Gyerekeutanázia: az élet legnehezebb kérdéseit veti fel

–

90-es évek: Binder Gyöngyi esete

„…az orvosok is megmondták, hogy egyszerűen nem tudnak mit csinálni. (…) segítettem rajta, mert azt mondta, hogy rengeteg altatót bevett. Először rettenetesen féltem, hogy nem fogom megtenni. (…) hogy tegyem a fürdővízbe a hajszárítót (…) ha arra gondolok, hogy szenvedett, az szörnyű volt. (…) úgy éreztem, vállalnom kell a felelősséget, és el kell mennem a rendőrségre, és el kell mondanom úgy, ahogy történt.”*

Magyarországon az eutanázia kérdése széles körben beszélt, tárgyalt társadalmi üggyé először a rendszerváltás után nem sokkal, 1993-ban vált, amikor Binder Györgyi megölte 11 éves, gyógyíthatatlan beteg gyerekét. A nyilvánosságra került, rendkívül felkavaró részletek szerint először egy hajszárítót dobott a vízzel teli kádban ülő gyerek mellé, majd amikor az áramütés nem következett be, addig tartotta a víz alatt a gyerek fejét, amíg meg nem fulladt.

Ez a világ egyetlen országában sem eutanáziának minősülne, mégis az ügy egyedi körülményei miatt a demokráciát és a demokratikus jogrendet akkoriban éppen csak megtapasztaló magyar társadalom elkezdett beszélni arról, hogy vajon börtönbe kell-e mennie az anyának. Nemcsak arról szólt a vita, hogy a szülő vajon helyesen cselekedett-e, hanem arról is, hogy egy gyógyíthatatlan gyerek esetén egyáltalán felmerülhet-e a kegyes halál kérdése. 

Gyerekeutanázia: az érzékenynél is érzékenyebb téma

A gyerekek eutanáziája olyan téma, amely különösen érzékeny, és mély érzelmeket vált ki.

A kérdés magában foglalja az élet és halál, a méltóság, a szenvedés és persze az emberi jogok kérdését. És, noha az eutanázia önmagában is ellentmondásos téma, amikor gyerekekről van szó, a morális és etikai dilemmák még bonyolultabbá válnak.

Ez a cikk nem azért született, hogy bárkit, bármiről meggyőzzön, hanem azért, hogy ezekről a nehéz és ellentmondásos kérdésekről beszélgessünk. Úgy érzem, hogy ha ebben a nagyon megosztó témában képesek vagyunk közösen gondolkodni, talán más kérdésekben is utat találunk egymás meghallgatásához. Karsai Dániel is ezt kérte tőlünk, és hitt bennünk, hogy képesek vagyunk a beszélgetésre. Szerintem érdemes folytatni a közös gondolkozást azokról a kérdésekről, amiket itt hagyott nekünk örökül. 

Eutanázia és gyerekek a történelemben

Eutanáziának azt hívjuk, amikor orvosi segítséggel, a beteg kérése alapján, fájdalommentesen véget vetnek egy ember életének. Az eutanáziának két fő típusa van: az aktív eutanázia, amikor egy személy szándékosan kap halálos dózisú szert, és a passzív eutanázia, amikor az orvosi kezelést vagy életfenntartó intézkedéseket megszüntetik, és ez a beteg halálához vezet.

Az eutanázia kapcsán gyakran beszélünk önkéntes, nem önkéntes és kényszerített eutanáziáról.

A gyerekek kapcsán ez utóbbi különösen fájdalmas történelmi emlékeket hív fel. A náci Németországban állami programként működött, és közel 8000 gyerek megöléséhez vezetett az eutanáziaprogram. Az ideológiai háttér az volt, hogy a testi vagy szellemi fogyatékossággal születő gyerekek ne rontsák a tiszta német fajt. Voltak szülők, akik a náci ideológia elkötelezettjeként maguk kérték gyerekük eutanáziáját, de a történelmi adatok szerint az esetek többségében erőszakkal vették el a hatóságok a gyereket a szülőktől, és hajtották végre az eutanáziát. Nyilvánvaló, hogy ez a gyakorlat súlyosan megsért minden etikai, erkölcsi és jogi szabályt, ezért nem tekinthető a gyerekeutanáziával kapcsolatos mai nemzetközi gyakorlat előfutárának. 

Bár igazából az is kérdés, hogy egyáltalán beszélhetünk-e nemzetközi gyakorlatról, hiszen ma a világon mindössze két ország van, amely jogszabályban teszi lehetővé az eutanázia lehetőségét gyerekek esetében is.

