–

A szülészet és a születések helyzete sokkal hosszabb ideje vitatéma, mint gondolnánk.

A magyar egészségügyi rendszer szabályozása Mária Terézia és II. József uralkodása idején kezdődött meg, és a szülészet kérdéseit már ekkor érintették: elsőként „kötelezővé tették a bábák oktatását, munkájuk időszakonkénti főorvosi ellenőrzését” – írja Deáky Zita. Ennek legfőbb oka a rendkívül magas csecsemőhalandóság és a szintén gyakori anyai halálozás volt. A 20. század elejére azonban egy újabb tényező is társult ezek mellé: a folyamatosan csökkenő születésszámok kérdésköre.

A csecsemő- és az anyai halálozás kérdéskörének megoldását a bábák képzésében látták. Többféle szinten és formában kezdték képezni egyrészt azokat az asszonyokat, akik az egyes közösségek által elismert „segítők” voltak.

Kezdetben a megyei főorvos adott alapvető ismereteket a gyakran analfabéta, de gyakorló bábaasszonyoknak – ők voltak a cédulás bábák.

Csak a 18. század végétől kaphattak komolyabb képzést az orvosi egyetemen: három, majd öt hónapos tanfolyamon, amelyből az okleveles bábák kerültek ki. A 19. század utolsó harmadában pedig megnyíltak a rövidebb bábakurzusok: akár hat hét alatt is úgynevezett másodrendű bábává válhatott valaki.

A falvakban továbbra is dolgoztak képzetlen parasztbábák, akik gyakran anyáról leányra szálló tudással, ismerettel, tapasztalattal végezték dolgukat az asszonyok között. Okleveles bába ugyanakkor abból is lehetett, aki megfelelt a kiválasztási feltételeknek – de a szülések körül korábbi bábai tapasztalattal nem rendelkezett.  

ADHD és cukorbetegség: egyik oka a másiknak, a másik ront az egyiken

WMN Egszsg – 2025. június 3. – CSA

 

A 18. század végén megkezdődött a szüléseket kísérő bábák lassú, képzettség szerinti rétegződése, és ezzel együtt az orvosok térhódítása is a szülések területén.

Bár szülészeti rendszerünk a mai napig alakulóban van, a szülések 1950-es évekbeli szülőotthonba, kórházba terelése komoly fordulópontot jelentett a nők szülészeti ellátásában. Innentől kezdve tűntek el (haltak ki) fokozatosan azok a bábák az egyes közösségekből, akik hivatalos képzettséggel vagy anélkül, de ismerték a közösség tagjait, és életüket végigkísérték a születéstől a halálig. Ráadásul évszázadokig közösségi és egyéb egészségügyi feladatokat is elláttak, őrizve és segítve a közösség hagyományait, hiedelmeit és rítusait.

A bábák szerepe és feladatai

A bába egyik fontos, de nem egyetlen feladatköre a születés–szülés körüli ténykedés volt, amelyben „többféle követelménynek, elvárásnak, írott és íratlan szabálynak kellett megfelelnie évszázadokon keresztül, egészen a 20. század közepéig.” 

A bába a közösségben élő várandós nőt szükség esetén tanácsokkal segítette, elsősorban akkor, ha először szülő nőről volt szó, vagy ha valamilyen egészségügyi probléma lépett fel a várandósság alatt. Ellátta a szüléssel kapcsolatos feladatokat, fogadta és ellátta az újszülöttet. A gyermekágy idején rendszeresen, az első egy-két hétben minden nap meglátogatta a szülő nőt és az újszülöttet is. Lemosta, átöltöztette az anyát és a babát, megvizsgálta a szülőrészéket, kezelte a köldökcsonkot, ágyat húzott, mosott (az okleveles bábák a mosást már nem vállalták), ellenőrizte az anyatej minőségét, szükség esetén szoptatási tanácsokat adott.

Ha nagyon gyenge, várhatóan rövid ideig életképes újszülött született, ő keresztelte meg (bábakeresztség). Ha egy újszülött nagyon súlyos, élettel összeegyeztethetetlen fejlődési rendellenességgel jött világra, előfordult, hogy nem hagyta életben (pl. nem kötötte el a köldökzsinórt), mivel az megoldhatatlan terhet jelentett volna a családnak.

Időnként „kisebb” fejlődési rendellenességeket is korrigált (pl. hatodik ujjat levágott, fogat kitört). A bábának a szülésről ezenfelül bejelentési kötelezettsége volt az egyház, 1895-től pedig a világi hatóságok felé is.

