Kurucz Adrienn: A hörcsög a szülők kapudrogja a háziállat-tartáshoz

–

– Apuskám, te meg mi a fenét csinálsz? – pislogott anyám álmosan a kispesti panelház harmadik emeleti lakásának konyhájában 1988 egyik hajnalán.

Apám pizsamában ült a mosogató alatti beépített szekrény előtt, a linóleumon, törökülésben, égnek állt a haja. – Manci megszökött – közölte anyámmal szűkszavúan a tényállást, és felmutatta a célszerszámot, amellyel nem agyoncsapni készült a hörcsögömet – bár gyanítom, megfordult ez az ötlet is a fejében a hosszú téli éjszaka folyamán –, hanem kiszabadítani szegény ördögöt a szellőzőnyílásból.

Apám kreatív elme, hajnali háromkor sem okoz gondot neki összedobni a tervrajzokhoz használt hosszú vonalzójából, egy porrongyból és pár méter spárgából, ha jól emlékszem, egy teleszkópos, rágcsálóbarát létrát, miután kiszaszerolta, hogy a terráriumból elszabadult jószág hol kaparász egyre kétségbeesettebb nyiszogással.

Manci egy fehérmájú némber volt. Minden éjjel megindult, hogy alkalmi párt találjon a tizenegy emeletes ház 198 lakásának valamelyikében.

Talán az keltett hiú reményeket benne, hogy a házmestert úgy hívták: Nyúl elvtárs – van az a kiéhezettség, amikor egy nyúl is tűnhet (nagyon) nagy Ő-nek egy hörcsög szemében.

Aki lakott már panelházban, tudja, hogy telis-tele van rejtélyes funkciójú üregekkel és nyílásokkal, és otthonokat összekötő csövekkel. Manci előszeretettel használta ezeket a titkos járatokat felfedezőútjai során. Érkezett haza szemétlapáton (az alsó szomszéd nem merte megfogni másként, mondjuk, megértem), vödörben, apám zsebében, de még liftezett is. Egy idő után mindenki tudta, hova tartozik a vörös szőrgombóc.

Szerintem most arra gondolsz, miért nem vigyáztunk rá jobban. Erre csak azt tudom mondani, hogy egy idő után a terrárium tetejére került egy lyukacsos, műanyag, négyszögletű, NDK-ból importált gyümölcskosár, minden szocialista háztartás kötelező tartozéka, a tetejére rákötözve anyám rézmozsara (mondom, hogy apám kreatív elme), és még ezt a halálos födémet is képes volt Manci a lyukacsokba kapaszkodva lehintázni, ha rájött a hoppáré. (A csattanásra ébredt fel apám hajnalban, hogy aztán észlelje az eltűnést, és eszkábáljon egy létrát sebtiben, mert Manci ezúttal zsákutcába sündörögte magát.)

A hörcsög nem csak nálunk volt kapudrog 35 évvel ezelőtt. Gyanítom, hogy ma is így működnek ezek a dolgok. Vannak persze, akik inkább teknőssel, halakkal vagy madarakkal kísérleteznek – nem tudom, ki szívatja be magát jobban. (A húgomat egyszer láttam idegösszeomlás-közeli állapotban, amikor a gyerekek véletlenül kiengedték a degukat a futtatóból. Nem tudom, hogy a degukat féltette jobban, vagy saját magát. Mindenesetre a degukat később elajándékozták, és „dizájnerdrogra” váltottak egyből: most lovuk van. Nem háznál persze.)   

A szülő egy ideig következetesen hárít, sorolja józan érveit, lobogtatja az allergiateszt-eredményét, nézegeti szomorúan a szép szőnyegét, a még (viszonylag, hisz gyerekek már vannak) ép bútorokat, mert tudja, nem lesz ereje soká kitartani.

Aztán, maga sem érti utóbb, hogy lehetett ilyen hülye, de enged a nyomásnak.

Szőrös, de nem plüss, mozog, de nem kell sétáltatni, mi az? Hát hörcsög.

Anyámék is valami ilyesmit gondolhattak, amikor beadták a derekukat, és engedélyezték egy fő hörcsög beköltözését.

(Azzal nem számoltak, hogy két nappal később a Bencének gondolt Manci lebabázik, tényleg rafkós egy jószág volt.)

Jut eszembe: a hörcsög tulajdonképpen annak köszönhette új családját, azaz minket, hogy a szüleimet megrendítette a kistesóm nagyjelenete, amelyet egy játszótéri ivókútból homokozóvödörben „mentett” ebihal kapcsán rögtönzött. A „törpe Blaha Lujza” ugyanis krokodilkönnyeket hullajtva könyörgött a lakásban található összes felnőttnek, hogy nagyanyámat az ebihal közelébe ne engedjék, nehogy levágja, mint a pontyot a kádban karácsonykor.

Így lett hörcsögünk.

Nagyi vásárolta penitenciaképpen a telepi kisállatkereskedésben. 

Évekkel később vittek hozzá, Pestimrére anyuék egy kutyát bosszúból – a gyerekeknek! (akik nem laktak nála, csak időnként érkeztek meg vakációzás céljából, míg a kutya életvitelszerűen tartózkodott ott a továbbiakban).

De előreszaladtam, jó darabig szó sem volt kutyáról, csak Manci és társai képviselték az állatvilág négylábú szegmensét az otthonunkban. Mert, ugye, a hörcsögökkel az van, hogy egyrészt korán halnak, másrészt pillanatok alatt reinkarnálódnak egy nagyon hasonló egyed vagy egyedek képében – megelőzve a családi drámát.

A gyerekekkel meg az van, hogy odavannak a hörcsögökért – az első napon – (amíg ki nem derül, hogy nyomorgatni nem érdemes őket, már csak azért sem, mert átharapják a körmödet, ellentétben a plüssökkel, amelyek e nem várt körülmény folytán egyből visszanyernek valamennyit az elvesztett reputációból)… és a haláluk napján. Már ha nem elég gyorsak a reinkarnáció földi segítői.     

Nálunk egyébként apám körmét harapta át Manci egy mentőakció során. Mi, gyerekek, biztonságban voltunk, hisz mit érdekelt már akkor minket a hörcsög: macskára vágytunk.

Manci tulajdonjoga természetesen nem, de gondozása a szüleimre szállt hamar, meg a ponty miatt kiátkozott nagyanyámra. Persze ebben nincsen semmi szokatlan, minden befogadott kisállatnak ez a sorsa. A szülőkről, nagyszülőkről nem is beszélve. Így lett nekem is anyaként pillanatok alatt három macskám és egy kutyám. Pedig amikor megszületett a gyerekünk, megbeszéltük a férjemmel, hogy háziállat, na, az nem kell többet. Mert macera. Mert sétáltatni kell, ha kutya, mondjuk. Mert folyton haza kell rohangálni. Kell a fenének még egy a kötöttség!

Gondolom, kitalálod, mi történt.

Elmesélem majd máskor, ha érdekel titeket, hogyan vette át a főnökséget nálunk az egykilós Rém Fülöp, hogyan szakított velünk Majtényi, a macs(k)ó, és mit szól ehhez a Bodzilla becenévre is hallgató vizslakeverékünk. Legyen mára elég annyi, hogy nekünk valójában kapudrog, azaz hörcsög sem kellett a benépesedéshez, réges-rég függők vagyunk a férjem is, én is, pöccre indulunk. Olyannyira, hogy a gyerekünk a fejemre is olvassa olykor: „Igazából anya akart kutyát!”   

Persze, mert a macskák tökéletesek!        

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Fernando Trabanco Fotografía

Kurucz Adrienn