D. Tóth Kriszta: A védőháló értéke felbecsülhetetlen egy kezdő vállalkozó számára

–

„Ne legyen velünk gond!”

A She’s Next idei indulása előtt a Visa friss kutatást készített a hazai vállalkozónők körében. Nézzük az egyik legérdekesebb részét a felmérésnek: arra kérdésre, hogy miben szeretnének fejlődni a vállalkozónők, az alábbi válaszok születtek:

• Marketing (44 százalék)
• Pénzügy (30)
• Digitalizáció és e-commerce (26)
• Időmenedzsment (17)
• Tárgyalási készségek és egyéb soft skillek (7)

Ezek csak számok, ugye? Nos, ha jobban belegondolunk, nem csupán azok. Vajon mi az oka annak, hogy ennyire gyenge pontnak érzik sokan a marketinget? Talán csak nem azért, mert egész életünkben azt hallgatjuk: „légy szerény, mint a kis ibolya”? Digitalizáció? Hm, „a lányok nem értenek a kütyükhöz” – ide a rozsdás bökőt, hogy életében legalább egyszer mindenki találkozott már ezzel a sztereotípiával! Tárgyalási készségek nyilvánvalóan tárgyalási helyzetben tanulhatók, gyakorolhatók – arra viszont, ugye, csak akkor kerülhet sor, ha olyan pozícióban vagyunk… Mindaz tehát, amit a számok megmutatnak, lényegében beillik egy társadalmi látleletnek is: ezek az apró, sztereotip, begyepesedett tényezők azok, amelyek összeadódva azt okozzák, hogy ma Magyarországon kétszer annyi társas vállalkozás van férfi, mint női tulajdonban, és bár az arányok az egyéni vállalkozók esetében jobbak, még ott is mindössze 7 női vállalkozó jut 10 férfi vállalkozóra. 

 D. Tóth Kriszta szerint könnyen megérthetjük, miért:

„Minket arra nevelnek, hogy jó kislányok legyünk, és a problémamentes létezésnek, a jó kislányságnak valahogy nem része az, hogy az ember képviselje az érdekeit. Vagy épp a vállalkozása érdekeit. Épp ezért sokkal nehezebben kérjük meg az árát a szolgáltatásunknak, a termékünknek, vagy akár a saját magunk munkájának.

Ennek a folyománya az is, hogy amikor segítségre van szükségünk, akkor inkább megpróbáljuk magunknak megoldani, hogy ne okozzunk problémát másoknak, ne terheljünk senkit sem.”

Az a bizonyos védőháló

A WMN ma már az alapítója nélkül, önállóan értelmezhető és értelmezendő vállalkozás, de kilenc évvel ezelőtt D. Tóth Kriszta saját „gyerekeként” indult:

„Én teljesen egyedül indítottam el ezt a vállalkozást, és az egyik első ember, aki csatlakozott hozzám, nemcsak a tulajdonostársam, hanem az unokatestvérem is. Zákányi Gáspár, a kereskedelmi igazgatónk, vele közösen építettük az üzleti részét a dolognak. Ezzel együtt, a mai napig úgy van, hogy az anyagi felelősség oroszlánrésze, hiába van néhány éve már két tulajdonostársam (az öcsém és az unokaöcsém személyében), az az enyém. Ahogy a kezdeti befektetés is az én saját magam által megkeresett pénz volt, a második regényem jogdíja.” 

Ez azonban elsősorban nem pénzügyi döntés volt:

„Én tulajdonképpen életmódot választottam. Hogy akkor most megpróbálok magamért, a saját szabadságomért, a saját álmom megvalósításáért megtenni valamit. Ráköltöm ezt a pénzt, vállalva a kockázatát annak is, hogy el fogom bukni.

Ez nagyon magányos döntési helyzet volt, a családtagjaim csak ez után kapcsolódtak be. De ez azóta fontos véd- és dacszövetséget jelent. A biztonságos, összetartó család szerencsére adott nálunk, tudom, hogy sajnos sokak életében ez nincs így. Ezért is rettentően fontos, hogy annak is legyen valamiféle védőhálója, akinek ez a családjában nem elképzelhető.”