Szerepe azonban nemcsak a szülés körüli tevékenységekre terjedt ki a közösségen belül, hanem gyógyított, orvosságokat is készített. Különösen azokon a helyeken, ahol nem volt a közelben elérhető orvosi ellátás, a kisgyermekkori, valamint a női betegségek kezelésében is részt vett. Szexuális tanácsokért is hozzá fordultak – nők és férfiak egyaránt. Ő fogadta be a „megesett lányt”, aki nála szülhette meg a kisbabát – ilyenkor gyakran a bába lett a keresztszülő is. Ő foglalkozott a meddőséggel, ő végezte el a magzatelhajtást, továbbá a bábáknak szerepük volt a 19. század végétől a fogamzásgátlás elterjesztésében is.

A bába és a rítusok

A bábának komoly szerepe volt a szülés körüli rítusokban és a vallási szokások megtartásában, lebonyolításában, többek között a keresztelőében is. A várandóssághoz kapcsolódó, szülés előtti, alatti, majd azt követő rítusok és hiedelmek azonban közösségenként eltérhettek. Sok cselekedetet idővel orvosi szempontból ártalmasnak nyilvánítottak – ilyen volt például a kolosztrum kiöntése, majd a szoptatás megkezdése előtt cukros folyadék itatása az újszülöttel. A bába, a közösség és a rítusok együtt fontos szerepet játszottak az életesemények támogatásában, az átmenetek segítésében, a jövevény közösségbe illesztésében. A teljesség igénye nélkül néhány ilyen szokás:

  • Együtt imádkoztak szülés előtt az anyával.

  • Szentelményeket használtak a szüléskor: szentelt gyertyát, szenteltvizet, tömjént, templomkulcsot, harangkötelet.

  • Nehéz szülésnél segítséget nyújtottak: masszírozást, sétáltatást, vigasztalást, imádkozást, vagy a földre fektették az asszonyt, hogy a Földanya erejét érezze.

  • A köldökzsinórt elvágás után a katolikusok szentelt vízbe mártva, a reformátusok vörös fonallal keresztülkötve énekeskönyvbe vagy a Bibliába tették – ennek fontos szerepe volt a gyermek hét évvel későbbi ügyességi próbájánál.

  • Burokban született gyereknél a burkot megszárítva eltették.

  • A placentának mágikus erőt tulajdonítottak: a szülő nő arcát letörölték vele (terhességi májfoltok eltüntetésére), a meddő nő termékenységvarázsló eszköze lehetett, vagy gyümölcsfa tövébe temették, hogy az is termő legyen.

  • A gyermekágyas ellátás során elkészítették a „Boldogasszony ágyát” (a gyermekágyas anya ágya), amelybe óvó-védő kellékeket helyeztek: fokhagymát, tűt, ollót, villát, késekeket, imakönyvet, rózsafüzért, szenteltvizet.

  • Az újszülött első fürdővizébe szimbolikus jelentéssel bíró tárgyakat tettek, ilyenek voltak: az alma, a dió, a tojás, a szén.

A bábák komplex szerepkörét az okleveles bábák is gyakorolták, de ha más nyelvű, felekezetű volt a bába, mint az a közösség, ahol működését kezdte, el- illetve befogadásuk igen változó képet mutatott: egyaránt múlt az ő alkalmazkodóképességükön és a közösség rugalmasságán.

A bábaképzés megindulása ellenére a csecsemőhalálozási adatok nem olyan mértékben javultak, ahogy azt a döntéshozók szerették volna (1897-ben 650.163 szülésből született 160.081 gyerek nem élte meg az első évét). Ezért a 19. század végére komoly, közel 40 évig tartó vita alakult ki a szülészeti helyzetről.

Ebben a vitában az egyik oldalon többek között Tauffer Vilmos szülész, egyetemi tanár, a bábaügy kormánybiztosa állt, aki 1891-től készített éves statisztikai jelentéseket a szülészeti viszonyokról (és a nevével fémjelzett adatbázis azóta is fennmaradt). Ő volt az, aki „megértette falvaink, zárt közösségeink sajátos helyzetét is, amelyben a szülés, a születés szigorúan a hagyományok szabta kereteken belül történt, és aki szerint ezt a rendet csak fokozatosan és belülről lehetett megbontani.” Ő a közösségükben elfogadott bábák rövidebb idejű (pár hetes) és a szakmai minimumot átadó (másodrendű) képzésében látott megoldást.

Más orvosok – például dr. Dirner Gusztáv, gyakorló nőgyógyász, a budapesti bábaképző intézet igazgatója – úgy gondolták, hogy a néhány hetes képzés nem elegendő, és csakis az öthónapos képzési folyamatban képződő okleveles bábák hozhatnak javulást. Dirner Gusztáv több nyugat-európai ország szülészeti rendszerét, gyakorlatát és bábaképzését is alaposan tanulmányozta. 1893-ban pedig megindította a magyarországi bábák első szaklapját, a Szülésznők Lapját, amely később Bába-Kalauz néven jelent meg 1938-ig. Igen széles körben terjesztett, komoly tudásmegosztási felületet jelentő kiadvány volt. A kiadvány terjesztéséhez élénk és rendszeres eseményeket jelentő egyesületi élet is kapcsolódott (Magyar Bába-Egyesület) összejövetelekkel, szakmai előadásokkal és vitákkal.

