Összetartást hoz és a létezés titkaihoz visz közelebb az ünnep

–

Az ünnepek egyik legfontosabb funkciója, hogy egy közösség összetartását erősítsék akár családi, akár nemzeti, akár még tágabb térben: erre szolgálnak a hozzájuk kapcsolódó rítusok, kötött tevékenységek, ételek, amelyeket aztán generációról generációra hagyományozunk tovább.

„Ma már sok esetben nem tudjuk, melyik szokásnak mi a valódi háttere, miért úgy alakult ki, ahogy, bizonyos dolgokat miért teszünk és miért pont úgy. Az összetartás ma már lényegesebb, mint maga a funkció. Azonban a rituálék alapja sokszor maga a hit, hogy valamit pozitívan befolyásolhatunk azzal, ha mindig ugyanúgy csináljuk” – kezdi Susánszky Anna kulturális antropológus.

Az ünnepek nem véletlen erednek közös gyökerekről kultúrától függetlenül, hiszen az élet fontos pillanataihoz, az év fordulópontjaihoz kötődnek: ezek pedig kollektív élményei és tapasztalásai az embernek.

„A halottakról való emlékezés hagyományai azért is érdekesek ma, mert teljesen másként viszonyulunk a halálhoz, mint régen, amikor ezek kialakultak. Régen otthon ápolták az időseket, végigkísérték a haldoklást, a gyerekek nagy része látott halottat. Mindig volt jelentősége az emlékezésnek, de ezek a szimbólumok és rituálék, amelyek például a mindenszentek vagy a halloween kapcsán összekötnek a halál természetes mivoltával, talán fontosabbak, mint valaha” – teszi hozzá.

A halottakról földrajzi helytől függetlenül megemlékezünk

Világszerte fénylenek a különböző lámpások október végén: a jelenség hátterében álló hagyományokban és kulturális szimbolikában pedig sok ezer év történelme és sokféle nép szokása, vallása, halottakkal kapcsolatos hiedelemrendszere elevenedik meg – tudjuk meg Bajzáth Mária mesepedagógustól. „A halottakról szóló ünnepek világszerte ötvözik az ősök tiszteletét a halál félelmetes vagy örömteli látomásával, és jó esetben nemcsak emlékezünk az elvesztett szeretteinkre, de azok életét is ünnepeljük, akik már nincsenek köztünk” – fejti a szakember.

Hozzáteszi: számos kultúrában kötődik a halottak napja, ünnepe ehhez az időszakhoz.

A keltáknál abban hittek, hogy október 31. éjszakáján az élők és a holtak világa között lévő „fátyol” elvékonyodik, a két világ közötti út átjárhatóvá válik és ez lehetővé teszi, hogy azon az éjjelen a szellemek közöttünk járjanak. 

„A keresztény egyházban november 1. mindenszentek napja, november 2. halottak napja. A mindenszentek napját megelőző »All Hallows Eve«, azaz »mindenszentek előestéje« kifejezés rövidített alakja az Amerikában emlegetett halloween. 

A mexikói családok október 31. és november 2. között például oltárokat építenek otthonaikban, gyertyákkal és cukor vagy festett fa- és kőkoponyákkal díszítve őket” – mesél Bajzáth Mária a világ különböző pontjain kialakult szokásokról.

Töklámpások a világ körül

Gyakran hallani, hogy a világító töklámpások kifaragása, vagy az ijesztgetés a tengerentúlról átvett hagyomány, pedig a néprajzi feljegyzésekben is találkozni hasonló szokásokkal. Ahogy Bajzáth Mária mondja, a Magyar néprajzi lexikon a gyerekjátékok között is említi, hogy szemet, szájat, orrot vágnak a tökre, kibelezik és gyertyát tesznek bele.

„Több forrást is lehetne idézni, Dö­mö­tör Tek­la például az őszi ün­nep­kör­rel és a ku­ko­ri­ca­fosz­tás­sal kap­cso­lat­ban köz­li, hogy né­há­nyan jel­mezt öl­töt­tek az Al­föld­ön, a ki­vájt tö­köt ki­vi­lá­gí­tot­ták, a fe­jük­re he­lyez­ték, és így ijeszt­get­ték ál­ta­lá­ban a lá­nyo­kat, az as­­szo­nyo­kat.

Pável Ágos­ton 1940-ben, az Őr­ség­ben vég­zett te­rep­mun­ká­ja so­rán a tök alap­anyag­ból ké­szült kü­lön­fé­le tár­gya­kat is meg­vizs­gál­ta, töb­bek kö­zött a gye­re­kek ál­tal ős­­szel-té­len ké­szí­tett »ha­lált«, amely lé­nye­gé­ben egy tök­lám­pás volt és ijesztgetésre is alkalmazták” – részletezi a mesepedagógus.

Hozzáteszi: „A hiedelem alapja valójában, hogy a torz-ijesztő vonásokkal, tökből vagy más növényekből, esetleg kőből faragott lámpások megvédik az embereket a rossz szellemektől vagy hazavezetik a jó szellemeket. A tök kerek, mint az emberi fej és jól faragható, valószínűleg ezért vált egységes szimbólummá.”

