Ledarált kiscsirkék, levágott farkú, falhoz csapkodott kismalacok, megkínzott tehenek: hány (állat)életbe kerül még az emberi haladás?

–

„Egy nemzet nagysága és erkölcsi fejlettsége híven tükröződik abban, ahogyan az állatokkal bánik.”

(Mahatma Gandhi)

A tejesdobozon vígan legelésző tehenek, a mesefilmben a farmon elégedetten dagonyázó sertés, a természetfilmekben a vadon burjánzó faunája – ilyen képek élnek a fejünkben az állatvilágról, vagy talán pontosabb, ha úgy fogalmazunk: ilyen képeket tartanak életben bennünk. Ezért is sokkolnak újra és újra az olvadó sarkvidéken éhező jegesmedvékről, az erdőtűzben fuldokló őzekről vagy az állattenyésztő telepeken senyvedő lényekről készült felvételek. És éppen ezért fontos azoknak az embereknek a munkássága, akik újra és újra felhívják a figyelmünket az állatok helyzetére és az állatjogokra.

A tudomány áldozatai: döbbenetes számok

Richard D. Ryder angol író, pszichológus, állatjogi aktivista 1975-ben megjelent, A tudomány áldozatai című művében mutatta be, hogyan gyötri az ember az állatokat a tudomány nevében a különböző kísérletek során. Könyvében vegyszerekkel megvakított nyulak, az agyukba helyezett elektródákkal manipulált macskák, sugárfertőzésnek kitett egerek, lelkileg megtört kutyák és majmok képei és történetei sokkolták az olvasókat. Kiderült, hogy az állatkísérletek nagy része még csak nem is gyógyászati célból történt (egyesek szerint az is kérdéses, hogy akkor rendben volnának-e), hanem a hadi- és a kozmetikai ipar, valamint különböző vegyianyag-gyártó cégek számára.

A toxicitási tesztek során állatokat mérgeztek meg és kényszerítettek különböző (fogyasztásra nem minden esetben alkalmas) anyagokkal, hogy aztán újabb termékek kerülhessenek forgalomba.

Peter Singer ausztrál filozófus, a Princeton Egyetem és a Melbourne-i Egyetem professzorának szintén 1975-ben jelent meg Az állatok felszabadítása című könyve, amelyben igyekezett filozófiailag megalapozni az egyenlő bánásmód elvét, és nyilvánosan hozzáférhető adatok felhasználásával, tárgyilagosan mutatta be a modern nagyipari állattartás módszereit, azt, hogy miként váltak az állatokból tárgyak, olyan gépek, amik az olcsó takarmányt alakítják át hússá, tojássá és tejjé, miközben nyomorúságos körülmények között végzik be rövid, szenvedéssel teli életüket.

Desmond Morris angol zoológus és etológus 1989-es Az állati jogok szerződése című könyvében a bikaviadaloktól kezdve az állatkerteken át a haszonállattartásig több példán keresztül mutatta be, hogyan szegte meg az ember az állatokkal kötött szerződéseit, hogyan vált a történelem során a többi élőlény zsarnokává, és kimondta: gyökeres változásra van szükség ember és állat viszonyában.

A több évtizedes küzdelemnek köszönhetően egyre nagyobb figyelem irányult az állatjóllétre, a világ boldogabb felén egyre szigorodtak az állatvédelmi előírások.

Aztán 2018-ban robbant az Uralom című Ausztráliában forgatott film. Az alkotók rejtett kamerás felvételek segítségével mutatták meg: a nagyipari állattartásban élőlények soha nem látott tömegeit sanyargatjuk egyre válogatottabb módszerekkel. Megtörtént a kizsákmányolás tökélyre fejlesztése.