A mozgalmas szakmai életben, a folyamatosan zajló bábaképzésekben a trianoni békediktátum zárt le egy igen fontos korszakot: ekkor az ország 24 bábaképzőjéből 15 a határokon kívülre került, és a határon túliakkal az addig igen aktív szakmai kapcsolat is elhalt. Az ezutáni időszak a kórházi szülések általánossá válásáig jelentős változásokat a bábaság szempontjából nem jelentett.

Szülés régen: a nő szemszögéből

A várandósságot számos óvó–védő–tiltó szokás kísérte, amelyek betartására nemcsak a várandós nő, hanem a körülötte lévő közösség is odafigyelt. „Ezek lényege, hogy az anya a még meg nem született gyermekének saját testén, érzékszervein, lelkiállapotán keresztül közvetíthette, átadhatta a külvilág rendellenes, ártalmas hatásait.” Ahogy Deáky Zita mondja: anya és magzata kapcsolatát nem vizsgálták és elemezték, hanem élték.

A falusi közösségekben a nők a konyhában vagy az istállóban szültek: állva, térdelve, guggolva, két szék támláján támaszkodva. Fekve sokkal inkább már csak a képzett bábák és a gumilepedő elterjedését követően. A vajúdásnál, szülésnél kizárólag nők voltak jelen, a szülő nő rokonai, ismerős asszonyok is segédkeztek.

Ennél fogva viszont alig volt olyan nő a közösségben, aki, mire ő maga szült, ne látott volna már szülést (a menstruációról ugyanakkor nem beszéltek előre a lányokkal).

A vajúdás alatt a szülő nőt járatták, pálinkával is itatták, amit az orvosok később a bábák munkásságában gyakran kritizáltak, mégis igen fontos volt „a hosszan elhúzódó, görcsös, nagyon fájdalmas szüléseknél”. „A has masszírozása, a külső szülőszervek, a méhszáj zsíros vagy vajas kézzel való tágítása általánosan elterjedt gyakorlat volt”, amelynek „mértékét a szülés előrehaladottsága, a tágulás kellő mértéke határozta meg.”

„Az elhúzódó, hosszan tartó szülést sokszor az anya durva rázogatásával, ugráltatásával, zötykölésével próbálták gyorsítani.” Az anya életének megmentése volt az elsődleges cél, a rendellenesen fekvő magzatokat pedig igyekeztek megfordítani. Komplikáció esetén a bába kötelesésge volt orvost hívni, de mivel sok helyen még a 20. század elején sem volt elérhető orvos a közelben, ezért a nehéz helyzeteket is gyakorta a bábáknak kellett mégiscsak megoldaniuk.

Szabályozások ide vagy oda, a nők egy jelentős része mindig is megtalálta a saját útját

Bár az 1950-es évektől kezdve – egyre javuló statisztikai eredményeket hozva – kötelező jelleggel terelték a szüléseket a kórházakba és szülőotthonokba, a bábai tevékenység sok helyen még jó darabig fennmaradt. Annak ellenére, hogy munkájukat, szokásaikat az orvosok és a döntéshozók egy része mindig is kritizálta, kifogásolta, esetleg üldözte, elfogadottságuk a helyi közösségekben sokáig mégis igen magas, vagy akár kizárólagos maradt a szülések terén. Mutatja ezt az is, hogy sok nő még akkor is otthon szült, amikor már kórházban kellett volna szülnie, és csak akkor telefonált az intézménynek, amikor már megszületett a baba.

Hasonló történetről számolt be nekem nemrég egy 1944-ben született közeli ismerősöm is, akinek az édesanyja tíz gyereknek adott életet, és közülük csak egyet szült kórházban az 1950-es években. Sem előtte, sem utána nem volt többet hajlandó erre. Az ő falusi bábájuk, Ibolya néni, egy komoly, köztiszteletnek örvendő személy volt, aki mindenkihez kijárt – az ő házába viszont nem mehetett senki. A szüléseken túl más dolgokban is segédkezett, többek között az abortuszban. Volt olyan nő, aki belehalt a terhességmegszakításba, de a bába ezen tevékenysége soha nem derült ki, mert a falu asszonyai maguk között tartottak minden információt, összezártak, összetartottak.

Úgy tűnik: a nők egy része törvényektől és szabályoktól függetlenül minden korban megtalálja a saját útját, autonómiáját a szülésekor. Aki viszont végérvényesen eltűnt: az az a személy, aki a nőket generációról generációra támogatta évszázadokon át. A régi korok bábája.

Kőrizs Kata

Deáky Zita: A bába a magyarországi népi társadalomban, Centrál Európa Alapítvány, 1996.

A kiemelt kép forrása: R. J. Steidele: Magyar bábamesterség c. tankönyve / Országos Széchényi Könyvtár