Tudom, hogy ti vagytok a Mikulás, de egy kicsit még tartsuk fenn a látszatot

–

Mikulásnak/Angyalnak/Jézuskának lenni a legjobb dolog a világon

Tudom, hogy sokan vannak, akik mindenféle csúnya helyekre kívánják az egész ünnepi felhajtást, a kötelező rokonlátogatást, a kényszerű ajándékozást és a tettetett örömöt, és valahol értem is, ennek ellenére én azok táborát erősítem, akik imádják az egészet. Persze, ebben sokat segít, hogy nagyon szerencsés a helyzetem: van lehetőségem meglepni a szeretteimet (de azért ne óriási dolgokra gondoljatok), a sütés-főzésnél csak az ünnepi sütés-főzést imádom jobban, és elég jó fej a családom, szóval nincsenek undok nagynéniknél eltöltött nyomasztó pillanatok sem. Meg hát elég sok energiát fektettünk bele, hogy az ünnep olyan legyen, amilyennek mi szeretjük: sok hagyományunk van, de ezek között több egészen privát és egyedi. Néhány éve elkezdtünk az úgynevezett manózást vagy elfezést is. Mivel

a tavalyi beszélgetés után úgy alakult a helyzet, hogy a gyerekek megtalálták a manókat nyári szálláshelyükön (a kanapé ágyneműtartójában) most már ezen is változtatni kell egy kicsit.

És mivel én óriási várakozással, előre begyűjtött ötletekkel és beszerzett meglepetésekkel vágok bele ebbe az időszakba, remélem, könnyű lesz az átmenet a lányaimnak is, hogy érezzék:

ajándékozónak lenni is csodás dolog. És a varázslat abban is benne van, ahogy mások kibontják, amit te kitaláltál, becsomagoltál, odacsempésztél. 

Mert egyelőre úgy vannak vele, ahogy a címben is leírtam: tudják (és akarták is tudni, mert az osztálytársaik már jó ideje nyíltan beszéltek erről), de még nem akarják megvitatni a konkrét „mocskos” részleteket. Hiszen eddig, még ha voltak is kételyeik meg kérdéseik, nekik az fontos része volt az ünnepnek, hogy az ajándékok „odavarázsolódtak” a fa alá és a csizmába. Természetesen amíg ők nem készek arra, hogy átkerüljenek a „másik oldalra”, senki nem várja tőlük, hogy részt vegyenek az ünnep „felnőtt” részében – én csak azt szeretném szépen lassan megmutatni nekik, hogy a varázslat az idő előrehaladtával sem vész el.

Fokozatos bevonás

Mire ti ezt olvassátok, már el is kezdődik a fokozatos bevonás: a manók december 1-jén reggel egy kis vágyott finomság mellett küldetést hoznak a gyerekeknek: leírják egy levélben, hogy innentől az advent időszakában a család mind a 4 tagjának az a feladata, hogy a többi 3 családtagot kétszer meglepje valamivel – ez lehet valamilyen kézzelfogható apróság, de egy váratlan segítség/kedvesség is.

Segítséget és egy kis büdzsét is kapnak hozzá, bízva abban, hogy ráéreznek a meglepetéstervezés ízére.

A manók pedig azt kérik majd tőlük, hogy az adventi időszakban innentől hadd költözzenek fel a polcra, ahonnan már csak figyelik az eddigi „munkájuk” gyümölcsét: a gyerekekre (és persze a felnőttekre) bízzák, hogy csínyekkel és meglepetésekkel töltsék meg egymás adventjét. (Tudom, sokan egészen nagy gyerekekkel meg párként is csínyeznek – én ezt most egy kicsit letenném, tudom, hogy van, akinek szentségtörés, de 3 év alatt meguntam, és én is tanulom, hogy amit nem érzek már magaménak, azt letegyem.)

Mivel a lányaim pont abban a korban vannak, hogy a közeli kisboltba már járnak mindketten egyedül, a nagyobb pedig egyedül közlekedik az iskolából is, tényleg van lehetőségük felnőtt segítség nélkül tervezni és megvalósítani, amit elképzelnek.

Kicsit minden változik

És ha már az ajándékozást illetően megindult valami változás, megfogalmazódott bennem, hogy más dolgokra is érdemes egy kicsit ránézni. Az ünnepi menünk 8 éve elég fix. Figyelembe véve a gyerekek korábbi ízlését, az egyik fő köret a házi gnocchi, és fontos elem az örök kedvenc húsleves. Az asztal dekorálásába meg sosem fektettünk nagy energiát, mert mindig inkább az evés-iváson volt a fókusz. De

az egyik gyerekem imád dekorálni, a másik meg a főzésbe veti bele magát nagy örömmel, így már most újraosztottuk a feladatokat, és nem csak a felnőtteknek jutott belőlük.

A nagyobb lányom lesz az asztalfelelős, a kisebb pedig ünnepi sajttálat készít előételnek (húsleves helyett) – már most elkezdték gyűjteni az ötleteket. De azért amikor említettem nekik, hogy a gnocchit és a sörön sült csirkét is módosítani kellene a menüben, felhördültek: mindent azért ne változtassunk meg! Így van, ami marad, és ez az ajándékozás kapcsán is így lesz egyelőre: van, amibe bevonjuk őket, és van, amit továbbra is titokban tartunk.

Ti, akik már túl vagytok rajta, hogy csináltátok végig az átmeneti időszakot?

Tóth Flóra