Yuval Noah Harari izraeli történész szerint a közvélekedéssel ellentétben az ember soha nem élt harmóniában a természettel, a kezdetektől pusztította. Ahogy ő fogalmaz: „Összességében a Sapiens kipusztította bolygónk nagytestű szárazföldi emlőseinek mintegy 50 százalékát, még mielőtt bevetette volna az első búzatáblát…”

És miközben egyes fajokat tömegtermékké tettünk, addig az élővilág másik fele szépen lassan eltűnt. Az izraeli Weizmann Institute of Science tudósainak 2023-ban megjelent tanulmánya (The Global Biomass of Wild Mammals; A vadon élő emlősök globális biomasszája) szerint a ma vadon élő szárazföldi emlősök össztömege 22 millió tonna, az emberiség viszont nagyjából 390 millió tonnát nyom, míg a háziasított fajok, mint például a juh és a szarvasmarha, 630 millió tonnát. Csak a sertés biomasszája közel kétszerese az összes vadon élő szárazföldi emlősének.

Ma az összes nagyobbfajta állat több mint 90 százaléka a háziállatok közé tartozik.

Becslések szerint évente nagyjából 100 milliárd állatot ölnek meg a húsa és egyéb állati termékek miatt, ami napi több száz millió egyedet jelent. Ezeknek az állatoknak jelentős része ketrecekben vagy zárt hangárokban él, műanyag vagy beton rácspadlón állva tölti az életét, az utódaikat elszakítják tőlük, napfényt pedig egyszer látnak életükben: amikor vágni viszik őket.

Peter Singer úgy véli, az állatoknak a számát és szenvedésének mértékét tekintve ez az egyik legégetőbb etikai probléma napjainkban, ami megoldásra vár.

Ha még ehhez hozzávesszük a többi, ember által használt – például a cirkuszokban megalázott, a hobbiból üldözött, a teherhordásra használt, a prémjéért leölt, valamint a Cruelty Free International becslései szerint nagyjából évi 200 millió kísérleti célra használt – állatot, akkor nem kérdés, hogy miért is kell foglalkoznunk az állati jogokkal, és miért téved az, aki úgy véli, ez csak néhány állatbolond számára fontos téma.

Amit ma magunk körül látunk, a letarolt erdők, a felégetett legelők, az eltűnő fajok és a megkínzott állatok, mind ugyanannak a betegségnek a tünetei, az emberiség eddigi rossz működési módjának a kicsúcsosodása.

Vannak-e az állatoknak jogaik?

Bár gyakran beszélünk állatjogokról vagy állati jogokról, valójában ma a világon sehol, egyetlen országban sincsenek az állatoknak jogaik. Sokan már a felvetést is abszurdnak tartják, ettől függetlenül Európában (elvileg) javul a helyzet.

Hogy idehaza is egyre többeket érdekel a kérdés, amit sem bizonyít jobban, mint hogy 2021-ben Nemzeti Állatvédelmi Tanács alakult, és még állatvédelmi nemzeti konzultációt is hirdettek. Ebben olyan kérdések szerepeltek, hogy a kitöltő egyetért-e azzal, hogy az állatmenhelyek pályázati forrásokat kapjanak, vagy hogy fontos-e a gyerekek felelős állattartásra nevelése. Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztos kérdésünkre elmondta, hogy az egész működésüket azzal kezdték, hogy felmérték a hazai helyzetet, és már az országon belül is hatalmas eltéréseket találtak. Egészen más problémái vannak egy tanyán élő csirkének, mint egy városi környezetben élő kutyának. És bár jogai egyiknek sincsenek, az állatvédelmi törvény mindkettő helyzetét szabályozza.

„A magyar jogszabályok szerint az állatoknak klasszikus értelemben véve nincsenek jogaik, vagy úgy is mondhatnám, hogy nem jogképesek. Ez azt jelenti, hogy nem lehetnek jogok és kötelezettségek alanyai. De az állatok sajátos jellemzőiből kiindulva ez elképzelhetetlen is lenne, hiszen nem tudják képviselni magukat – mondja Ovádi Péter. – Az 1998-as állatvédelmi törvény és az egyéb állatvédelmi tárgyú jogszabályok viszont egyértelműen fogalmaznak, miszerint az állatok érezni, szenvedni és örülni képes élőlények, biztosítani kell számukra a félelem és gyötrelem, éhség és szomjúság nélküli életet, óvnunk kell őket a sérülésektől és betegségektől, a kényelmetlenségtől és fájdalomtól.

Tiszteletben tartásuk, jó közérzetük biztosítása minden ember erkölcsi kötelessége. Ezek olyan dolgok, amikről az ember tud gondoskodni. Az állat nem tud a saját ügyében eljárni. A magyar nyelv nagyon találó, egy emberi társ kell ahhoz, hogy mindez megvalósuljon.”

