„Áldozatot hozok, de nem én vagyok az áldozat, hanem az állatok” – Lehet-e állatbarátabb a tojásipar?

–

Csepelyi Adrienn/WMN: Stílszerűen nem lépkednék tojáshéjakon: hogyan lehetséges, hogy még napjainkban is egy átlag vásárló számára nem feltétlenül világos, honnan és milyen körülmények közül érkezik az a tojás, amit megvesz a boltban? Egyáltalán: miért nem szigorúbbak a szabályozások e tekintetben?

Zabezsinszkij Anna: 

Az állattartás egy profitorientált üzletág, tehát itt már nem a nagymama tehénkéjéről meg csirkéjéről van szó, hanem komoly nagyvállalatokról, amelyeknek – mint a kapitalizmus minden iparágában – az a céljuk, hogy minél többet szuszakoljanak ki ugyanabból a termékből. Jelen esetben egy tyúkból.

A ketreces tartás az ő szemszögükből roppant praktikus: az állatok nem mozognak, kevesebb munkaerő kell, és sokkal kevesebb hely, hiszen az EU-szabályozás szerint egy A4-es lapnyi területen is tarthatók tyúkok. Ennek a témakörnek tehát a felhasználói oldalon túl, van egy nagyon komoly politikai vonulata (nem pártpolitikai, hanem nemzetközi szabályozási) is. A mi törekvéseink közt ezért is szerepel annak az alapvető megkérdőjelezése, hogy valójában miért is oké, hogy a jelenlegi szabályozás megengedi azt, hogy 20–40 állatot összesűrítsünk egy ketrecbe, és egyedenként 750 négyzetcentiméter jusson nekik. 

CS. A./WMN: Mivel indokolják ezt jelenleg a döntéshozók?

Z. A.:

Vannak úgynevezett „cherry picking”-tanulmányok – olyan felmérések, amelyek csak gondosan kiválogatott szempontokat vesznek figyelembe, s így az eredmény épp azt támasztja alá, amit meg akarunk erősíteni. Ezek azt mondják, hogy bizonyos környezeti szempontok szerint ez egy jobb tartás, merthogy kevesebb a károsanyag-kibocsátása annak a szerencsétlen csirkének, meg az iparágnak.

Közben viszont – ha más faktorokat is figyelembe veszünk –, kiderül, hogy abszolút nem rosszabb valójában a szabadtartás. Például az antibiotikum-rezisztencia (amelynek veszélyeiről korábban a szuperbaktériumok kapcsán írtam – a szerző) nagyon komoly dolog, és az embereket is érinti. Tehát ez bonyolult kérdés, többrétű a probléma, nekünk is többrétűen kell kezelnünk a keresleti oldalon. A legújabb kutatásunk azt mutatta, hogy az embereknek több mint harmada azt se tudja, milyen tyúktartásmódok léteznek.

CS. A./WMN: Logikusan tehát a (köz)oktatás szintjén kellene kezdenünk az érzékenyítést, hisz egy civil szervezetnek korlátozott lehetőségei és elérései vannak a lakosság egészét tekintve. Egyébként erős a gyanúm, hogy az emberek jelentős hányada azt gondolja a ketreces tartásról, hogy az olyan, mint amikor nagyanyáink napközben kiengedték a tyúkokat, és csak este zárták be őket. Csak hát nem pont erről van szó…

Z. A.: Nem hát.

Épp ezért fontos minél többször elmondani: a ketreces tartásban nevelt tyúkok a másfél év alatt, ameddig hagyják, hogy éljenek, semmit nem látnak azon a ketrecen kívül. Semmit. Konkrétan a szárnyaikat sem tudják kibontani. 