D. Tóth Kriszta szerint itt lépnek be a képbe a mentorok, a „pályatársak” – vagy épp a She’s Next program. „A külső mentorálás egy vállalkozás életében elengedhetetlen. Nem tölthetünk be egymás életében ennyiféle szerepet: nagyon szeretjük egymást mint családtagok, támogatjuk egymást emberként, és mindeközben tanulunk egymástól mint cégtársak, cégvezetők, de mindannyiunknak szüksége van külső szemre. Nekem azért szimpatikus ez a kezdeményezés, mert persze fontos a pénzügyi támogatás ebben a programban, de szerintem ennél még nagyobb érték az a mentorálás, amit mellé tesz a Visa She’s Next.”

Tervezés és intuíció

Munkatársaként jól tudom, hogy Krisztának folyamatosan fut a fejében egy elemzőprogram: mindenre van kész A, B, C, Zs verziója, vészforgatókönyve. Ő azt mondja, ezt meg kellett tanulnia az utóbbi kilenc évben. „Az induláskor mindent bele alapon vitt a lendület, mert valamit nagyon meg akartam csinálni, és nem gondolkodtam abban, hogy mi lesz, hogyha nem lesz jó, vagy mi lesz, hogyha nem fog működni. Most, 9 évvel később, tényleg igyekszem mindenre előre felkészülni, mindent megfontolni, de azt kell hogy mondjam, ezzel nem feltétlenül könnyítem meg a dolgomat, mert nagyon sok dokumentum van nyitva a fejemben” – nevet.

A felmérés alapján egyébként meglehetősen sok nő indít lendületből – hat hónapon belül – vállalkozást: jön egy ötlet, egy nagy magánéleti változás, amire aztán viszonylag gyorsan, akár heteken, hónapokon belül képesek valamit felépíteni. 

„Hogy a másik oldalt is megmutassuk – magyarázza Kriszta – a jó kislányság mellett azt is hozzuk társadalmilag, és ez jó, hogy például az intuíciónkra, a belső hangunkra, az ösztöneinkre merünk hallgatni. Merünk érzelemből döntést hozni. Ami önmagában egyáltalán nem női vagy férfi tulajdonság, de e tekintetben a nőkkel megengedőbb a társadalom, míg – bár nyilván itt sem akarok általánosítani – a fiúkat arra tanítják, hogy az érzelmeiket korlátozzák, akár nyomják el, ne éljék meg, ne hallgassanak rájuk. Ezért van az, hogy a nők hajlamosabbak intuitívabb döntést hozni, nem pedig azért, mert több érzelmük van, hanem mert megengedik maguknak, hogy hallgassanak rá. Igen, én is mertem intuitív döntést hozni az elején.”

Azt egyébként már mind gyakrabban leírják a szakértők (például A félelem adománya című kötetben), hogy

az, amit mi intuíciónak hívunk, igazából azt jelenti, hogy az agyunk öt lépéssel előttünk jár, és egy csomó olyasmit detektál, amit bár nem fogunk fel tudatosan, de az agyunk már összerakta, hogy itt valami nem oké. Tehát sokkal inkább van szó tudattalan megfigyelésről, mintsem „megérzésekről”.

És részben emiatt lehet az is, hogy a statisztikák szerint a nők sikeresebb befektetők ugyan, mint a férfiak, az előbbiek között sokkal kevesebb van olyan pozícióban, hogy nagy összegekkel dolgozzon, s emiatt a közvélemény szemében megtévesztő lehet az eredmény.

„Ez személyiség kérdése – bólogat Kriszta. – Az, hogy mennyire vagy érzelmes, mennyire vagy szenvedélyes, milyen a temperamentumod, az veleszületett dolog, nem férfi–nő kérdése szerintem, csak azért lett az, mert ezt pakoltuk rá a férfi–nő szerepekre.”

Generációkon át

A felmérés szerint a babyboomer generációban 57 149 női tulajdonban lévő céget tartanak nyilván, az X generációban mintegy kétszer ennyit: 117 804-et (ebbe természetesen beleszámítanak az egyéni vállalkozók is). Az Y-ban ez a szám 56 400, és aki azt gondolná, itt vége is, az téved: már a Z generáció is képviselteti magát 8811 női cégtulajdonossal, mi több, 321-en alfa generációs cégtulajdonosok.

