–

„Egy félőrült ember, kit gyehennai fejgörcsök kínoznak” 

– jellemezte Jókai Mór A kőszívű ember fiaiban a teljhatalommal felruházott főparancsnokot. A regény máig meghatározza az 1848–1849-ről alkotott képünket, így a Haynau-portrét is. A mai napig állandó jelzője maradt a „szadista” és az „elmebeteg”; vagy igényesebb megfogalmazásban: „meghibbant agyvelő perverz észjárással”. A történettudományban a lényeget tekintve szintén egységes a hagyomány: máig elfogadott Károlyi Árpád – ő látta elsőként Batthyány Lajos periratait – jellemzése, hogy a véres bosszú elsősorban a „félőrült, meg-meghibbanó elméjű és labilis kedélyű” Haynau „betegen gonosz pszichéjének” következménye volt, akiben a „vérig megbántott hiúság szenvedélye toporzékolt”.

Az „elmebetegség” már egykorúan összekapcsolódott a gyanúval, hogy a tábornok a „kegyetlenkedésben gyönyört talált”, ezért érdemes megvizsgálni, van-e a forrásokban bármilyen nyoma, hogy kíméletlensége mögött perverzió lappangott, és személyes élvezetet okozott neki az áldozatok testi és lelki szenvedése. 

Nem bírta elviselni…

A 69 éves Haynau sikeres katonai pályát tudhatott maga mögött. 1786. október 14-én született Kasselben, Vilmos hesseni választófejedelem egyik törvénytelen fiaként. Állítólag kifejezetten szelíd és érzékeny gyerek volt:

a katonás fiúnevelő intézetet nem bírta elviselni, ezért egy falusi lelkész házaspár nevelésére bízták, ott szeretetteljes légkörben nőtt fel, és gondos nevelést kapott.

Tizenöt évesen lépett be a hadseregbe, és bátorságának, rátermettségének köszönhetően a napóleoni háborúk idején gyorsan emelkedett a ranglétrán. Több csatában részt vett, kitüntette magát, súlyos sebet is szerzett. Feleséget is katonacsaládból választott 1808-ban: apósa tábornok volt, aki az asperni csatában elesett. Egy lányuk született. Felesége negyven évig ritka türelemmel viselte el hangulatait és különcségeit. 

Haynau táborszernagy. Josef Kriehuber litográfiája, 1849 – Forrás: Wikipédia

Mindennek ellenére

A felfelé tartó pályaív a béke évtizedeiben sem tört meg, annak ellenére, hogy katonai erényei mellett elviselhetetlen volt a személyisége. Tudott kedélyes is lenni ugyan, könnyekig meghatódni, de határozottsága, energikussága könnyen csapott át makacsságba. Tanácsokra nem hallgatott, becsvágyó volt, és hiú. Gyakran tett önértékelési zavarokról tanúskodó kijelentéseket magáról. Bizonyos értelemben különc volt, és láthatóan élvezte is ezt a szerepet. Végig katonáskodta az egész Habsburg Birodalmat, ugyanis mindenhol konfliktusba keveredett elöljárójával. 

„Az ellenkezés Haynau jelleméhez tartozott: miközben nagyon szigorúan megkövetelte az engedelmességet alárendeltjeitől, ő maga szívesen ellenszegült elöljárói parancsának. Ellenkezése gyakran igazságérzetéből eredt” – jellemezte őt tábornoktársa. Rideg, a szabályzatok betűjéhez minden körültekintés nélkül ragaszkodó személyisége, konoksága, konfliktuskereső alkata sokat árthatott volna előmenetelének, Ferenc császár és Radetzky táborszernagy azonban rendületlenül hitt katonai erényeiben. 

A „Bresciai hiéna”

1849. május 30-án kinevezték a magyarországi császári hadak főparancsnokává. Megbízatását nem azoknak a tulajdonságainak köszönhette, amelyek 1849 őszétől hírhedtté tették a nevét.

Az itáliai hadszíntéren tanúsított energikussága és önállósága miatt bízták rá a magyarországi hadjárat vezetését, ő pedig hatalmas küldetéstudattal, élete nagy lehetőségeként tekintett a megbízásra, amellyel beírhatja nevét a történelembe.

Bár Haynau az itáliai hadszíntéren határozott és ügyes katonának bizonyult, a figyelmet mégis inkább egy kétes dicsőségű tettel vonta magára: 1849 áprilisában kirívó kegyetlenséggel verte le a Bresciában kitört felkelést, amiért a sajtótól a „Bresciai hiéna” nevet kapta. Itáliai parancsnoka és fő patrónusa, Radetzky marsall is úgy vélekedett róla, hogy „olyan mint a borotva, használat után jól el kell tenni”. 

