–

Amikor ezt a szöveget írom, a munka mellett javában készülünk a havi könyvklubunkra. A program teljesen informális (egyszersmind szinte bárki által megvalósítható): két pszichológus barátommal határoztuk el egyszer a teánkat kortyolgatva, hogy ki-ki meghívja két-három olvasni szerető ismerősét, és ezzel alapítunk egy könyvklubot. 

A kötetek demokratikus kiválasztására rögvest nagyszerű pontozásos rendszerek, és még csodásabb Excel-táblázatok születtek (adattudósok is bekerültek a csapatba). Ezen kívül csak annyi szabályunk van, hogy körbe megyünk, minden alkalommal másvalaki az est házigazdája: ő az, aki kicsit készül az íróból, asztalt foglal egy kávézóban, moderálja a beszélgetést. 

Bár a tagok időnként és átmenetileg cserélődnek – már három baba is érkezett a csapatba! –, ez a mostani a könyvklubunk ötödik évada. Azért is szeretem nagyon, mert így olyan könyveket ismerek meg, amiket magamtól nem feltétlenül vennék kézbe, ha pedig egy kötet eleinte nem is érint meg annyira, a beszélgetés hatására mindig pluszban felfedezek benne érdekes szempontokat.

Azt is megfigyeltem már, hogy azokra a regényekre, amiket közösen dolgozunk fel, sokkal jobban emlékszem – és ez nekem fontos kérdés, hiszen egy annyira gyors, ingerteli világban élünk, hogy igencsak korlátozott az az idő, amit a legtöbben olvasásra tudunk fordítani, ha egyáltalán. 

Ez is lesz a mai témánk: mit tegyünk, hogy ne tűnjenek el belőlünk a könyvek?

Amiről szó lesz

  • Ízlelgetés (savoring): a pozitív pszichológia egyik leghasznosabb fogalma

  • A számszerűsített én: pont a lényeg vész el?

  • Ismétlés: a tudás anyja, és a lélek gyógyítója

  • Tudatos olvasás: a része az is, amikor nem olvasunk

Idézetek, amik nem mennek ki a fejemből

„Kutatások igazolják, hogy az olvasás állapotában az agyunkban nagyon hasonló folyamatok működnek, mint meditáció közben.” (Ella Berthoud irodalomterapeuta)

„Nem lehet olyan életünk, hogy ne legyen napi fél óránk olvasni.” (Dragomán György író)

„A magyarok 42 százaléka olvas valamilyen gyakorisággal nyomtatott könyvet, ez az érték e-könyvek esetén 11 százalék, míg az e-hangoskönyveknél 7 százalék” (a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2023. decemberi felmérése).

Ízlelgetés (savoring): a pozitív pszichológia egyik leghasznosabb fogalma

A savoring – amelyet magyarra jobb híján ízlelgetésnek szoktak fordítani – a pozitív élmények előidézésének, fokozásának, megőrzésének folyamatát jelenti. Számomra azért vonzó elmélet, mert megmutatja, hogyan lehet intenzívebbé tenni, időben is kiterjeszteni a minket érő kellemes ingerek hatását, ha azok mennyiségét egy ponton túl nem tudjuk is növelni az életünkben. Mert előfordulhat, hogy csak napi 10-20 percet tudunk olvasni a buszon, vagy lefekvés előtt: de egyáltalán nem mindegy, hogy ebben a rövid időben mennyire vagyunk jelen. 

Fred Bryant, a terület úttörő kutatója számos technikát ajánl, amelyek segítségével elkerülhetjük, hogy úgy habzsoljunk be pozitív ingereket, hogy azok szinte emésztetlenül távozzanak a kognitív rendszerünkből. Maradandóbbá tehetünk egy élményt, ha például:

  • kiélesítjük az érzékszerveinket, azaz olvasás közben a könyv illatára, tapintására, kivitelezésére is figyelünk, vagy kialakítunk egy helyszínt, egy olvasósarkot, ahol kényelmesen elhelyezkedhetünk;  

  • emlékeket építünk, azaz olvasónaplót vezetünk, idézeteket gyűjtünk, vagy csak időnként végiggondoljuk, miről is olvastunk, és nem nyúlunk egy kötet befejezése után rögtön a következőért; 

  • megosztjuk az élményeinket, azaz beszélgetünk a könyvekről, ami különösen sokat tud segíteni, ha távol élünk valamelyik szerettünktől: ha ugyanazt a könyvet olvassuk, van közös élményünk; 

  • hálát adunk, azaz tudatosítjuk magunkban a könyvek elképesztő erejét: hogy valaki egyszer gondolt valami a világról, vagy kidolgozott egy történetet, mi pedig akár több száz évvel később, vagy sok ezer kilométerrel arrébb is olvashatjuk azt. 

A számszerűsített én: pont a lényeg vész el?