A nők és a feketék után jönnek az állatok? 

Ám az, hogy valami ma még nem létezik, nem jelenti azt, hogy ne is lehetne vitát kezdeményezni róla, és hogy nem változhat a helyzet. Gyakran hozzák fel példának a feketék és a nők helyzetét. Például amikor Mary Wollstonecraft feminista brit író-filozófusnak 1792-ben megjelent a Vindication on the Rights of Woman (A nők jogainak követelése) című könyve, nézeteit sokan nevetségesnek tartották. Thomas Taylor cambridge-i filozófus azt a kérdést tette fel: „Ha az egyenlőségről szóló érv a nőkkel kapcsolatban megállja a helyét, akkor mi a következő lépés, az állatok egyenlősége?”

Az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága pedig az 1857-es Dread Scott-döntésben így nyilatkozott: a feketéktől „mint alárendelt és alacsonyabb rendű lények azon osztályától” tagadták meg az állampolgári jogokat, „melyet az uralkodó faj leigázott…” (erről bővebben lásd Christopher Stone Legyenek-e a fáknak jogaik? A természeti tárgyak törvényes jogai felé című esszéjét).

1821-ben Richard Martin ír földbirtokos, Galway parlamenti képviselője nyújtott be törvényjavaslatot a lovak bántalmazásának megelőzésére, mire egy képviselőtársa azt javasolta, hogy biztosítsanak védelmet a szamaraknak, sőt a macskáknak is. Erre olyan hahotázás tört ki a teremben, hogy alig tudták folytatni az ülést.

Tehát bár első hallásra furcsának tűnhet, az elmúlt évtizedekben (évszázadokban) jogászok, filozófusok, politikusok vitatkoztak arról, hogy kapjanak-e jogokat az állatok, ha igen, miként, ha nem, miért nem, vagy hogyan kellene a jelenlegi jogszabályoknak változniuk ahhoz, hogy az állatok helyzete javuljon. Elvégre a gyerekek és fogyatékosok sem tudják képviselni magukat, mégis vannak jogaik.

„A jelenlegi jogrendszer szerint jogai az embernek vannak, azonban jogilag bármit jogképessé minősíthetünk, nem kell hogy élőlény legyen. A cégek is, mint jogi személyek, jogképesek. De attól, hogy valami, valaki jogképes, még nem feltétlenül tud kiállni magáért, ezért kell számára egy jogi képviselő, aki el tud járni helyette és képviselni tudja az érdekeit. Példa erre az új-zélandi Whanganui folyó, amit jogképessé nyilvánítottak – mondja Kajó Cecília állatvédelemmel foglalkozó jogász, a Bojtár Telefonos Állatvédelmi Jogsegélyszolgálat Egyesület titkára. – Ha az állatok jogképessé válnának, az egy forradalmi dolog lenne, nagyjából a rabszolga-felszabadításhoz tudnám hasonlítani.”

A jogász szerint egy ilyen változás meglepő szituációkat szülhetne, hiszen az állatok érdekei nem feltétlenül egyeznek meg a tulajdonosok, gazdák érdekeivel. Ha pedig egy folyó vagy erdő jogképessé válna, akkor beperelhetné (illetve a képviselői beperelhetnék) az államot, amely jogképessé tette.

Ettől azonban még elég messze vagyunk.

Jelenleg az állatok, akik élőlények, a jog szerint nem minősülnek dolognak, de a dolgokra vonatkozó szabályokat kell rájuk alkalmazni, tulajdonjog tárgyai. Annyiban különböznek a dolgoktól, hogy az állatvédelmi jogszabályokban rögzített elvárások alapján különleges védelem rendelkezése alá esnek. Az viszont nem is kérdés, hogy az állatok az embernek alávetett lények, az embernek korlátlan rendelkezési joga van felettük.