Más államokban Chilétől Anglián át az Egyesült Államokig egy-egy konkrét ügy kapcsán lángol fel a kérdés. Jellemzően akkor, amikor egy gyerek maga fordul a döntéshozókhoz, hogy engedjék meg számára a kegyes halált. De jogszerű lehetőség arra, hogy egy gyerek maga kérje az eutanáziát, vagy a szülei döntsenek így helyette, nincs. 

A gyerekek eutanáziája különösen vitatott kérdés még azokban a társadalmakban is, ahol az eutanázia egyébként megengedett, mivel konszenzus van arról, hogy a gyerekek nem képesek ugyanolyan szintű döntéshozatalra, mint a felnőttek.

Sőt, abban sincs egyetértés, hogy egy gyerek – különösen egy súlyos betegségben szenvedő –, hogyan érthet meg és fogadhat el egy ilyen végleges döntést.

Ha itt egy pici vargabetűt teszünk, akkor érdemes elgondolkodni azon, hogy egyébként mennyire nem egységes az, hogy a felnőttek mire tartják képesnek a gyerekeket.

Erről sokszor írtam már, de itt is érdemes megemlíteni, hogy Magyarországon az a 12 éves gyerek, aki még nem mehet be felnőtt kísérő nélkül az állatkertbe, már létesíthet beleegyezéses szexuális kapcsolatot, és az a 16 éves, aki ha akar, úgy dönthet, hogy házasságot köt, nem adhatja el egyedül a biciklijét, de még ahhoz is szülői hozzájárulás kell, hogy osztálykirándulásra menjen. Furcsa rendszer ez, amiben ötéves gyerekeket is meghallgatnak tanúként büntetőeljárásokban, ha például szexuális bántalmazás áldozatává váltak (és utána az egész eljárás gyakorlatilag azon áll vagy bukik, hogy a gyerek mit mond), de egy 11 éves gyerek véleménye nem lehet ügydöntő a szülei válása kapcsán. A sort hosszan folytathatnám, de ezen a ponton, a témánk szempontjából csak annyi fontos, hogy különböző témákban nagyon eltérő módon ítélik meg a felnőttek a gyerekek képességeit és döntési jogát.

Ahol lehet, mikor lehet?

Belgium és Hollandia az a két ország, amely törvényileg engedélyezte a gyerekek eutanáziáját – és összesen kilenc ország van a világon (ebből öt Európában található) és hat ausztrál tagállam, ahol az aktív eutanázia nagykorúak esetében jogszerű. Belgiumban 2002 óta létezik az eutanázia szabályozása, amihez kapcsolódóan 2014-ben hoztak olyan rendelkezéseket, amelyek lehetővé teszik a 18 év alattiak számára, hogy bizonyos feltételek mellett kérhessék az eutanáziát. A törvény kimondja, hogy a gyereknek „megalapozott” döntést kell hoznia, ami azt jelenti, hogy képesnek kell lennie a helyzet és a döntés következményeinek teljes megértésére. A szülők beleegyezése is szükséges, és csak akkor engedélyezik az eutanáziát, ha a gyerek súlyos, gyógyíthatatlan betegségben szenved, és az elviselhetetlen fájdalmak miatt választaná ezt az utat. 

Hollandiában, ahol szintén jogszerű az eutanázia a felnőttek, és a gyerekek számára, szintén hasonló szabályozás van életben, de 2023 óta a 16 évesnél idősebb gyerekek esetén szülői beleegyezésre sincs szükség. Mi több, Hollandiában 2005 óta hatályban van az úgynevezett groningeni protokoll, ami újszülöttek és egyévesnél fiatalabb gyerekek esetén lehetővé teszi az eutanáziát. 

Amikor az újszülött állapota gyógyíthatatlan, reménytelen és súlyos fájdalommal, elviselhetetlen szenvedéssel jár, amit nem lehet enyhíteni, akkor léphet életbe a groningeni protokoll, amiben szigorú feltételeknek kell teljesülniük az orvosi vizsgálatok és az egészségügyi szakvélemény kapcsán, továbbá mindkét szülő egyetértése és hozzájárulása is kell.

A protokoll alkalmazását a holland legfőbb ügyészség felügyeli, és az eljárás csak akkor jogszerű, ha azt a szülők kezdeményezik, és ők azok, akik az életvégi döntés meghozatala után maguk hajtják végre a szükséges lépéseket (például a gépekről lekapcsolást). 