Erről is szól egyébként egy picit a Ketrecmentes Összefogás: szervezetünk elkötelezett az agráripari szereplőkkel való együttműködés mellett, fontos számunkra, hogy konstruktív párbeszédet folytassunk az ipar minden érintettjével. Ennek része az is, hogy újragondoljuk, mit jelent az a szó, hogy állatjólét. Míg az agrároldal sokszor a praktikus, profitorientált oldalról közelíti meg a fogalmat, addig nekünk az a célunk, hogy az állatok alapvető természetes ösztöneit is figyelembe vegyék. Mert ez így nem állatjólét, csak túlélés. 

CS. A./WMN: Egyébként pedig, ha már az önző emberi oldalt nézem, ez az állapot végső soron nekünk sem jó.

Z. A.: Erről is vannak tanulmányok. Mivel nem vagyunk egészségügyi szervezet, most nem szeretném azt a kérdéskört kommentálni, hogy a tojás mint élelmiszer mennyire egészséges, mennyi koleszterin van benne stb. De az biztos, hogy megbízható forrásból látjuk, hogy a szabadtartásos tyúktól származó tojás eltérő vitamintartalmú, más összetételű, gyakorlatilag jobb. 

CS. A./WMN: Az viszont nagyon is valós és fontos szempont a vásárlói oldalon, hogy jelentős különbség van a biotojás meg a szabadtartású tojás és a ketreces tojás ára között. Ez bizonyosan nem könnyíti meg a fogyasztói szokások megváltoztatását…

Z. A.: Az előbb említett kutatásban azt is megkérdeztük, hol húzódik a lélektani határ, mennyit lennének hajlandóak fizetni az állatbarátabb tartásból származó tojásért az emberek. Több mint 50 százalékuk azt mondta, hajlandó lenne valamennyivel többet fizetni a tojásért, ha garantáltan jobb körülmények között élnek az állatok. Nagyjából olyan 20-25 forint plusznál van a lélektani határ. 

CS. A./WMN: Nyilván itt azokról beszélünk, akik számára ez reális anyagi lehetőség. Azt meg szintén tapasztalatból tudom, hogy sokfelé a biotojás vagy a szabadtartású nem is elérhető.

Z. A.: Érdekes, hogy egy társadalmi összefogásban mely résztvevők tudnak tolni a mérlegen jobbra vagy balra. A Spar például most négy helyszínen futtat február óta egy kísérletet: ezekben az üzletekben csak ketrecmentes tojást lehet kapni, tehát kizárólag mélyalmosat, szabadtartásút meg biót. A rendezvényünkön fognak beszámolni a tesztkör eredményeiről, arról, milyenek a visszajelzések. Az üzletlánc egyébként nemzetközi szinten megígérte, hogy 2025-től csak ketrecmentes tojást fog árulni a boltjaiban. Többek között ezért is fontos a sztori „harmadik lába” a törvénykezés és a vásárlók mellett: perdöntő, hogy az élelmiszerláncok miként köteleződnek el. Hiszen a vásárlónak nem a farmerekkel van közvetlen kapcsolata, hanem a kereskedővel – és elképesztő, hogy milyen nagy befolyásuk vagy hatalmuk lehet a szabályozás tekintetében.

Magyarországon a tojások 70-80 százaléka a ketrecből jön. És a kereskedőknek nem áll érdekükben csak úgy maguktól változtatni ezen.

Vannak olyanok, mint a Fuchs tojás, akikkel együtt dolgozunk, létezik tehát jó példa harminc éve arra, hogy amúgy ezt is lehet fenntarthatóan csinálni Magyarországon is, de nyilvánvalóan ők a kisebb százalék.

CS. A./WMN: Mi kellene ahhoz, hogy minél többen álljanak át a ketrecmentes tartásra?

Z. A.: Nem vagyunk naivak, látjuk a teljes képet: az átállásnak magas költségei vannak. Ehhez hatalmas segítség lenne valamilyen szintű állami támogatás. Dolgozunk egyébként a Corvinus Egyetem egyik adjunktusával és egy élelmiszerpolitikai szakértővel egy gazdasági tanulmányon, ami a nemzetközi példák nyomán, a környezeti tényezők teljes körű figyelembevételével azt hivatott lemodellezni, hogyan is nézne ki Magyarország átállása ketrecesről ketrecmentes tartásra.