„Az állatokról alapvetően a polgári törvénykönyv rendelkezik, ami azt mondja, hogy az élő állatokra a dolgokra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni, de kivételekkel. Ezt inkább egy skálaként kell elképzelni. Vagyis egy állat kicsit több, mint egy dolog, de még nagyon messze van az embertől – mondja Kajó Cecília. – Ha van egy kanapém, azt minden további nélkül kidobhatom. Ugyanezt egy állattal – bár sokan megteszik, ami egyébként bűncselekmény – nem tehetem meg. Az állam tudomásul veszi, hogy az élő állat minőségileg más, mint például egy cipő, és így komplexebb védelmet biztosít neki. Az más kérdés, hogy jogilag olyan minimális dolgokat várnak el az állattartóktól, hogy sokszor tényleg úgy érzi az ember, hogy ha valaki még ezt sem tudja betartani, akkor jobb, ha nem is tart állatot.”

Ugyanaz a szenvedés, más szabályok

Az állatok védelméről és kíméletéről szóló törvény szerint az állattartó köteles a jó gazda gondosságával eljárni, az állat fajának, fajtájának és élettani szükségleteinek megfelelő életfeltételekről gondoskodni. Állatkínzás az állat szükségtelen, fájdalmat okozó bántalmazása, vagy olyan hatást okozó beavatkozás, bánásmód, valamint szükségleteinek olyan mértékű korlátozása, amely tartós félelmet vagy egészségkárosodást okozhat.

A büntető törvénykönyv 244. paragrafusa szerint állatkínzást követ el, aki gerinces állatot indokolatlanul oly módon bántalmaz, vagy gerinces állattal szemben olyan bánásmódot alkalmaz, amely alkalmas arra, hogy annak maradandó egészségkárosodását vagy pusztulását okozza; aki a háziállatát vagy környezetében tartott veszélyes állatát elűzi, elhagyja vagy kiteszi. Szintén állatkínzás az öröklődő betegségben szenvedő állategyed tenyésztése, szaporítása, kényszertakarmányozása, a kíméletét nem biztosító módon mozgatása, szállítása, elhelyezése. Állatkínzás az állatviadalok szervezése is.

Ez alapján azonban felmerülhet a kérdés: miért van az, hogy ha valaki megveri a kutyáját, kitépi a papagája tollát vagy lelövi a szomszéd macskáját, az állatkínzás, és akár öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, és miért nem állatkínzás az, ami a nagyipari állattenyésztésben történik, ahol az állatokat megcsonkítják, a fülüket átszúrják, szűk helyre zárják, rögzített závárzatú pisztollyal fejbe lövik őket vagy áramot vezetnek beléjük?

Miért állatkínzás a kutya agyonverése, és miért nem az, ha egy laboratóriumban modellalkotás címén okoznak neki agyi traumát? Mert az egyik öncélú, a másik esetben az ember igényeit szolgálja ki?

Kegyetlen mészárlás, kínzás az állattartásban

„Egy haszonállattartó telepen nem feltétlenül azért követelnek meg minimumfeltételeket, hogy az állatok jól érezzék magukat, amíg felhizlalják őket. A haszonállatok esetében valójában inkább embervédelmi szabályokról beszélhetünk. A cél az, hogy minőségi termékek kerüljenek le az állatokról, a fogyasztó számára minőségi élelmiszerek készüljenek, hogy ezek fogyasztásától ne betegedjünk meg, ne legyenek járványok és olyan betegségek, amelyek átterjedhetnek az állatról az emberre” – mondja Kajó Cecília, aki szerint bár Peter Singer Az állatok felszabadítása című könyve évtizedekkel ezelőtt íródott, sok változás azóta sem történt.

„Uniós szinten a mai napig arról megy a vita, hogy rendben van-e az, hogy a sertéstelepeken automatikusan levágják a kismalacok farkát. Ugyanis ezek a malacok össze vannak zsúfolva egy ingerszegény környezetben, és azzal szórakoztatják magukat, hogy egymás farkát rágják.

Ahelyett, hogy a környezetüket gazdagítanák, inkább levágják a farkukat. És nem azért megy erről a vita, mert szegény malacoknak ez fáj, hanem azért, mert ha elfertőződik a farkuk, akkor kiesnek az állományból és nem hoznak bevételt. Vagy arról megy a vita, hogy jó gyakorlat-e az, hogy automatikusan szórják bele az antibiotikumot a takarmányba, vagy inkább csak akkor kellene ezeket a szereket használni, ha valóban beteg az állat.” 

