Szokványos húsvéti recept: végy egy fecskendőt, de a tűt se felejtsd ki!

Mielőtt még bárki azzal vádolna, hogy valami illegálisra készülök, természetesen a színezőanyagot fecskendeztem a tojásba és a sonkába, hogy valódi zöld színt hozzak létre, ha már bevállaltam a zöld sonkás tojást. A sonka esetében már a főzővízbe zöld ételszínezéket került, de a tojásnál kísérletet teszek a természetes, zöldfűszeres színezőanyagra is!

A sonkát egyébként így csinálom: évek óta kólában főzöm, egy kis hagymával, borókabogyóval, szegfűborssal és fahéjjal megpakolva (előtte szoktam egy napig áztatni vízben, elvégre ez nem a kólával folyó Kánaán, azért kell áztatni, nehogy túl sós legyen). Most ebbe a főzőlébe tettem bele két tubus zöld ételfestéket, elég bizarrul nézett ki. További kettőt pedig félreraktam, hogy majd, ha megfőtt, tudjak fecskendezni a bőre alá.

A zöld tojás a mesében sima tükörtojás, csak éppen a sárgája zöld, hogy ilyen diszkrét képzavarral éljek. Ezt egyszerűbben úgy lehet előállítani, hogy a már kész tojássárgájába fecskendezel egy kis zöld ételfestéket.

Ha viszont kihagynád a buliból az ételfestéket (amit teljesen megértek), akkor gyárthatsz te magad egy kis „ételszínezéket”. Én így csináltam: kipréseltem egy csokor medvehagyma, egy marék zöldborsó, egy nagy csokor petrezselyem és pár levél menta levét. Nem lett belőle sok, de épp elég volt a művelethez.

A bal oldali az ételfestékes, a jobb oldali pedig a zöldfűszeres, zöldborsós (mindkettő ehető, ha el tudsz vonatkoztatni a színtől):

A sonkát a főzés után még éjszaka hagytam ázni a zöld trutyiban, és kiemelés után megküldtem fecskendővel. A végeredmény ez lett (a fecskendős sztori nem működött annyira, de a gyerekek így is elég zöldnek találták):

A sonkalé viszont nyilván használhatatlan, sem a kóla, sem az ételfesték nem teszi lehetővé, hogy egy jó csülkös bableveshez felhasználjuk. Vagyis ehhez még én sem vagyok elég merész, de elvben persze minden eleme fogyasztható.

Zöld sonkás tojás konklúzió: azért a hétköznapokba nem építem be ezt a menüt, de el tudom képzelni, hogy jövő húsvétkor is az ételfestékek között válogatok.

Tudok én zöld tojást ételfesték nélkül is: zöldfűszeres tojáskrémnek hívják

Azért, ha valaki a kevésbé szürreális irányban szeretne maradni, de azért titkon érdekli ez a zöld tojásos dolog, annak ajánlom a világ legfinomabb tojáskrémét – zölden. Ehhez meg kell főzni öt-hat tojást (gyorsan fogy), de nagyon fontos, hogy a szobahőmérsékletű tojást tegyük lobogó vízbe, pontosan négy percre, és utána engedjünk rá hideg vizet. Közben aprítsunk fel egy csokor újhagymát (ha az nincs, akkor vöröshagymát), és kevés olajon pirítsuk addig, amíg rendesen sötétbarna nem lesz, és édeskés ízű. Ezt aztán keverjük össze a felaprított tojással, de óvatosan aprítsátok, mert folyós lesz a közepe (én bele szoktam kapirgálni a deszkáról az utolsó cseppjét/morzsáját is, annyira finom). Egy kis doboz tejföl, só, bors, egy kis szerecsendió, egy evőkanál mustár megy bele – meg bármilyen zöldfűszer, lehetőleg aprítóban egy kis olajjal jó trutyisra vagdalva, és akkor tényleg zöld lesz. Meg finom.

Mesebeli tojás után unikornisleves

Mivel a húsvét a legtöbb családban egy soha véget nem érő brunch, ritkán merül fel, hogy leves is lehetne a menü része, de ezzel a levessel érdemes kivételt tenni.

Unikornisok pink vére, azaz tormás-almás céklaleves, ami hidegen a legjobb (akár kis pohárkában, fancy céklaleves shotként).

Úgy készül, hogy két-három céklát megmosva, de héjastul egy kis olaj és só kíséretében alufóliába csomagolunk, és 180 fokos sütőben mérettől függően negyven-ötven perc alatt puhára sütjük. Amíg a cékla sül, jó alaposan lepirítunk egy fej lilahagymát (ha már ebben a színtematikában mozgunk). Közben alaplében kicsit megfőzünk két savanykásabb almát, ebbe megy aztán bele minden, a sült cékla, a pirított hagyma, egy evőkanál reszelt torma (egyáltalán nem lesz csípős tőle) meg egy doboz kókusztej, só, bors, és jöhet a turmixolás. A kókusztej nem feltétlenül azért ajánlott, hogy vegán legyen (az előbb még kólában és zöld festékben főzögettem egy fél disznót, szóval gondolhatjátok, mennyire vagyok vegán), hanem azért, mert ad egy plusz édeskés ízt neki. Ha nem gyerekeknek készíted, nyugodtan emelheted a torma mennyiségét, a miénkben konkrétan nem érződött. És nem csalás, nem ámítás, ilyen színe lesz a levesnek:

Gondolom, sejtitek, hogy mindennap így tálalom az ebédet (NEM).

Alternatív purple velvet cake – lila répás keksz epres krémmel

A répatortás keksz régi kedvenc, de most az ünnep kedvéért lila répával készítettem el.

Több receptet próbáltam, nekem ez vált be:

Összekeverek 200 gramm vajat másfél bögre barnacukorral, majd hozzáadok két tojást, egy kis vaníliakivonatot, egy teáskanál kínai ötfűszerkeveréket és egy csipet sót, két bögre lisztet, egy teáskanál sütőport, majd alaposan összekeverem. Ehhez még jön négy közepes répa lereszelve és egy marék dió felaprítva. Amikor kész a tészta, kanállal halmokat csinálok belőle és 180 fokon tíz-tizenkét perc alatt készre sütöm. A krém a tetején egy kis mascarpone, leturmixolt eper és porcukor (és ha eltúlzod az epres cuccot, akkor némi zselatin), de akár kis keksz „szendvicseket” is gyárthatunk két keksz közé kenve a rózsaszín krémet (meg egy kis epret:

Remélem, nálatok is hasonlóan színkavalkádban fog úszni a menü!

Tóth Flóra