CS. A./WMN: Nemrég jártam a Biofeldtage nevű biogazdálkodási rendezvényen Burgenlandban, ott több kiállító is ennek a lehetséges módjaival foglalkozott. 

Z. A.: Így van, a nemzetközi mezőgazdasági trend abszolút ebbe az irányba halad. De olyan mélységben, hogy például miként változik a tojás beltartalmi értéke, színe stb., ha bizonyos gyógynövényeket etetünk a tyúkokkal. 

CS. A./WMN: Vegetáriánus vagyok, a saját életemben régóta átálltam a mélyalmos tojásra, és gyakran el is magyarázom a környezetemben élőknek, ismerősöknek, miért. Mit tehet valaki, aki már tisztában van azzal, mi zajlik a ketreces tartásban, hogy minél többen kezdjenek tudatosabban gondolkodni erről? Lehetőleg anélkül, hogy én legyek az idegesítő bolond, aki nyomasztja a barátait…

Z. A.: Hát, remélem, hogy ez elkerülhető. Nekem nem sikerült… (nevet) Jó, nyilván én is sokkal fogyaszthatóbbá váltam az elmúlt tíz évben, azóta vagyok vegán, előtte meg vegetáriánus voltam pár évig. Szerintem egyéne válogatja. Hogyha te előtte is konfrontatív ember voltál, akkor szerintem ez nagyon nehezen elkerülhető, hisz akkor

sok szenvedéllyel fog ez kijönni belőled, hogy úristen, mi zajlik a színfalak mögött. Úgy tapasztalom, hogy az emberek a kérdéskörnek az egészségügyi meg ízbeli oldalára tudnak nagyon jól reagálni. És persze hogyha valaki érzékeny az állatok szenvedésére, akkor nála az lehet a kulcs.

CS. A./WMN: Úgy látom, hogy mind több ismert ember áll az ügy mellé a közösségi médiában.  

Z. A.: Bevallom, én is meglepődtem, milyen sokan és milyen jól reagáltak a megkeresésünkre, és álltak pro bono az ügy mögé. Bödőcs Tibor, Szinetár Dóra, Tornóczky Anita, Mikecz Estilla, Oroszlán Szonja – és az ő oldalaikon is tök jó beszélgetések indultak el. Itt is visszatükröződött, hogy az emberek harmada azt se tudja, mit jelentenek a számok a tojáson. És akkor ők kommentelnek, hogy „Úristen, nem is tudtam, hú, akkor legközelebb, ha megyek a boltba, megnézem”. A Ricsi Kicsi Konyhája az egyik támogató influenszerünk, ő konkrétan bement a boltba, és megmutogatta ezeket, hogy látjátok, itt vannak a számok. Az emberek rá se néztek eddig a tojásra, hiszen a dobozon ott van a „mosolygós” csirke, attól függetlenül, hogy ketreces tartásból származik… Ha a magyar vásárlók ezentúl eltöltenek azzal néhány másodpercet, hogy ellenőrizzék, mit vesznek, és állatbarátabb tojást választanak, az már egy plusz.

Egy picit megállni, beszélgetni róla, ha elindul a témában egy petíció, akkor támogatni, aztán pedig kezdjünk el érdeklődni például a növényi alternatívák felé is. Kevesebbet, de jobbat, ez az egyik hashtag, amit a hozzánk hasonló nemzetközi szervezetek használnak – #lessbutbetter –, együnk kevesebbet, de jobb minőségűt.

És végül is a sütibe lehet tojás helyett például darált lenmagot vagy banánt rakni, mert az is összetartja. Esetleg meg lehet kóstolni a tofurántottát, egyik nap azt enni, a másikon meg szabadtartásos tyúkok tojását.  