Illetve míg egy társállat esetében egyedről beszélünk, és így nagyobb esély van arra, hogy fellépjenek állatvédők az érdekében vagy a gazdája ellen eljárás induljon, addig a haszonállatok esetében mind az állattartó, mind a jogszabályok logikája inkább állományban gondolkodik. Ha a több száz vagy ezer állatból elpusztul néhány a nevelés során, vagy szállítás közben, az még belefér. Tízszázalékos elhullási aránnyal például még nincs probléma.

„Ha az elhullott, leselejtezett állatok száma nem éri el a szakmai grémium által meghatározott mértéket, akkor jelenteni sem kell sehol, az csak járulékos veszteség” – mondja a jogász.

Bizonyos esetekben pedig a jogalkotók kivételeket fogalmaznak meg. Vagyis, bár figyelembe kell venni az állatvédelmi előírásokat, vannak kivételek, például: 

• Az állat életét elfogadható ok vagy körülmény nélkül kioltani nem szabad. Elfogadható oknak, körülménynek minősül az élelmezési célú vágóállat esete, a prém termelése, az állományszabályozás.
•  Az állat életének kioltása kizárólag kábítás után történhet. Kivéve például a kóser és a halal vágást.
• Tilos az állat fizikai, pszichikai állapotának olyan megterhelése, küzdelemre késztetése egy másik állattal vagy emberrel, amely sérülést vagy halált okozhat. Kivéve a vadászatra alkalmazott állatnak jogszerűen történő kiképzését, vadászaton való alkalmazását.
• Az állatnak tilos indokolatlan vagy elkerülhető fájdalmat, szenvedést vagy sérülést okozni, az állatot károsítani, így különösen az állatot nem szabad kínozni. De ez a szabály nem terjed ki az érett libatoll házilagos vagy az engedélyezett technológia szerint végzett szedésére, illetve a házilagos vagy az engedélyezett technológia szerinti liba- és kacsatömésre.
• Állatkínzás az öröklődő betegségben szenvedő állategyed tenyésztése, szaporítása, kivéve a kísérleti célra tenyésztett állatokat.

Vagyis, bár ezt gyakran csak kulturális szokások indokolják, nem az adott faj tulajdonságai vagy az egyed képességei (a kutya és a sertés például hasonló intelligenciával bír), különbséget teszünk állat és állat között. És ha gazdasági vagy egyéb vélt vagy valós érdekek (néha csak az ember kényelme vagy szórakozása) úgy kívánják, akkor az állatokkal olyan dolgok történhetnek, amikről korábban megállapítottuk, hogy állatkínzásnak minősülnek. 

De miért beszélünk ennyit a nagyipari állattartásról? Mi történik ott valójában?

Tényleg annyira durva a helyzet a nagyipari állattartásban, ahogy azt leírják, a filmekben bemutatják? Hogy ezt megtudjam, beszéltem a húsiparban dolgozó személlyel, vegetáriánus mozgalom vezetőjével, olyan férfival, aki két és fél évig volt egy sertéstelep vezetője, valamint aktivistával, aki a tejipar visszásságaira igyekszik felhívni a figyelmet. Kerestem a témában a Magyar Állattenyésztők Szövetségét is, ahonnan ígérték, hogy válaszolnak a kérdéseimre, ám a cikk megjelenéséig nem érkeztek meg a válaszok. Próbáltam bejutni tejelő tehenészetbe és olyan farmra is, ahol állítólag „boldog” tehenek és „elégedett” sertések élnek, de vagy lemondták a találkozót, vagy nem érkezett válasz a megkeresésemre.

Annyit elmondhatunk, erre mind Ovádi Péter kormánybiztos, mind a húsipar szereplője felhívta a figyelmünket, hogy Magyarországon az EU-s jogszabályok és előírások érvényesek, amelyek ma a legszigorúbbak a világon. Sőt, hazánkban talán még jobb is a helyzet, ugyanis az állattartók és -tenyésztők még állami támogatást is kapnak, ha plusz előírásokat teljesítenek (például, ha figyelnek a jobb levegőminőségre, ha kisebb az állománysűrűség stb.). Ettől függetlenül, ami az Uralom című filmben látható – az egyéni kegyetlenkedéseket leszámítva –, nagyjából megfelel a valóságnak, az ott bemutatott módszerek érvényesek. 