„Hova tovább?” – 20 + 5 kedvenc plakátunk az ARC kiállításról

Kult – 2020. október 5. – SZL

A létező legnagyobb bűn

Augusztus közepén, a végső győzelem közepén így foglalta össze mentorának írt levelében a „pacifikálás” programját:

„A lázadóvezéreket fel fogom köttetni, és minden császári királyi tisztet, aki a forradalmárok szolgálatába állt, agyon fogok lövetni, gyökerestől irtom ki a gazt, és egész Európának példát fogok mutatni, hogyan kell bánni a lázadókkal, és hogyan kell a rendet, nyugalmat és békességet egy évszázadra biztosítani.

A magyarok háromszáz év óta mindig lázadók, csaknem valamennyi Habsburg király idején törtek ki forradalmak. Én vagyok az az ember, aki rendet fog teremteni. Nyugodt lelkiismerettel lövetek agyon százakat is, mert szilárd meggyőződésem, hogy ez az egyetlen mód intő példát szolgáltatni minden jövendő forradalomnak.”

A küldetéstudattal átitatott fenyegetés nem volt üres retorikai fordulat. Haynau mind katonai, mind jellembeli hírének megfelelt. A győzelem utáni kíméletlenségét a rend és a szabályzatok megszállottjaként azzal intézte el, hogy neki nincs is más választása, mint hogy szabad utat engedjen a katonai törvények betű szerinti érvényesülésének. Az ő szemében azok a magas rangú császári tisztek, akik elhagyták a zászlót, és a „lázadók” oldalán vezettek csapatokat, a létező legnagyobb bűnt követték el. 

Haynau és törzskara 1849. augusztus 9-én Kis-Becskereknél – Forrás: Wikipédia

A szadizmus (a másoknak okozott szenvedés élvezete) vádját nem lehet ugyan forrásokkal alátámasztani, de egy pszichiátriai vizsgálat valószínűleg kimutatna Haynau személyiségében a normálistól jelentősen eltérő vonásokat. A rendellenességek leginkább az antiszociális személyiségzavarok (szociopátia) tünetegyüttesébe sorolhatók. Az antiszociális személyiséget a mások szempontjaival és érzéseivel szembeni közömbösség jellemzi. A többi embert tárgynak tekinti, az empátiát, a szégyent vagy a megbánást nem ismeri. Nem tud uralkodni agresszív indulatain, nem tűr ellentmondást. A szociopaták fő hiányossága – az, hogy sosem képzelik magukat mások helyébe – egyben sikerük titka, hiszen így céljaikat keményen, sőt kíméletlenül megvalósítják.

A Haynauval kapcsolatos forrásokban a szociopátia összes lényeges tünete fellelhető. Rémuralma nem egy ösztönvezérelt szadista őrjöngéseként értelmezhető, tetteit racionális megfontolások vezették egy olyan cél érdekében, amelyet kétely nélkül helyesnek hitt.

Rémuralom

Az abszolút uralkodói hatalommal kormányzott, egységes birodalom hosszú távú stabilitását akarta biztosítani azzal, hogy a magyar politikai és katonai elit jelentős részét fizikailag megsemmisíti, hiszen eszményét leginkább ők veszélyeztették. Céljaival nem állt egyedül a hatalom akkori birtokosai között.

Egyedisége inkább abban ragadható meg, hogy Haynauban a nyugati civilizáció semmilyen, az erőszakot korlátozó normarendszere – kereszténység, humanizmus – nem ébresztett kételyeket a tekintetben, hogy eszközei erkölcsileg megengedettek-e. 

Hiányzott a beleérző képessége ahhoz is, hogy az emberi reakciókkal számolni tudjon, és felmérje, vajon a kíméletlenség célravezető eszköz-e a hosszú távú politikai stabilitáshoz. Az aradi és pesti akasztófák és sortüzek, a telezsúfolt börtönök ugyanis nemhogy nem segítették a valódi konszolidációt, hanem – az 1867-es látványos kibékülés ellenére – valójában jóvátehetetlenül megmérgezték a magyarság és a Habsburg-dinasztia viszonyát. 

Haynau tehát csakugyan intő példát szolgáltatott minden forradalomnak: a kegyetlen megtorlás súlyos következményeinek példáját, ami hosszú távon jóval többet árt, mint amennyit nyerni látszik azonnal.

Fónagy Zoltán 

A szerző történész, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Történeti Intézetének habilitált egyetemi docense és a Mindennapok története blog főszerkesztője.

Kiemelt kép: Wikipédia