D. Tóth Kriszta szerint ez nagyon ígéretes tendencia, és persze nem is véletlen, hogy a legfiatalabbak is bele mernek vágni.

„Az, hogy többet beszélünk ezekről a dolgokról, hogy a társadalmi diskurzus része az, hogy a nők hol és milyen szerepeket tölthetnek be, hogy vannak ilyen programok, mint ez, elősegíti a változást. Ahogy az is, ha láthatóvá tesszük azokat a nőket, akik vállalkoznak, hallhatóvá azokat, akik mentorálnak, és akiket mentorálnak.

Fontos, hogy legyenek ehhez hasonló, a szélesebb közönség számára is látható programok, beszélgetések, legyen együtt gondolkodás. Ez támogatja meg azt, hogy a mostani huszonévesek és harmincasok számára ez már egy valós lehetőség, nem vágyálom. Hogy amikor valaki azon gondolkodik, ő mivel foglalkozna szíve szerint, akkor legyen előtte példa, érezze, hogy ez is egy opció, hiszen XYZ is megcsinálta, olvastam, láttam, hogy neki is sikerült. Kifejezetten sok olyan Z generációst ismerek, aki már úgy jön ki a középiskolából, hogy ő saját vállalkozást akar indítani, saját ötletet megvalósítani. Elhiszi magáról 18 évesen, hogy megpróbálhatja. És ez fantasztikus.” 

A függetlenség felé

A másik, ami a felmérés eredményében szembeötlő volt, hogy a nők nem az anyagiakat jelölték meg első helyen, amikor azt kérdezték, miért vállalkoznak. Míg a férfiak mintegy 20 százaléka fogott vállalkozásba a jobb anyagi lehetőségek miatt, a nőknél ez mindössze 9 százalék. Hogy akkor mi motiválja a nők többségét? 53 százalékukat nem más, mint a függetlenség. Ami, ha picit a mélyére nézünk, elég sokat elmond arról, hogyan érzik magukat ezek a nők az életükben, a társadalomban, a munkahelyeken… 

„Vagy akár a kapcsolataikban, a meglévő struktúrákban ­– teszi hozzá a WMN alapítója. –

Sok tekintetben még mindig annyira rugalmatlan a társadalom, hogy nekünk kell kiskapukat keresnünk. Például hány nő tud valós részmunkaidőben dolgozni alkalmazottként? Mennyire engedik meg nekik a szabad időbeosztást, a home office-t?

A felmérésnek erre a kérdésére én is azt feleltem volna, hogy nekem egyáltalán nem egy üzleti vállalkozás volt a fejemben, amikor a WMN-t elindítottam, hanem az, hogy azt a fajta független alkotói tevékenységet, amit közösen végzünk, ez a magazin lehetővé tegye. Azelőtt alkalmazott voltam, különböző hatalmi struktúrák részeként dolgoztam, s bár a média sajátos terület még ezen belül is, a lényeg az, hogy nekem is a függetlenség volt az elsődleges törekvésem.”

Kriszta azt mondja, az emberek jelentős hányada előbb-utóbb megérkezik oda, hogy minimum eljátszik azzal a gondolattal, hogy mi lenne, ha nem valakinek dolgozna, hanem megalkotná a saját szabályait.

„Én a saját transzparens működésemet, a saját emberségesebb, emberarcúbb hozzáállásomat próbáltam meg a vállalkozásomban is alkalmazni, egyszerűen tudni akartam, hogy működtethető-e így egy élet. Úgy tűnik, igen.” 

Nos, a választ – tekintve, hogy ez a cikk is a WMN-en jelenik meg, az alapítás után kilenc évvel, valaki olyan „tollából”, aki maga is a függetlenség miatt érkezett a WMN-csapatba – azóta tudjuk. És reméljük, hogy ez másoknak is segíthet bátrabban álmodni.

A Visa She’s Next programjára a pályázók egy egyszerűen kitölthető űrlapon jelentkezhetnek április 30-ig. 

Kiemelt kép és belső fotók: Visa / Egyed Péter

Csepelyi Adrienn