Hogy kik vezetik a nők által dominált területeket? Hát a férfiak! – az üvegliftjelenségről

–

Sok, ma már inkább „rózsaszín gallérosnak” tekintett szakmát korábban nem nők uraltak. Az oktatás például az 1800-as évek közepéig férfiak által dominált, nagy tiszteletnek örvendő és tisztességesen megfizetett terület volt.

A tendencia, miszerint a nők térnyerése után az átlagbérek csökkennek (ez az úgynevezett foglalkozási feminizáció), jól dokumentált jelenség. És amint azt a Paula England szociológus által írt egyik legátfogóbb, e témával foglalkozó tanulmány kimutatta, ez több tucat területen zajlott le, és elsősorban ahhoz a felfogáshoz kötődik, hogy a nők munkája egyszerűen nem „ér” annyit, mint a férfiaké.

Napjainkban a nők által dominált iparágak továbbra is a leginkább alulértékelt és alulfizetett ágazatok közé tartoznak. A National Women’s Law Center tavalyi jelentése szerint az Egyesült Államokban a nők a munkaerő közel kétharmadát teszik ki az alacsonyan fizetett munkakörökben, az Egyesült Királyságban pedig tízből hat alacsonyan fizetett pozíciót töltenek be nők.

Mégis egyre több férfi hajlandó (vagy kénytelen) belépni a nők által dominált területekre

És ahogy az várható volt, a kutatások azt mutatják, hogy a bérek általában emelkednek, amikor ez megtörténik, és a korábban munka nélküli férfiak átlagosan 4 százalékos bérnövekedést tapasztalnak korábbi munkájukhoz képest. Azonban valami más is történik, amikor a férfiak belépnek ezekbe a szakmákba: gyakran kerülnek feljebb a jobban fizető, magasabb státuszú pozíciókba.

Christine Williams szociológus 1992-es tanulmányában ezt a láthatatlannak tűnő, felfelé húzó erőt „üvegliftnek” nevezte. És bár ennek már több mint három évtizede, a jelenség máig létezik.

Egy amerikai nonprofit adatszolgáltató szervezet, a Candid által készített, Cathleen Clerkin társadalomtudós által vezetett friss vizsgálat más nonprofit szervezetek adatait gyűjtötte össze, hogy megnézze, létezik-e a jelenség abban a javarészt nők által dominált szektorban is, ahol ő tevékenykedik. Nem meglepő módon az eredmények, amelyek nagyjából egymillió amerikai dolgozó adatait tartalmazzák, egyértelművé tették, hogy igen. Míg a nonprofit szektorban dolgozók 69 százaléka nő volt, a nők jelenléte csökkenni kezdett, ahogy a kutatók a magasabb vezetői és hatalmi szinteket vizsgálták.

Összességében a nonprofit szervezetek vezérigazgatóinak és ügyvezető igazgatóinak mindössze 38 százaléka volt nő, míg 62 százaléka férfi. A nagyobb nonprofit szervezetek élén, amelyek általában nagyobb hatalommal és presztízzsel járnak, sokkal nagyobb valószínűséggel állt férfi vezérigazgató, akik főleg álláskeresés útján, és nem alapítóként kerülnek a céghez. A férfiak még a vezérigazgatói fizetések tekintetében is előnyben voltak női kollégáikhoz képest, átlagosan 27 százalékkal kerestek többet.

Annak ellenére, hogy a nonprofit szektorban alulreprezentáltak, a legtöbb magasabb beosztást férfiak töltik be, így az ugyanolyan – vagy magasabb – képzettségű nők alacsonyabb fizetésű és alacsonyabb rangú pozíciókban maradnak.

Az elemzés ráadásul azt is megállapította, hogy az üveglift elsősorban a fehér férfiaknak kedvez.

Egy másik, friss vizsgálat is ezt erősíti meg, amely az ápolói szakmára összpontosított. Bár a férfiak az ápolói munkaerőnek mindössze 10 százalékát teszik ki, az ágazat vezető pozícióinak közel felét ők töltik be. Az üveglift hatása azonban itt is elsősorban a fehér férfiakra vonatkozik.

Több vizsgálat is kimutatta, hogy az üveglift más, nők által dominált szakmákban, például a szociális munkában, a tanításban és a könyvtáros szakmában is létezik, és kizárólag a fehér, heteroszexuális férfiakat érinti.

A szervezeti kultúra és a munkaerőpiac a társadalmunkat tükrözi, annak előítéleteivel, sztereotípiáival és hatalmi dinamikáival

Hiszen nem arról van szó, hogy a vezetői pozíciókhoz szükséges kompetencia kizárólag a férfiakra jellemző tulajdonság lenne. Valójában néhány friss vizsgálat szerint a nők a legtöbb vezetői készség terén felülmúlják a férfiakat. Mégis, ezeket a tulajdonságokat továbbra is a „férfiassághoz”, és így a férfiakhoz társítjuk, és még mindig értékesebbnek tartjuk őket, mint a „nőiességhez” kapcsolódó tulajdonságokat, legyen az például a törődés, az empátia vagy a kedvesség.

Érdekes módon a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) nemrégiben készült jelentése szerint, amelyhez a világ közel 13 ezer vállalatának alkalmazottait kérdezték meg,

a nők 91 százaléka egyetértett vagy határozottan egyetértett azzal, hogy a nők ugyanolyan hatékony vezetők, mint a férfiak. Ezzel szemben a férfiaknak csak 77 százaléka értett egyet ezzel az állítással.