És ha már számok: ahogy arról Csabai Márta egészségpszichológus is ír Aggódó testünk (HVG Könyvek) című remek könyvében, a 2000-es évek óta egyre nagyobb teret nyert önmagunk digitális monitorozása. Olyannyira, hogy a számszerűsített én (quantified self, röviden QS) mozgalom tagjai már egyenesen azt mondják, leginkább számokon, objektív mutatókon keresztül ismerhetjük meg önmagunkat. 

Az okoseszközeink segítségével nyomon követhetjük a megtett lépéseket és kilométereket, a bevitt és elégetett kalóriákat, a költségeinket, vagy azt, hogy hányan követnek, lájkolnak minket – de tényleg elárulnak rólunk ezek az értékek valami lényegit? És miközben ez a fajta önmonitorozás segíthet saját magunk motiválásában, nem távolít-e el egyszersmind a szubjektív élményeinktől? 

Elmennék-e még futni, ha hirtelen nem találnám a sportórámat, és nem adhatnám hozzá a teljesítményemet az applikációhoz? Elhiszem-e a testemnek, hogy fáradt, ha a készülékem azt mutatja, friss vagyok?

Ha célul tűzöm ki, hogy elolvasok évi 52 könyvet, és közzé is teszem online felületeken a vállalásom alakulását, nem fogok-e egy idő után a mennyiségre menni? Kapkodni, darálni, eleve rövidebb szövegeket választani? Nem fog végül kiüresedni, kipipálandó teljesítménnyé válni az, amit csinálok?

Ismétlés: a tudás anyja, és a lélek gyógyítója

Úgy érzem – és talán nem vagyok vele egyedül –, hogy a kapitalizmus logikájának megfelelően „az újabb és újabb” bűvöletébe kerültem. Próbálok lépést tartani a friss megjelenésekkel, és tényleg annyira gazdag, színvonalas és széles a választék, hogy ez lehetetlen feladat. Néha arra gondolok, többször kéne újraolvasnom köteteket.

Lehet, hogy minimum kétszer kéne elolvasni egy szöveget ahhoz, hogy eljuthassak a mélyebb rétegéhez – hiszen előszörre túlságosan elviszi a figyelmemet a cselekmény izgalma.

A többszöri olvasás abban is segíthet, hogy egy-egy mű – akár mesekönyv vagy ifjúsági regény – igazi vigaszkönyvvé válhasson: amelyet, ha szomorú az ember, csak felcsap, hogy a világában elmerülve könnyebben stabilizálja magát. 

Az ismétlésnek amúgy is lehet önnyugtató hatása: így működnek az imák, a mantrák, és így működhetnének a versek is. A memoritereknek az emlékezetünk fejlesztésén túl abban is lehetne szerepük, hogy ha valami miatt megzuhanunk, szavak védőhálójába érkezhessünk – ehhez persze az is kell, hogy valóban olyan sorokat tudjunk fejből, amelyek közel állnak hozzánk, és ne olyanokat, amelyeket kizárólag kívülről erőltetnek ránk.  

Tudatos olvasás: a része az is, amikor nem olvasunk

Pár hete találkoztam Ella Berthoud irodalomterapeuta A tudatos olvasás művészete című kötetével (Central Könyvek), és ekkor vált világossá számomra, hogy az olvasás, mint tevékenység, életmód vagy világnézet, jóval túlmutat azon a nagyjából fél-egy órán, amit közvetlenül szépirodalmi szövegekkel töltök naponta. 

Berthoud maga is rengeteg tippet ad, hogyan tehetjük élőbbé a kedvenc olvasmányainkhoz fűződő kapcsolatunkat. Az egyik legmeglepőbb javaslata, hogy félévente-évente mérjük fel a házi könyvtárunk állapotát, és minden ilyen alkalommal a könyvállományunk legalább tíz százalékáról mondjunk le, hogy frissen tarthassuk a készletünket! Szervezhetünk könyvcserés bulit a barátokkal, vagy elajándékozhatjuk, kézzel írt cédula kíséretében a buszon, villamoson, esetleg utcai könyvtárakban hagyhatjuk a köteteket. 

Szerinte azért érdemes rendszeresen szanálni, hogy ami megmarad, az valóban a miénk legyen – amikor elsétálunk a polcok előtt, a könyvek gerincét látva könnyen fel tudjuk eleveníteni a legemlékezetesebb főhősöket, helyszíneket, üzeneteket. 

De mielőtt még te is ezt megtennéd, vagy befészkelnéd magad a kedvenc foteledbe, és felcsapnál egy regényt, hoztam még egy kis online olvasnivalót – mi másról, mint az olvasásról:

Ez a cikk eredetileg Lelki társad című, pszichológiai témájú hírlevelünkben jelent meg. A hírlevelet Milanovich Domi D.Tóth Krisztával és Filákovity Radojkával felváltva írja. Iratkozz fel rá itt!

Milanovich Domi