„Neveljétek lányaitokat emberekké, ne pedig mihamarabb férjhez adandó lényekké!” – Teleki Blanka története
Amikor a márciusi ifjakról, a ’48-as forradalomról, esetleg az aradi tizenhármakról van szó, valahogy mindig férfiakról beszélünk. Pedig a forradalom bukása után, amikor a felbőszült osztrákok csak úgy szórták a kivégzéseket, vagyonelkobzásokat és börtönéveket, az egyik legkeményebb büntetés egy nőnek jutott. Kovács Kriszta Tünde portréja Teleki Blankáról.
–
Asszonyt hadbíróság elé citálni több okból sem volt szokás az 1800-as években
Ezek közül a legfőbb az, hogy egyszerűen nem tekintették a nőket többnek holmi csingilingi házi tündérnél.
„A nő korán fejlődik, de teljes férfiúi érettségre sohasem jut; könnyebben felfog és tanul, de teremtő géniusz híjával az emberiség irányadó szellemei közé nem emelkedik. Ő mindig csak szenvedő, sohasem a beható elemet képviseli, s innen, míg a dilettantizmus legkedvesebb kontingensét szolgáltatja, soha a művészetet és a tudományt lényegesen előre nem vitte. E cáfolhatatlan tényt nem tulajdoníthatjuk ellenkező irányú nevelésnek…” – hangzott el az örökbecsű eszmefuttatás egy nem kisebb gondolkodó, mint Madách Imre akadémiai székfoglalójában 1864-ben.
És ha a dicsőséges áprilisi törvényekre gondolunk (amelyek alaposabban átformálták volna Magyarországot, mint pár nyomdafoglaló huszonéves), a modern és polgári Magyarországot bizony nők nélkül képzelték el a törvényalkotók.
Az 1848. évi V. törvénycikk (az országgyűlési követeknek népképviselet alapján választásáról) 2. paragrafusa ugyanis a nőknek nem adott szavazati jogot: „a nőket kivéve” – ennyivel intézték el a társadalom felét.
Ráadásul a nők említésére csak a csempészek, rablók, gyilkosok és gyújtogatók kizárása után kerül sor, így hát jogosan merül fel a kérdés: vajon mit kellett elkövetnie ebben a korban egy asszonynak ahhoz, hogy tíz év várfogságra ítéljék?
Teleki Blanka egészen forradalmi, a társadalmat alapjaiban megrengető tettéért bűnhődött: azt akarta, hogy a lányok is tanulhassanak…
… így hát létrehozta az első középfokú leányiskolát. A grófnőnek nem kellett messze mennie ahhoz, hogy a közművelődés iránt szokatlan érdeklődést mutató rokonlelkekre találjon: Teleki Sámuel, az első magyar közkönyvtár alapítója ugyanúgy családtagja volt, mint Teleki József, aki már 1815-ben arról írt értekezést, hogyan kellene megalkotni az első magyar értelmező kéziszótárt.
Aki azonban közvetlenül is meghatározó szerepet töltött be az életében, az anyai nagynénje, az első magyar óvoda alapítója: Brunszvik Teréz volt.
Teleki 1845-ben még álnéven jelentetett meg egy kiáltványt egy nőnevelő intézet szükségességéről, de fél évvel később már a saját neve alatt publikálta a tervezett iskola pedagógiai programját. Annyit ért el vele, hogy a saját apja elmebeteggé akarta nyilváníttatni.
Az indulás előtt álló iskolába nem is jelentkezett senki, hónapokig tartott, amíg megjelent az első tanítvány: ő pedig nem volt más, mint Deák Ferenc keresztlánya. És noha a diákok a későbbiekben is sokszor kevesebben voltak, mint a tanárok – akik szintén kilógtak a sorból – jól képzett pedagógusok sorakoztak fel, akiktől mind a testi fenyítés, mind a megalázás távol állt. A lányokat történelemre, földrajzra, matematikára, tudományokra, egészségtanra, vallásismeretre, zenére, rajzra és nyelvekre oktatták.
Teleki Blanka számára az iskola célja az volt: „...hol a külföld míveltségét a haza iránti kötelesség érzetével egyesítve tanulhassa a magyar ivadék az idegent becsülni, a hazait forrón szeretni.”
Az ugyanis kiemelten fontos volt számára, hogy a tanítás nyelve a magyar legyen, és a hazafias szellemű nevelésről sokat elmond, hogy a történelmet a márciusi ifjak egyike, maga Vasvári Pál tanította. Akibe talán még az iskolaalapító is beleszeretett – bár kevés reménytelenebb szerelem lehetett akkoriban, mint egy nincstelen forradalmár és egy negyvenes arisztokratanő románca. Vasvári aztán 22 évesen hősi halált halt, Teleki Blanka pedig még a holttestét sem találta meg, pedig leutazott a hadszíntérre, hogy megkeresse.
A Szabadság tér akár Teleki Blanka tér is lehetne
Sokat elmond Teleki grófnő projektjéről, hogy az egész iskola elfért a második emeleten. Ugyanakkor ők olvasták fel először a 12 pontot nyilvánosan, részt vettek a népgyűléseken, sőt megjelentették a „Teleki Blanka növendékeinek kiáltványa a nők egyenjogúsága ügyében” című dokumentumot is, amely nemcsak a szavazati jogot, de az egyetemre járás jogát is szerette volna kiterjeszteni a nőkre.
„Gyermekek vagyunk, kiskorúak nemcsak a törvény, hanem a szellem ítélőszéke előtt… Bálványozott bábok voltunk, legyünk emberekké!” – írták benne.
„Neveljétek leányaitokat emberekké, nem pedig ephemer, minél hamarább férjhez adandó lényekké, mintha a nő, hasonlóan a lepkéhez, elérte volna a rendeltetése végcélját, mikor a pártát leoldják fejéről…”
Teleki Blankát végül – társával Leövey Klárával együtt – tíz év várfogságra ítélték forradalmi szellemet terjesztő leánynevelde létrehozása, tiltott könyvek fordítása és terjesztése, politikai szökevények bújtatása és más bűnök vádjával. A tíz évbe ráadásul nem számított bele az a másfél év, amit vádemelés nélkül az egykori hírhedt börtön, az Újépület vesztőhelyre néző cellájában töltött.
A család annyit tudott elérni, hogy a tíz évet ne kelljen rabláncban lehúznia. Nem volt könnyű dolguk: a grófnő ugyanis nem kért kegyelmet, így évekre ott maradt a leghírhedtebb börtön, Kufstein várának falai mögött, ahol napjában kétszer ellenőrizték, és ahol a cellákat sosem lehetett hat fok fölé fűteni. Amikor végül amnesztiával szabadult, már rosszul látott, és soha többé nem lett egészséges. Végül elhagyta az országot, és 1862-ben, 56 évesen Párizsban halt meg – ott is temették el, a montparnasse-i temetőben nyugszik.
Források: ITT, ITT, ITT, ITT és ITT
Kiemelt képünk forrása: Wikipedia/ Marastoni Jakab