A kakascsibék egy részét, mivel felnevelésük nem volna gazdaságos és így mellékterméknek minősülnek, a kikelésük után élve ledarálják vagy elgázosítják

(kivéve Németországot és Franciaországot, ott már működik az embriók vizsgálata, Magyarországon inkább az elgázosítást alkalmazzák, de létező módszer a darálás vagy pépesítés, amit macerálásnak is hívnak – a Nébih nem ajánlja).

A nőstényekből tojó, vagy a húsáért tartott brojler csirke lesz. Tartásuk többféle módon lehetséges. 2012 óta feljavított ketreces tartásban lehet tartani őket, vagyis most már nem 550, hanem 750 négyzetcentiméter (kicsit nagyobb egy A4-es lapnál) jut egy állatnak. A ketrecben kell, hogy legyen fészek, olyan alom, amit a tyúk csipegetni, kapirgálni tud, valamint egyedenként 15 cm-es ülőrúd. A másik a mélyalmos tartás, ami azt jelenti, hogy egy nyitott terű, hangárszerű épületben vannak az állatok. Mivel a mesterséges környezet és a zsúfoltság stresszt okoz az állatoknak, illetve ilyen számú egyed esetében nem tud kialakulni a csípésrend, ezért a tyúkok egymás tollát tépik, verekednek. Ezt megelőzendő elfogadott módszer a csibék csőrének pengével való levágása. Van még a szabad- és az ökológiai tartás, itt a madarak természetesebb környezetben élhetnek, ám a Nébih adatai alapján ilyenek csak elenyésző számban találhatók Magyarországon.

A sertések karámokban élnek, általában nincs alattuk szalma, mert az megnehezítené a takarítást, műanyag vagy betonpadlón állnak, fekszenek. Az anyakoca elléskor egy fiaztató karámba kerül, ahol alig tud mozogni. Ez cél is, nehogy kárt tegyen magában vagy a kismalacokban.

„Volt egy olyan sertés, amelyik meg akart fordulni és beszorult. Reggel találtuk meg holtan” – meséli Péter, egy egykori sertéstelep vezetője. Az anyakoca az ellés után nagyjából négy hétig él egy akkora ketrecben, mint ő maga.

A malacok farkát érzéstelenítés nélkül kurtítják (a Nébih ajánlásokat fogalmazott meg a gazdák számára ennek megelőzésére), a fogukat a megszületésük utáni huszonnégy órában letörik. Ezt követően oltásokat, antibiotikumot kapnak. Nagyjából négyhetesen kerülnek át a battériára (fűtött hely, ahol nagyjából azonos méretűre hizlalják őket), majd a hizlaldába, ahonnan már csak a vágóhídra mennek valamivel több mint öt hónapos korukban (egy sertés 15-20 évet is élhetne).

Péter két és fél évig volt a telep vezetője, ezen idő alatt a kis súllyal született, gyengébb kismalacokat is igyekeztek megmenteni, feltáplálni, ám az utódja kijelentette, hogy ő nem fog velük vesződni, inkább földhöz vágja őket. Mielőtt felhördülnénk, a Nébih oldala szerint ez elfogadott eljárás:

„Újszülött (kevesebb mint fél kilós élősúly esetében) a leölés történhet a fejre mért hirtelen ütéssel. A malacot a testüknél fogva kell tartani, fejüket kemény felületre helyezni, és egy kemény tárggyal, például fémcsővel vagy tömör fával olyan erővel és pontossággal kell megütni a homlokukat, hogy az agyrázkódáshoz vezessen. Az ütés úgy is elvégezhető, hogy a malacot mindkét kezével a hátsó lábainál fogva tartják, és a fejét egy kemény felület felé lendítik.”

Péter beszámolt az állatok bántalmazásáról is, szemtanúja volt például, amikor az egyik kollégája dobálta a kismalacokat, a főnöke pedig egy bottal vert véresre egy sertést. Ezekre most nem térünk ki külön, ezek (bár a rendszerbe vannak kódolva) állatkínzásnak minősülnek.