Szívszorító arról olvasni, hogy milyen nehéz helyzetben lehetnek gyerekek, szülők, családok, felnőttek, amikor azzal találkoznak, hogy egy gyerek gyógyíthatatlan beteg és szenved. Senki nem akar ilyen helyzetbe kerülni, és bárcsak sose kellene babákról, az életbe még csak alig megérkezett gyerekekről a halál oldaláról beszélgetni. Főleg tudva azt, hogy a gyerekek nemcsak a saját fizikai fájdalmukat érzik, hanem a családjuk, a szüleik szomorúságát vagy éppen reményteliségét is. 

Mégis, ezt a témát nem lehet úgy tárgyalni, hogy nem beszélgetünk erről is. Végig kell gondolnunk, hogy mennyire képes egy gyerek olyan súlyos döntést hozni, mint a saját halála.

Erkölcsi dilemmák

A kognitív fejlődéselméletek alapján a gyerekek nem képesek a felnőttekhez hasonlóan gondolkodni és döntéseket hozni, különösen nem a halálról.

Az általánosan elterjedt fejlődéslélektani elméletek szerint a gyerekek a serdülőkor előtt nem érik el azt a szintet, hogy absztrakt gondolkodásra legyenek képesek, ami szükséges az eutanázia kérdésének megértéséhez.

Az orvosok számára is rendkívül nehéz feladat egy gyerek eutanáziájának a kérdése. Az orvosi etika egyik alappillére a nem ártás elve, ami azt jelenti, hogy az orvosoknak mindig arra kell törekedniük, hogy a betegek életét megmentsék, illetve hogy a szenvedést enyhítsék. Az eutanázia viszont egy olyan döntést jelent, amely a beteg gyerek életének végét jelenti, és ezt elképesztően nehéz lehet összeegyeztetni az orvos saját etikai meggyőződésével.

De nemcsak orvosi etikai dilemmák merülnek fel a gyerek eutanázia esetén, hanem nyilvánvalóan vallási és morális kérdések is. Az eutanázia vallási dimenziójáról remek anyagok elérhetők a világ összes nyelvén, amiket azoknak is érdemes elolvasniuk, akik egyébként nem tartják magukat vallásosnak. Binder Györgyi is mesél a vele készült interjúkban arról, hogy mit jelentettek neki és a lányának a gyógyíthatatlan és fájdalmas betegséggel való küzdelem idején a túlvilággal és hittel kapcsolatos gondolatok. 

A palliatív ellátás az egyik olyan terület, amely alternatívát kínál az eutanáziával szemben. (Karsai Dániel ügyében is ez volt a magyar állam egyik fő érve.) Az orvosoknak és ápolóknak minden eszközt meg kell adniuk a beteg gyereknek a fájdalom és szenvedés enyhítésére, anélkül hogy az élet végét aktívan előidéznék. Az eutanázia támogatói viszont azzal érvelnek, hogy bizonyos esetekben a palliatív ellátás sem képes teljesen megszüntetni a fájdalmat és a szenvedést, ezért a beteg gyereknek is a saját döntése alapján kellene lehetőséget adni az élet befejezésére.

A Binder Györgyi-ügy kapcsán indult alkotmánybírósági eljárásban, a köztársasági elnöki kegyelemben, és az eset nyilvános vitájához kapcsolódóan is többször felmerült az az érv is, hogy „ma a kegyes halál mind passzív, mind aktív formája átláthatatlan módon, sok esetben viszont igenis folyik a gyakorlatban”. 2013-ban, egy több mint 200 orvos bevonásával végzett magyarországi kutatásban

a részt vevő orvosok közel 40 százaléka igennel felelt arra a kérdésre, hogy kérték-e már arra, hogy alkalmazzon aktív eutanáziát. A kutatásban részt vevő orvosok több mint 60 százaléka nem tartotta elfogadhatónak az aktív eutanáziát, azonban fontosnak tartotta, hogy a kérdésről szabadon lehessen beszélni, és abban is egyetértés alakult ki, hogy a beteg véleménye nagyon fontos ebben a kérdésben. 

De vajon mi a helyzet, ha a beteg egy 18 éven aluli gyerek? Az ő véleményét mennyire tartjuk érvényesnek és fontosnak? Van-e lehetőség az életvégi döntések kapcsán a gyerekekről is beszélni, és az együttérzés meg a megértés szándékával meghallgatni azokat, akik akár pró, akár kontra, de fontos és érvényes érveket sorolnak fel az eutanázia kapcsán? 

Cikkemet ezekkel a nyitott kérdésekkel zárom, mert hiszem, hogy nem azért kell beszélnünk, hogy a halálról legyen szó, hanem hogy közelebb kerüljünk az élethez, az élet mibenlétének megértéséhez. 

* Részletek a Friderikusz Talk Show-ban Binder Györgyivel elhangzott beszélgetésből. A műsor 1995-en készült.

Gyurkó Szilvia