A teljes beszélgetést itt tudod megnézni:

Akard jobban, mint amennyire félsz!

„Honnan volt bátorságod elkezdeni?” – teszi fel Vogyerák Anikó a kézenfekvő, mégis nagyon fontos kérdését, hiszen sokakat, akik (még) nem vágtak bele saját vállalkozásukba, az tart vissza, hogy félnek megtenni egy ekkora lépést.

„A saját vállalkozáshoz, a WMN-hez az adta az erőt, hogy volt egy ötletem, ami nem hagyott nyugodni. Ami egyszerűen olyan hívást, olyan késztetést jelentett, hogy egy idő után beadtam a derekam. Még úgyis, hogy én soha nem tanultam vállalkozást, soha nem végeztem közgazdaságtudományi egyetemet vagy bármilyen business schoolt.

De mégiscsak azt mondtam: 40 éves vagyok, most, vagy soha! […] Vágjunk bele, próbáljuk ki. Mi a legrosszabb, ami történhet? Hát hogy bukom egy óriásit

– válaszolja D. Tóth Kriszta.

Szerencsénkre nem így lett – mondanám, csakhogy ehhez nem csak a szerencse kellett. Kellett az is, hogy Kriszta azt is vállalta, hogy esetleg nem fog sikerülni, jobban akarta, hogy létrejöjjön a magazin, mint amennyire félt a kudarctól.

„Amondó vagyok: ha van egy ötleted, amitől nem tudsz éjjel aludni, amin folyamatosan jár az agyad, ami nem hagy nyugodni, akkor arra el kell indulni. Tartozol magadnak ennyivel. Tartozol az ötletednek ennyivel. És tényleg, mi a legrosszabb? Hogy tényleg nem sikerül, és igaza lesz a károgóknak. És akkor mi van? És akkor mi van, hogyha hibázol? És akkor mi van, hogyha belebuksz egy-egy ötletbe? Az egyik legfontosabb vállalkozói képességem az, hogy tudom, milyen belebukni egy-egy helyzetbe, tudom, milyen az, amikor nem sikerül.

Ismerem a kudarcot. Jól ismerem. Legalább annyira, mint a sikert. Tudom, hogy másnap is felkel a nap. És ez azért ad erőt. Minden megélt kudarc egy kicsit erősebbé tesz”

– meséli Anikónak.

Készülj fel!

Egy cég megalapításához persze nem csak bátorság kell, hanem tőke is. D. Tóth Kriszta ezt a tőkét két regényének jogdíjaiból hozta össze, és kellett a kockáztatás is: hogy a pénzt nem autóra vagy nyaralásra költi, hanem a vállalkozása elindításába fekteti. Mint korábban említette, nem tanult közgazdaságtant, nem volt annyira képben, hogy mi minden kell egy cég létrehozásához, így például hosszú hónapokig üzleti terve sem volt. „Egy sajtpapírra sem volt leírva semmi, ezt ne csináljátok utánam” – mondja. Kriszta azt tanácsolja, hogy még mielőtt belevágnál, mérd fel a piaci helyzetet, olvass utána annak, mi mindenre van szükség egy cég alapításához és irányításához, írj üzleti tervet, mert így sokkal könnyebb lesz az indulás.

Ne legyél egyedül!

„Vállalkozni és saját ötletet megvalósítani nagyon magányos műfaj. De nem kell hogy egyedül maradj ebben a folyamatban. Nekem egy nagyon nagy lecke volt, és talán hasznos lehet, hogy nem kell hogy magányosnak érezd magad, használd a networködet például. Használd azt a kört, akikkel találkoztál, használd az ő tudásukat, találkozz emberekkel!” – tanácsolja Kriszta, aki saját tapasztalatból beszél. Elmondása szerint óriási tanulság volt számára, hogy nem kell mindenhez érteni, és nem is képes mindenhez érteni.

„Én például villámgyorsan megtanultam, hogy nem tudok eladni, rettenetes saleses vagyok. Megtanultam a kereskedelmi munkatársaktól az alapokat, és ha nagyon kell, akkor én is tudok pitchelni, de nem szeretek, és nem komfortos.

Az egyik legjobb döntésem volt, hogy kisebbségi tulajdonostársamként bevontam a kereskedelmi igazgatónkat, Zákányi Gáspárt, akivel aztán az első félév után elkezdtük egy fokkal tudatosabban, közösen építeni a céget. Úgyhogy a tanácsom: ne érts mindenhez, és keress nálad okosabb embereket.”

Tudd letenni a munkát!

Egy cég nem megy szabadságra, nincs pihenőnap, és amikor valaki a saját vállalkozását építgeti, hajlamos elfelejteni, hogy – egy vállalattal ellentétben – ő bizony emberből van, és szüksége van a pihenésre. Érthető, hogy szívét-lelkét és minden energiáját beleteszi a célja megvalósításába, ám ha nem figyel oda magára, akkor könnyen és gyorsan eljuthat arra a pontra, hogy úgy érzi, nem bírja tovább.

„Az első években nem pihentem soha. El is érkezett majdnem egy év elteltével egy olyan nagyon-nagyon intenzív kiégési szakasz, amikor annyira elfáradtam, hogy fizikai tüneteket kezdtem produkálni, és nyomta a testem a vészcsengőt. Ilyenkor nagyon fontos, hogy az ember olyanokkal legyen körülvéve, akik odafigyelnek rá, akik őt mint embert, és nem mint cégvezetőt látják. […]

A rendszer lehetővé teszi, hogy beszántsd magadat a földbe, ezért nagyon kell figyelni, hogy ne tedd meg ezt magaddal”

– tanácsolja Kriszta.

Add meg magadnak az esélyt!

Manapság a startupok világát éljük, szinte a csapból is az folyik, hogy ha van egy jó ötleted, vágj bele, csináld meg, ne habozz. Arról viszont már nem esik szó, hogy a vállalkozói lét nem való mindenkinek – és ennek felismerése is nagyon fontos képesség!

„Nem kell mindenkinek vállalkoznia, nem kell mindenkinek önállónak lenni, nem kell mindenkinek függetlenedni. Szóval az is egy legitim lét, hogy valaki egy rendszert tart és épít. Misztifikálva van a vállalkozás, hogy ez mindenki számára alkalmas dolog. Szerintem nem. De aki számára az, az viszont adja már meg magának az esélyt” – tanácsolja Kriszta. 

Ha kíváncsi vagy, hogy D. Tóth Kriszta szerint mi a legfontosabb vállalkozói képessége, miért volt számára keserves a vezetővé válás felé az út, valamint hogy kik és mi támogatta abba, hogy belevágjon a vállalkozásába, nézd meg a teljes beszélgetést!

 

Dián Dóri