Kitépette szerelme gyilkosainak a szívét, hogy azt érezzék, amit ő érzett

–

Sokan hallották már Ferenc József és Erzsébet, avagy Sisi találkozásának történetét. A császári család úgy gondolta, hogy Ferenc Józsefnek bajorországi Ilonát kellene feleségül vennie, az ifjú császár azonban nem Ilona, hanem a húga, Erzsébet iránt lobbant szerelemre. Hasonló Pedro király és Inês de Castro esete is, ám jóval korábbi a románc.

1340-ben Portugáliában Pedrónak, az ifjú trónörökösnek bemutatták jövendőbelijét, kasztíliai Constançát, ám a trónörökös nem a számára kiszemelt menyasszonyba, hanem annak unokatestvérébe és udvarhölgyébe, Inêsbe lett őrülten szerelmes.

Házasság szerelem nélkül

Az elrendezett házasság megköttetett, de a szerelmeseket ez egyáltalán nem zavarta. Annál jobban Constançát, a felséget és Pedro apját. Előbbi a család szentségével próbált érvelni Pedrónál, amikor ez nem hatott, akkor Inêsnél próbálkozott. Elsőszülött fia (aki csecsemőkorban meghalt) keresztanyjának Inêst választotta, ezzel unokatestvérét még inkább bevonta a családba. Ráadásul így a római katolikus szokásjog szerint vérrokonnak számított, így Inês és Pedro szexuális kapcsolata vérfertőzésnek minősült a közmegítélés szerint. De hiába, ez sem jelentett akadályt a szerelmeseknek.

A király, IV. Alfonz nem a családi béke miatt aggódott, hanem a külpolitikai helyzetet látta veszélyeztetve Pedro és Inês kapcsolata miatt. Mert mint a királyi házasságok zömében, itt is politika volt az elsődleges kapocs, nem az emberi érzelmek. Pedrónak és Constançának azért kellett frigyre lépnie, hogy Portugália és Kasztília között a béke fennmaradjon, illetve szükség esetén katonai szövetséget tudjanak kötni egymással. Ebbe képbe zavart bele a szerelem, amit hiába próbált eltiporni a király, a herceg hajthatatlan maradt és kitartott Inês mellett.

Ezért aztán IV. Alfonz radikális lépésre szánta el magát: a lányt visszaküldte Kasztíliába, ami lényegében száműzéssel ért fel. De a távolság sem bizonyult elég nagy akadálynak: a trónörökös amikor csak tudta meglátogatta szerelmét, és utazásainak célját nem is titkolta.

A könnyek szökőkútja

1345-ben Constança belehalt a szülésbe, ám Inês és Pedro azután sem házasodhatott össze, mert ez politikai skandalum lett volna. Hogy távol legyenek az udvartól és nyugodtan élhessék az életüket, a szerelmesek Coimbra városában telepedtek le. Közel tíz évig tettek úgy, mintha házasok lennének, négy közös gyerekük született.

Ám a hercegi „vadházasságot” rossz szemmel nézték a királyi udvarban, és a kasztíliai nemesség is elítélte. Ráadásul Inês bátyjai, a Castro fivérek egyre nagyobb befolyásra tettek szert, és arra biztatták Pedrót, hogy szerezze meg a kasztíliai trónt. Erre lett is volna jogalapja, mert Pedro IV. Sancho kasztíliai király unokája volt.

Alfonz király számára világossá vált, hogyha ez így folytatódik, háború robban ki Portugália és Kasztília között. A király azt is tudta, hogy a fia soha nem hagyná el szerelmét, még akkor sem, ha ez a kapcsolat romlásba sodorja az országot. Így 1355-ben IV. Alfonz parancsot adott: öljék meg a nőt.

A korabeli történetírók szerint a merényletre a coimbrai Santa Clara palotában került sor, ám a legenda szerint a gyilkosság egy szökőkút mellett történt: Inês vére vörösre színezte a követ és a vizet is. A kutat Könnyek szökőkútjának nevezték el, és ma is turistalátványosság.

Őrült szerelem

Pedrót lesújtotta Inês halála, bosszúra szomjazott. A temetés után azonnal háborút indított apja ellen. A Castro fivérek támogatásával Porto városát is elfoglalták. A hónapokig tartó küzdelemnek végül Pedro anyja vetett véget. Parancsára a fia formálisan bocsánatot kért az apjától, de szívében egyre csak nőtt a gyűlölet. Amikor a király néhány év múlva meghalt, Pedro – aki a helyébe lépett – azonnal megkereste Inês gyilkosait.

A legenda úgy tartja, hogy elevenen tépette ki a szívüket, hogy átéljék, mit érzett ő Inês halálakor.

„Az egyikük szívét elölről, a másikét hátulról szaggatta ki, miközben az étkezőasztalnál időzve nagy örömét lelte kínos haláluk és szenvedésük láttán.” 

Lopes hozzáteszi, hogy Pedro király egyébként is kedvét lelte a kínzásokban. Szexuális játékszer gyanánt használt fiúkat, Lopes szerint egyik apródját, Maderiai Alfonsót különösen kedvelte. Amikor azonban féltékeny lett rá, Alfonso nem csak a király kegyét vesztette el, hanem „azt a tagját is, amit a férfiemberek leginkább féltenek.” 

Egyes kutatók őrültnek tartják Pedrót, ám hogy alapból az volt-e, vagy Inês halálakor bomlott meg az elméje, azt nem tudhatjuk biztosan. Az viszont tény, a szerelmét posztumusz királynévá akarta tenni. Először is hivatalossá tette a házasságukat, amit titokban kötöttek meg. Hogy melyik évben, arra nem emlékezett, de abban biztos volt, hogy január elsején. Ezek után az Alcobaça-kolostorban királyi síremléket építtetett magának és nejének.

1360-ban kiásatta szerelme maradványait, és királynéhoz méltó pompával temettette el a királyi sírboltba. A legenda szerint minden részletre ügyelt: a kiásott tetemet királynéhoz méltóan öltöztette fel, koronázási palástot teríttetett vállára, megkoronázta, a trónra ültette, majd arra kényszerítette a nemeseket, hogy kézcsókkal hódoljanak neki.

Fernão Lopes szerint: „Ez volt a legpompásabb temetés, amit Portugáliában valaha is láttak.”

Ezek után nem csodálkozhatunk azon, hogy Pedro megítélése saját korában is ellentmondásos volt: mivel erős kezű uralkodó volt, és igyekezett gátat szabni a papok és a nemesek túlkapásainak, ezért az „igazságos” jelzővel illették, hasonlóan a mi Mátyás királyunkhoz. Ám őrjöngései miatt „kegyetlen” Pedróként is emlegették – és emlegetik ma is.

A szerelmesek ma is élnek

Pedro és Inês szerelmének története meghatározó eleme lett a portugál kultúrának. Hogy mennyire így van ez, azt jól tükrözi, hogy Portugáliában, sőt Brazíliában is, ha valaminek mindenképpen vége van, akkor azt mondják: „Most már késő, Inês halott.” 

Coimbra városában valóságos kultusza lett a halott szerelmeseknek, egy gyalogos hidat is elneveztek róluk. Inês és Pedro történetét számos portugál szerző feldolgozta: versek, regények, zeneművek, filmek ihletői lettek.

Miklya Luzsányi Mónika