CS. A./WMN: Néhány éve egy ismerősöm iszonyú lelkesen magyarázta, hogy talált egy táplálékkiegészítőt, ami nagyon egészséges és király, és nekem is ezt kellene szednem, aztán amikor megmutatta, mi ez, akkor kiderült, hogy egy kolosztrumkészítményt ajánlgat nekem. Megkérdeztem tőle: egyébként te tudod, hogy a kolosztrum nem más, mint a tehenek előteje, amit a születés után a kisborjúnak kellene megkapnia, és ahhoz, hogy te ezt szedhesd, tőlük veszik el? Teljesen megdöbbent, pedig művelt, okos ember. Magyarországon mennyire „akasztja ki” az embereket, ha az állatvédők arról beszélnek, hogyan zsákmányoljuk ki (tojással, szaporítással, tejjel) a nőstény állatokat? Rögtön kikiáltanak szélsőséges „vérvegánnak”? 

Z. A.: Igyekszünk mindig a tényekre, kutatási eredményekre alapozni, ami persze néha nem annyira kattintásvadász, de azt vettem észre, hogy amikor tényszerűségekről beszélek, akkor valahogy sokkal fogyaszthatóbb a sztori mögötte. Ahogy mondod is: a tényekhez nem kell vérvegánnak lenni. Nagyon sokszor behozom azt is, hogy „fiú” állatok ebben a mátrixban hol helyezkednek el: hogy őket például a tojásipar ledarálja. Szó szerint.

Egyébként nevetni fogsz, de engem teljesen kiakasztott, amikor tudatosult bennem, hogy a tojás – ami egy megtermékenyítetlen petesejt, ugye, ezt megtanuljuk az iskolában – tulajdonképpen olyan, mint az emberi menstruáció. Ez a kép nekem elég volt. Szóval az elrettentésnek, a gusztustalanságoknak is lehet elgondolkodtató hatásuk.

Azt csak később tudtam meg, hogy eredendően a tyúkok is csak 10-12 tojást (megtermékenyített petesejtet) tojtak évente, ám a szelektív tenyésztés eredményeképp ma már évi két-háromszázat is tojnak. Akkor legalább tegyük meg, hogy emberségesebb életet kínálunk nekik, ketrec helyett egy szabadabb, egészségesebb életet.

Amúgy volt egy párom, aki farmon nőtt fel, és sosem evett tojást, mert kisfiúként látta, ahogy a tyúk „fenekéből” jön ki. Nyilván a kloákájából jön a tojás, de ez elég volt neki ahhoz, hogy megundorodjon tőle. Nála is működött az elrettentés! (nevet) A városi életben meg aztán pláne nehéz a természethez kapcsolódni, sokan csak később, felnőttként ébredünk rá összefüggésekre. 

CS. A./WMN: Kedvencem a témában egy tartalomgyártó, aki muffintartó készítését mutatta be – papír tojástartóból. Fergetegesek voltak a kommentek, amelyekben igyekeztek elmagyarázni neki, honnan is jött ki az a tojás (és mi jön még ki onnan), amit a tojástartóban árulnak. 

Z. A.: Akármennyire is nehéz beismernem,

12 évvel ezelőtt nekem fogalmam nem volt arról, hogy a tejhez igazából mi kell, hogy kit termékenyítenek meg és hogyan, meg hogy elveszik a tehéntől a borját, hogy mi tejet ihassunk. Engem iszonyúan megrendített egy videó, amiben azt láttam, ahogy a borjút elszállították az anyjától, aki szaladt utána. Nagyon felkavart, hogy ezzel jár egy szelet sajt vagy egy tejdesszert.

Én tényleg nem akarok ártani. Főleg nem ilyen bagatell dolgok miatt. Mert nem én vagyok a sztoriban az áldozat. Lehet, hogy áldozatot hozok (vagy úgy gondolom, hogy áldozatot hozok), de valójában nem én vagyok az áldozat. 

Ha teheted, olvasd el Iliás-Nagy Katalin riportját is a nagyüzemi állattartásról!

Képek forrása: Zabezsinszkij Anna

Csepelyi Adrienn