Vitray Tamás: Magamat ismerve, elég pukkancs vagyok
Elviszlek magammal
Rovattámogatás
2024. december 4.
|
DTK
Vitray Tamás évekig arra ébredt éjjel, hogy a fess, 180 centiméter magas Szepesi György mellett „töpörtyű ismeretlenként” megsemmisül a képernyőn. Az eset megtörtént, és máig kísérti a legendás riportert. Egy példátlanul hosszú és sikeres rádiós-tévés pályafutás után (máig ő az egyetlen televíziós újságíró, akinek munkáját Kossuth-díjjal ismerte el az állam), már a kilencvenes éveiben indította el YouTube-csatornáját, nagyjából egy évvel ezelőtt. Az indulásban fiai segítették, most pedig felesége, Éva az első számú alkotótársa, akivel „nagyon jó együtt dolgozni”, ezzel együtt azt mondja, érték kellemetlen meglepetések a YouTube-on… De nemcsak a máról, hanem a régmúltról is beszélgettünk, miközben bejártuk gyerek- és fiatalkorának helyszíneit. Egészen onnan, hogy „nem voltam szándékolt jövevény”, azon keresztül, hogy édesanyját csak messziről volt lehetősége szerelmesen imádni, mert nem igazán volt jelen az életében, meg az űrt betöltő nagymamáról, akivel csodálatos életkört jártak be ők ketten. Hogyan lett gátlásos kamaszból gátlásos felnőtt? Milyen vezetőnek tartja magát? Hogyan oldódik társaságban? Mi a módszere a kudarc kezelésére? Honnan ered a zsigeri kíváncsisága, és létezik-e olyan, hogy rossz interjúalany? Ez kereken a 300. Elviszlek magammal epizód, ezzel együtt az idei utolsó. Én azt hiszem, hogy ezzel a beszélgetéssel érdemes volt megvárnunk ezt a szép kerek számot. (Bónusz track: a műsor végén teljesen spontán szerepet is cseréltünk pár percre.) Elviszlek magammal 300. – Vitray Tamás.
Neked ajánljuk
WMN Life –
2024. december 7.
–
BG
Tavaly áprilisban elindította a saját YouTube-csatornáját a televíziózás legendás alakja, mert még mindig van fontos mondanivalója a világról. Most is csak ült D. Tóth Kriszta mellett… és mesélt.
0 like / 0 dislike
1 megosztás
Elviszlek magammal –
2025. április 9.
–
DTK
Szentesi Éva az elmúlt évben harmadszor győzte le a rákot. Ő maga is búcsúzott már az élettől, de aztán mégis maradt. Az Elviszlek magammal búcsúévadának első epizódjában arról mesél, hogy mi változott, mit tanult és mit kezd azzal a csodával, amit az életének hívnak.
0 like / 0 dislike
26 megosztás
Elviszlek magammal –
2025. április 16.
–
DTK
Steigervald Krisztián a generációkutatás rocksztárja, elképesztő sikerszériát fut az elmúlt években. Mint az ország elsőszámú szakembere a témában azt mondja: valójában generációkba csomagolt önismeretet oktat, ami szerinte a XXI. század legfontosabb képessége. Most magáról is mesél – sokkal többet, mint szokott.
0 like / 0 dislike
55 megosztás
Kult –
2017. november 5.
–
GyD
Ilyen volt az egyik legnagyobb magyar tévés tanítványának lenni.
114 like / 1 dislike
1496 megosztás
Kult –
2022. január 4.
–
GyD
Miért nem ilyen könyvekből tanítják az iskolákban a magyar történelmet? – kérdezi Gyárfás Dorka, akit lenyűgözött egykori tanárának könyve:
0 like / 0 dislike
89 megosztás
Elviszlek magammal –
2024. november 20.
Anyukája révén szerb, apukája oldaláról magyar, ő viszont úgy érzi, a magyaroknak nem elég magyar, a szerbeknek nem elég szerb. Ismerős számára a kisebbségi léttel járó „nem vagy idevaló” érzése – nekem viszont az az érzésem, hogy éppen ez, a vérében hordozott sokféleség miatt izgalmas. Ember Márk színész az Elviszlekben.
0 like / 0 dislike
15 megosztás