Meg lepisilt dohányzóasztalt, eldugított mosógépet, abszolút szellőzővé tett, lyukacsosra rágott edzőcipőt, szétszaggatott tollpárnákat. Meg koszt. Rengeteg koszt. Éppen ezért menekül a legtöbb – tiszta lakására büszke – háziasszony az állatnak még csak a gondolatától is. Mert azok még hagyján, akik ketrecben laknak, és onnan nem is jöhetnek ki, de azok meg irtó büdösek, és mindent összekakálnak. Amit persze neki kell kiszedni, és aztán mindent újrafertőtleníteni. Huhú, és akkor mi van a kutyával meg a macskával, akik aztán romhalmazt csinálnak a lakásból nagyjából három és fél perc alatt. De nem nálad! Ha jó előre felkészülsz, megteszed a kellő óvintézkedéseket, akkor a lakásod nett, tiszta, illatos otthon maradhat, ahol semmi sem utal a rohadék kis négylábúak jelenlétére.

Válassz jól szőnyeget!

A lakás dísze, rengeteg pénzt hagyunk ott érte az áruházban, vacillálunk minták, színek, formák és vastagságok között, pedig ez az egész sokkal egyszerűbb. Fogd meg a kutyát vagy macskát – vagy bármelyik másik szőrös állatot, ami megszállta a nappalid – vidd el a boltba, és válassz olyan szőnyeget, ami illik az állat bundájához. Színben és mintában is. Innentől kezdve az a napi ötkilónyi szőrmennyiség, amit ezek levedlenek magukról, cseppet sem lesz feltűnő. Sáros őszi-téli időszakra legyen sötétbarna tartalékszőnyeged.

A padló

Kényes kérdéshez érkeztünk. Mindennek szó szerint az alapjához. Masszív, ellenálló és erős padlóra, járólapra lesz szükséged. Ha nincs elég szőnyeged, fontos, hogy barna kutyához barna padlót, bézs macskához bézs padlót válassz. A kulcsszó pedig a víz- és Domestos állóság. Főleg a sunyi, nehezen elérhető sarkokban, ahová éjszakánként hunyozni jár a macska, a nappali közepe, ahová hányni a kutya-, vagy bogyózni a törpenyúl. Persze megelőzheted a padló károsodását azzal, hogy minden négyzetcentimétert lefedsz kutyapelenkával, de úgyis megtalálják az egycentis rést a védelmen.

 

Bútorok

Kéne egy bolt, ahol eleve rágott lábú asztalokat, székeket, kutyaszagú, összekarmolt kanapékat árulnak, mert akkor nincs is más dolgunk, mint beszerezni ezeket, és állataink látván, hogy a piszkos munkát már mások elvégezték helyettük, békén hagyják a bútorzatot. És összerágnak valami mást, mondjuk, a kellemetlen vendég lábát. Persze az is megoldás lehet, hogy acéllal burkoltatod az összes bútort egyméteres magasságig, hadd törjön bele a kis rohadék macska körme, de fiatal kutya mellett nem árt az acélbevonatot kiterjeszteni a papucsokra, cipőkre, kábelekre, dísznövényekre, gyerekjátékokra... végső soron saját magadra is.

Függöny

Szúnyoghálóról vagy szép csipkefüggönyről nem is álmodj. Fogd a már meglévőt, feszítsd ki, gondolj arra, mi minden kárt okoztak már eddig is az állatok, és üss bele a szövetbe egy hatalmasat. Az így keletkezett lyuk kiváló macskaajtóként funkcionál, a lelógó szálakon meg lehet hintázni. Ha szeretnél még több örömet szerezni macskádnak, helyezz el szúnyoghálókat a falakon tapéta gyanánt, de ne felejts el kamerát is szerelni szemközt – így születnek a YouTube-sztárok, és a bevételből vehetsz még acélbevonatot. Vagy Domestost.

 

Fürdőszoba

Érdemes teljesen fehér, kórházi minőségű bútorokkal, szaniterekkel berendezni, és faltól-falig kicsempézni, mert úgyis ez lesz a fertőtlenítőhelyiség. Nagy vödrök, rongyok, tálmosók, automata fertőtlenítőadagolók, sterilizáló és szagtalanító berendezések, félig megrágott egérmegsemmisítők, szivacsok, fecskendők, állatgyógyszerek tárháza, ahol egy idő után magadat is kutyasamponnal mosod. Szépen habzik, és fényes lesz tőle a hajad. A vécét és a mosógépet rejtsd el egy számkódos helyre, mert a kutya és a macska így kénytelen lesz a tálkájából vizet inni, és nem kell szerelőt hívnod azzal, hogy a terhes macska a mosógépet választotta szülőotthonául, és súlyával elfordítva a dobot, menthetetlenül bezárta magát (megtörtént eset).

Kert

Menj ki, nézz körül, minden növényedhez menj oda, simogasd meg őket, öntözz, tápoldatozz egy utolsót, majd vegyél tőlük érzékeny búcsút. Esetleg betonozz le minden négyzetcentimétert, és röhögve nézd az ablakból, ahogy a macska megpróbál szarógödröt ásni magának, vagy ahogy a kutya felemelt fél lábbal, tanácstalanul áll, mert nincs mit sem tönkrepisilni, sem kikaparni. Ha nem szereted a szomszédod, lazítsd meg kicsit a kerítést, és mutasd meg állataidnak, hogy az ő kertje mennyivel zöldebb.

 

A gyerek, akire nem lehet felkészülni

Mindent, mindent meg lehet oldani, előzni, ki lehet számítani, egyedül az állatimádó gyereket nem, aki pókokat cipel be gyufásdobozokban, cserebogarakat és bodobácsokat gyűjt befőttesüvegekben, békákat dédelget a szobájában, és a zsebpénzéből épp egy méretes pitonra gyűjt. Ez esetben tárd szét a kezed, és add meg magad.

 

Fenyvesi Zsófi

Képek: ITT, ITT, ITT

 Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/Pressmaster