Természetesen ezek a sztereotípiák azt is jelentik, hogy a férfiak nemi alapú nyomással és diszkriminációval szembesülhetnek, ha „női munkát” végeznek. És ebből adódóan a disszonancia érzése is szerepet játszhat abban, hogy a férfiak gyorsan magasabb beosztású, „férfiasabb” pozíciókba kerülnek, még akkor is, ha amúgy elégedettek lennének azzal a pozícióval, amiben vannak.

Eközben nem csak a nők által dominált területeken fordul elő, hogy a nők a nemi előítéletek miatt gyakran alacsonyabb szintű pozíciókban ragadnak. Gyakorlatilag minden más területen is, beleértve a férfiak által domináltakat is.

Ez az üvegplafon néven ismert jelenség

Nemrég két nő, akik korábban az Apple-nél dolgoztak, pert indított a vállalat ellen, többek között azt állítva, hogy a vállalat rendszeresen bünteti a nőket ugyanazért a viselkedésért, amiért a férfiakat jutalmazzák és előléptetik. Még ha egy nő ugyanolyan keményen – ha nem keményebben – dolgozik is, mint férfi társai, sajnos semmi sem garantálja, hogy ez ugyanolyan fizetést, lehetőségeket vagy bánásmódot teremt, mint amilyen nekik jár.

A megkülönböztetés egyéb formái, például a szexuális zaklatás, szintén erősítik az üvegplafonhatást, és akár meg is akadályozhatják a nőket abban, hogy belépjenek a férfiak által dominált ágazatokba, ahol ez különösen elterjedt és súlyos.

Valójában a vizsgálatok azt mutatják, hogy az asszertívan és dominánsan viselkedő nők – amit gyakran elvárnak a karrierjük előrehaladása érdekében – statisztikailag nagyobb valószínűséggel válnak szexuális zaklatás áldozatává. Egy Jennifer Berdahl pszichológus által végzett vizsgálat szerint a „férfiasan” viselkedő nők átlagosan kétszer annyi zaklatást tapasztalnak, mint a „nőiesebben” viselkedők, és nyolcszor annyit, mint a férfiak.

A nők legalább arra több lehetőséget kapnak, hogy elbukjanak

Az üvegjelenségek egy másik eleme az üvegszirt (ITT írtam erről korábban), a kifejezést Michelle Ryan és Alex Haslam kutatók alkották meg annak a helyzetnek a szemléltetésére, amikor a nőket válságos időkben léptetik elő magasabb pozícióba, amikor a kudarc kockázata a legnagyobb. Ryan és Haslam a témával foglalkozó kutatásában az Egyesült Királyság 100 legnagyobb vállalatának teljesítményét tekintette át a férfi és női igazgatósági tagok kinevezése előtt és után. A férfi kinevezése előtti hónapokban a vállalatok teljesítménye stabil volt. A nőket azonban inkább a tartósan alacsony teljesítményű időszakok után nevezték ki.

A páros későbbi kutatásai is alátámasztják ezeket az eredményeket.

Kit választanak az emberek egy csökkenő részvényárfolyamú vállalat pénzügyi igazgatójának, egy bukásra ítélt ügy vezető ügyvédjének vagy egy nyeretlen politikai mandátum jelöltjének? Nőket.

A kutatás azt is megállapította, hogy igazságtalansága ellenére a jelenséget gyakran úgy értelmezik, mint ami „jó vezetői lehetőségeket teremt a nőknek”. 

Nem tehetünk továbbra is úgy, mintha a döntés minden esetben a nők kezében lenne

A nőknek olyan megkülönböztetéssel és próbatételekkel kell szembenézniük, amelyekkel a férfiaknak ritkán vagy egyáltalán nem. Sokszor nem választják az alacsonyabb fizetésű területeket – a szakmák akkor válnak rosszabbul fizetetté, amikor a nők belépnek oda. Nem döntés kérdése az sem, hogy olyan módon viselkednek, ami miatt kevésbé kompetensnek vagy rossz vezetőnek tűnnek – hiszen az akkor is így van, ha pontosan úgy viselkednek, mint férfi társaik.

És ne felejtsük el, hogy a nemek közötti előítéletek mellett ott van még a fizetetlen háztartási és gondozási munka terhe is, amely még mindig elsősorban a nők vállán nyugszik (erről ITT olvashatod a korábbi cikkemet).

A nőktől elvárják, hogy úgy dolgozzanak, mintha nem lenne családjuk, úgy neveljenek gyereket, mintha nem lenne munkájuk, és úgy kell viselkedniük, mint a férfiaknak, hogy kompetensnek tűnjenek – persze, csak mértékkel.

Az üveglift, az üvegplafon és -szikla, valamint a munkahelyi nemi előítéletesség és diszkrimináció összes többi példája egyértelműen bizonyítja, hogy a gond közel sem a nőkkel vagy a viselkedésükkel van. A fő probléma továbbra is a társadalom nőkről alkotott véleménye és a „nőiesség” és a „nőies munka” szélesebb körű leértékelése. 

Ahhoz pedig, hogy ezen változtassunk, nem elég, ha egyénileg próbálunk lyukat ütni a fejünk fölött húzódó üvegrétegen – társadalmilag kell szilánkosra törnünk az egészet.

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / lerbank

Mózes Zsófi