Ahogy megtudom tőle: a töklámpás története Stingy Jackhez, egy iszákos, naplopó ír népmesekarakterhez is kapcsolódik. Jack ugyanis alkut kötött az ördöggel, hogy nem viszi őt pokolra. Halála után azonban a mennyben nem fogadták, és az alku miatt a pokol sem nyitotta ki kapuit neki. Jack a világok közötti éjszakában kezdett el vándorolni, kezében egy faragott takarmányrépával, amibe egy izzó szenet rakott. „Az írek évszázadok óta készítenek faragott lámpásokat répából, krumpliból, céklából. Amikor az ír bevándorlók letelepedtek Amerikában, hagyományaikat is magukkal vitték, de rájöttek, hogy az Újvilágban őshonos sütőtök könnyebben faragható” – meséli Bajzáth Mária.

A híres amerikai töklámpás tradíciója tehát valójában Európából ered.

Egy ember addig él, amíg vannak róla történetek

A különböző ünnepekhez kötődő hagyományokban egy nép kollektív tudása és egy család akár nemzedékeken átívelő szokásai adódnak át: így ezeket természetesen érdemes őrizni és továbbadni. Miközben nem kell megijedni attól a természetes folyamattól, hogy a világ kinyílt és ahogy a nyelveink, úgy a hagyományaink is találkoznak egymással, valamint hatnak egymásra. „A funkciót nem bántja, a kultúrát nem rombolja, ha más szokásokat is megismerünk, ha átveszünk egy-egy nekünk tetsző motívumot, hiszen a családoknak is vannak saját hagyományaik, rituáléik. Aki épp ismerkedik egy kultúrával, nagyon sokat megtudhat a lényegéről, ha megnézni, végig kíséri a benne élő emberek ünnepi szokásait” – mondja Susánszky Anna.

A kulturális antropológus hangsúlyozza: nem az a fontos, hogy halloweenként vagy mindenszentekként emlegetjük az adott időszakot, hanem hogy milyen funkciót szánunk neki.

„Persze, a halottakra nemcsak adott napon gondolunk, de mégsem baj, ha van egy kiemelt nap, amikor közösen beszélünk róluk, megyünk ki hozzájuk a temetőbe vagy gyújtunk értük gyertyát. Fontos, hogy ebbe bevonjuk a gyerekeket is: meséljünk a halottakról, mert egy ember addig él, amíg vannak róla történetek” – mondja a szakember.

Szerinte az ünnep nemcsak az időt segíti megérteni és átlátni a gyerekeknek, hanem egyfajta szelep is lehet: az ünnep ugyanis az a nap, amikor valamit másként csinálunk, eltérünk a megszokottól, ez pedig alkalmas lehet arra, hogy eleresszük a feszültséget. „Foglalkozom családterápiával, és ott azt látom: akár még elakadás is lehet a gyászfolyamatban, ha valaki nincs ott a temetésen, vagy nincs lehetősége egy konkrét helyen emlékezni, gyertyát gyújtani. Ez nem feltétlenül kell hogy a temető legyen, de ha nem volt koporsós temetés, vagy épp szétszórták az elhunyt hamvait, akkor is érdemes egy állandó helyet keresni, ahova újra és újra visszatérhetünk búcsúzni vagy emlékezni” – teszi hozzá Susánszky Anna. 

Az enyhe félelem és borzongás az élet természetes része

Mi a helyzet a kérdéssel, hogy a gyerekek számára mennyire szerencsés az ijesztgetést, a borzongatást összemosni a mindenszentek ünnepével.

„Össztársadalmi felelőségünk megértetni a gyerekekkel a születés-élet-halál, betegség-öregség; temetés-átváltozás; emlékezés-tisztelet összefüggéseit. Ez a tudásátadás és tanulás preventív segítségnyújtást, felkészítést is jelent: egészen kisgyermekkortól pedig része a gyertyagyújtás, beszélgetés, tökfaragás közben emlékezés, temetőlátogatás.

Nem utolsósorban a témához kapcsolódó korosztályos halálfelfogást tükröző (nép)mesék, történetek is nélkülözhetetlenek” – foglalja össze Bajzáth Mária. Hozzáteszi: a félelmetes és a horrorisztikus között különbséget kell tenni: félni és kicsit borzongani valamitől természetes és fontos része az emberi életnek. 

A szakember szerint, ha a gyerek maga faragja a töklámpást, és ugyanabban az általa jól ismert, számára biztonságot jelentő közösségben, amiben elkészítette, fogócskázik egy jót a sötétben, az arca elé tett tökkel ijesztgeti a másikat, vagy a saját árnyékától megijedve visítva elszalad, az nem jelent traumát. A horrorisztikus jelmezeket viszont érdemes mellőzni, mert elveszik a lényegről a hangsúlyt és rossz érzéseket kapcsolhatnak az ünnephez. „Egyetemes emberi igény, hogy gondolkozzunk és beszéljünk az ismeretlen láthatatlanról, megismerjük az elmúlás titkait, keressük az átjárót élet és halál között. A témához kapcsolódó ünnepnap ezt az igényt keretezi, miközben lehetővé teszi, hogy kifejezzük érzelmeinket, feltegyük kérdéseinket, feldolgozzuk veszteségeinket, enyhítsük gyászunkat, de arra is, hogy szembenézzünk félelmeinkkel. Az emlékezés rituáléi, a halál tényének és az élet végességének elfogadását is segítik, ezzel pedig az élet értékét emelik” – hangsúlyozza a mesepedagógus.

Széles-Horváth Anna