„A tehenek nem olyan misztikus lények, akik csak úgy adják a tejet. Mint minden emlősállatnak, mint az embernek, akkor van tejük, ha szülnek” – mondja Tóth Ilona aktivista. A borjakat az ellés után elveszik az anyjuktól, hogy ne igyák meg a tejét, általában külön, kis bokszokban helyezik el őket, később vagy hús lesz belőlük, vagy ők is tejtermelőkké válnak.

A nagyipari állattartásban szinte semmi nem történik magától. Az állatoktól ma már sok helyen mesterségesen veszik le az örökítőanyagot, a nőstényeket mesterségesen termékenyítik meg. A sertésektől, ahogy elveszik a malacaikat, négy nap múlva újra megtermékenyítik őket. A teheneket folyamatosan fejik és inszeminálják. Egy tehén 25-35 évig is élhet, de általában 4-5 éves korukig bírják a fokozott igénybevételt. Amikor csökken a tejhozam, vágóhídra viszik őket. 

A kivégzés

Bár kötelező az állatok kábítása, a fájdalommentes halál ritkán adatik meg, főleg olyan vágóhídon, ahol feszített tempóban dolgoznak, naponta több ezer állattal végeznek.

Az egyik lehetséges mód az elektromos kábítás. A csirkéket a lábuknál fogva felakasztják, majd olyan vízbe merítik, amibe áramot vezettek, ezt követően elvágják a torkukat. A nagyobb gerinceseknél a fej-hát kábítást alkalmazzák, egy villás szerkezet segítségével, vagy rögzített závárzatú pisztollyal roncsolják a koponyát és az agyat, ezt követően véreztetik ki az állatot. Ma a szén-dioxid-gázos kábítást tartják a leghumánusabb eljárásnak, ezt például sertések esetében alkalmazzák. A sertéseket ketrecbe zárják, és szén-dioxiddal teli tartályba engedik, vagy zárt térbe zárják, őket és beengedik a gázt (így ölik le például az olyan madárállományt is, aminek tagjai között felütötte fejét a madárinfluenza). Hogy mennyire fájdalommentes az állatok fuldoklása, azt megnézhetjük az Uralom című filmben. A prémjéért tartott állatokat nem lehet a hagyományos módon megölni, nehogy sérüljön a bundájuk. Őket vagy gázkeverékkel kábítják és ölik le, vagy elektromos áramot vezetnek a pofájukba és a végbelükbe.

Hogy lássuk, miként működik ma az állattenyésztés, még csak be sem kell szöknünk egy állattartó telepre, elég, ha olvasgatjuk a Nébih oldalát vagy megnézzük a különböző cégek honlapján a fotókat. A legtöbb cég büszkén mutatja be a legmodernebb technológiával felszerelt telepét, amelyen tökélyre fejlesztették a termelést.

Természetesen ma is vannak olyan állattartók és tenyésztők, akik szembeúsznak az árral és a hagyományos állattenyésztés mellett teszik le a garast, vagy etikus módon igyekeznek termelni. Angliában például már több száz farmon próbálkoznak az etikus tejgazdaság kialakításával (egyelőre kérdés, hogy ez egyáltalán lehetséges-e). A gazdasági verseny és a szigorú előírások azonban a nagyipari állattenyésztés felé sodorják a szektor szereplőit, és ez így van Magyarországon is.

  

Az elmúlt évtizedekben egyértelműen koncentráció figyelhető meg a mezőgazdaságban, az ágazat kisebb szereplői versenyképtelenné válnak, felhagynak a tevékenységükkel. A KSH adatai alapján 2020 óta hazánkban 19 százalékkal, 196 ezerre csökkent az agrárgazdaságok száma, nőttek a birtokméretek és az átlagos állatlétszámok, a háztáji állattartás pedig egy kihalófélben lévő műfaj. Más kérdés, hogy a környezetvédelmi szakértők szerint ez nem jó irány. 

A riport második részét hétfő délután, 17.06 perckor órakor olvashatjátok oldalunkon! 

Kiemelt illusztráció: Fodor Katalin

Iliás-Nagy Katalin