőjük lehet, amennyit csak szeretnének.

Bár ez is szokatlannak tűnhet kívülről, a kultúrájuk egyik legérdekesebb eleme az úgynevezett „sétáló házasság”. Ennek lényege, hogy a nő este meghívja otthonába a kiválasztott férfit, akivel együtt töltheti az éjszakát, majd a férfi napkeltekor visszatér saját családjához.

A moszuók nem választanak életre szóló párt, nem élnek együtt valakivel csupán kötelességből vagy megszokásból – részletezi a National Geographic cikke.

A párok tehát nem költöznek össze, nem élnek közös háztartásban. A gyermekek az anyjuk otthonában nőnek fel, ahol a nők a fő döntéshozók, és ők kezelik a családi vagyont is. Az örökség – ház, föld, ingóságok – itt is anyáról lányára száll. A férfi szerepeket a gyerekek életében az anya fiútestvérei, nagybácsik töltik be.

A moszuókat gyakran a világ egyik utolsó matriarchális társadalmaként emlegetik, de pontosabb lenne matrilineáris közösségnek nevezni őket. Ugyanis a politika, a közösségi élet irányítása jellemzően a férfiak kezében van. Ők felelnek többek között a falvakban készített termékek értékesítéséért, a halászatért, az állattartásért és a házépítésért is.

Ez az ősi, mégis meglepően modern párkapcsolati mintákat követő törzs az elmúlt években népszerű turisztikai látványossággá vált. Mióta 2015-ben megépült a közeli repülőtér, turisták és antropológusok tömege érkezik évente a Lugu-tóhoz, hogy ellátogassanak a falvaikba. Bár a látogatók komoly bevételi forrást jelentenek az ott élőknek és a kínai kormánynak, az új értékeket és szokásokat is magukkal hozzák. Emiatt egyre többen választanak a törzsön kívül társat, akivel életre szóló fogadalmat kötnek. 

A legfiatalabb lány örökli a családi birtokot

India nagy részén a patriarchizmus az élet minden területén jelen van: a férfiak hozzák a döntéseket, a nők ritkán vesznek részt a politikai életben, nem lehetnek tudományos ambícióik, és nem építhetnek üzleti karriert sem.

Ezzel szemben az ország északkeleti részén, Meghálájában, illetve a szomszédos Asszámban élő khászi közösségekben egészen más a helyzet. A khászi nők szabadon dönthetnek saját életükről, függetlenek és nem kényszerítik őket elrendezett házasságba.

A közösség nagycsaládokban, úgynevezett klánokban él. Mivel az öröklés itt is anyai ágon történik, a nők biztosítják a klánok fennmaradását.

A családi vagyont a legfiatalabb lány kapja, ő örökli a házat, az ősi birtokot, és a házassága után is ott marad. Ő gondoskodik a szüleiről, majd anyja halálát követően ő válik a háztartás vezetőjévé.

A férjek a feleségük otthonába költöznek, és attól fogva nincs beleszólásuk sem az anyagiakba, sem a gyerekeik neveltetésébe, hiszen valójában nem rendelkeznek szülői jogokkal. Az utódok ugyanis az anyjuk vezetéknevét viselik, és a hagyomány szerint az anya klánjához tartoznak.

Ez ellen az egyenlőtlenség ellen küzd a helyi Syngkong Rympei Thymmai (SRT) nevű szervezet. A Deutsche Welle azt írja, a férfi mozgalomnak mintegy 5000 tagja van – köztük 50 nő is –, akik gyakran anonimitásba burkolóznak, mert félnek attól, hogy kitaszítja őket a közösségük, ha megtudják, közük van az SRT-hez. Egyikük a BBC-nek azt nyilatkozta: nem uralkodni szeretnének a nőkön, csak egyenlő partnereik szeretnének lenni. 

A modernizáció a khászi kultúrát is eléri: egyre több khászi költözik városokba, a nagycsaládok, a klánok felbomlanak, ami miatt az egyedülálló anyákra hárul a teher, hogy egyszemélyben gondoskodjanak mindenkiről. Ugyanis a matrilineáris hagyomány szerint a férfiak nem kötelesek gondoskodni a gyermekeikről – főleg akkor, ha az apa a közösségtől több száz kilométerre él.

Kaiser Orsolya