A szex és az erőszak ötvözete az új trend – Beszélgetés a sötét románcokról

–

Szabó Anna Eszter / WMN: Na, anya jó kis témát hoztam most nekünk. Kezdem az elejéről. Anno, bő tíz évvel ezelőtt, nem tudom emlékszel-e, hogy kitört a vámpírláz, az Alkonyat című könyv és filmsorozatnak köszönhetően. 

Kazimir Ágnes: Igen, emlékszem, a vámpíros love story, olvastad a nyaraláson.

Sz. A. E./WMN: Igen, tökéletes strandolvasmány volt. Ott a főszereplő srác vámpír volt, a csaj ember, egymásba szerettek, aztán ez okozott jó sok galibát. Az Alkonyat egyik rajongója a tinikre írt, a szexualitást csak nagyon óvatosan érintő vámpíros szerelmes sztorit átültette a varázsvilágtól mentes hétköznapokba. Vámpír helyett a nőre megszállottan rákattanó multimilliomos pasas lett a főhős, és van egy egyszerű, „földi halandó fiatal nő, akit az tesz bevállalóssá és vagánnyá, hogy képes beleszeretni az amúgy teljesen labilis, érzelmileg elérhetetlen, kontrollmániás, manipulatív fickóba. Eddig gyakorlatilag semmi különbség, leszámítva a vámpírságot. Ám az Alkonyat felnőtt verziójában a vérszívást lecserélték BDSM-játékokra.

K. Á.: Nem is tudtam, hogy összefüggés van a vámpíros és A szürke ötven árnyalata könyvek között. 

Sz. A. E./WMN: Pedig így van. Emlékszem, anno tanulmányi célból hazahoztál egy Szürke-példányt. 

K. Á.: Igen, elkértem valakitől talán, nem emlékszem pontosan, de nem bírtam végigolvasni. Viszont fontosnak éreztem belenézni, mert olyan sok kliensem hivatkozott rá, látnom kellett, miről van szó. 

Sz. A. E./WMN: A trilógia rengeteg kritikát kapott, mondván, hogy ami abban történik, egyáltalán nem mindig konszenzuális alapú, sok benne a manipuláció, a másik tulajdonként kezelése. Közben pedig tisztára van minden mosva azzal, hogy a pasast bántalmazták gyerekkorában, ő így tud szeretni, és amúgy meg jóképű és gazdag. 

K. Á.: Bármit tisztára lehet mosni pénzzel és sármmal, sőt, igazából a pénz már bőven elég. Sajnos ebben nincs semmi új.

A traumákat pedig könnyű takaróként használni, pedig az legfeljebb magyarázat, de semmiképp nem mentség arra, ha másoknak ártunk. 

Sz. A. E./WMN: Amúgy nem új, hogy a romantikus regényben/filmben a férfi főhős egy rideg, megközelíthetetlen, fura alak. Ott van példának Mr. Darcy a Büszkeség és balítéletből. Halálosan szerelmes voltam belé a regényben is és a filmekben is. De valahogy ő mégis más volt…

K. Á.: Na és mi vonzott benne? És miben volt más? 

Sz. A. E./WMN: Mr. Darcy egyszerre hűvös, távolságtartó és nagyon sérülékeny. Komplex karakter, nem egydimenziós, meg kell fejteni. Kihívás. És ahogy fokozatosan megtörik a szerelem súlya alatt, abban van valami drámai. Nincs benne semmi túlzás, semmi színpadiasság. Katartikus élmény, ahogy ez a két ember egymásra talál. Kellett hozzá empátia, személyiségfejlődés, önismeret, nyitottság, csomó olyan tulajdonság, amik valamilyen fajta emberi nagyságról tesznek tanúbizonyságot.

K. Á.: És ez tényleg nagy szó. Nem tulajdonítunk ezeknek a jellemvonásoknak elég nagy jelentőséget, pedig ezek kihathatnak a magabiztosságra, a kiállásra, tartásra, olyasmikre, amikre viszont már azonnal ráharapunk. Ezek az igazán vonzó tulajdonságok. Viszont ha valaki valóban gyakorolt önismeretet, a magabiztossága nem kreált, nem valami helyett van, akkor máris nem kell játszmáznia, erőszakoskodnia, zsarnokoskodnia ahhoz, hogy vonzalmat váltson ki. A titokzatosság már más kérdés. A titok izgalmat kelt, ez mindig is így volt. 

Sz. A. E./WMN: Mit gondolsz, mitől jött a szintlépés? Hogy jutottunk Mr Darcytól a Szürke-sorozatig? Jelenleg pedig már egy olyan könyvtől hangosak a közösségi oldalak (Hunting Adeline – a szerk.), amiben a főszereplő férfi zaklatja, kisajátítja a kiszemelt „szerelmét”, brutális dolgokat csinál vele szexuálisan, de annyival legitimizálják a karakter sötét oldalát, hogy közben gyerekeket ment ki a szexrabszolgaságból.

K. Á.: Hát, ahogy Freud mondta, az emberben az agresszió ösztöne kezdetektől jelen van. Ezt sajnos nem tudta az emberiség eddig megcáfolni, hisz az agresszió minden formája elterjedt, mint a Covid, és nincs ellene se oltás, se ráolvasás. Itt van, növekszik, terjed, sőt, iparágak épülnek rá. A szexuális agresszió a szexualitásra vonatkozik ugyan, de eszköztára az élet bármely területén, mindenhol, bárhol megjelenhet és meg is jelenik.

Kihasználni, kizsigerelni, megalázni, alárendelt szerepbe kényszeríteni valakit, aztán elvenni tőle mindazt, ami ő, ami neki fontos – ez az élet bármely területén, bármilyen korban jelen volt. Aztán pedig elhitetni vele, hogy aki ezt teszi, okozza, az csak jót akar neki, sőt, a lehető legjobbat, hovatovább, ő szereti, ismeri igazán mélyen.

Túl gyakori ez, és az ilyen történetek vége a való életben ritkán jó. Ám a filmekben, könyvekben még irigy is lehet a néző, olvasó! Vannak kifelé konvencionális emberek, akik fantáziájukban a legvadabb dolgokat élik meg, ott elégülnek ki igazán. Ha ezt könyvben olvassák, filmen látják, akkor egyrészt kielégülést élnek meg, mintha velük történne, másrészt kifelé még mindig lehet olyan maszkot viselni, mintha ettől távol állnának. Mivel régen a férfi és női szerepek sokkal fekete-fehérebbek voltak, egy titokzatos, ridegnek tűnő, de titkon érző lelkű férfi maga volt a csoda. Mára ezen már túlléptünk, a nemi szerepek komplexebbek, összemosódtak. Tehát ha adott egy sikeres, gazdag, jóképű pasi, az már kevés, ha annyival árnyalják a karakterét, hogy sír a Disney-meséken, vagy hogy amúgy idősek otthonában jótékonykodik. Nagyobbat kell durrantani, és mivel úgyis minden túlszexualizált, nincs abban semmi meglepő, ha a nagy durranás ezen a téren mutatkozik meg. 

Sz. A. E./WMN: Itt nem pusztán arról van szó, hogy ezek a pasik lepedőakrobaták, hanem dominánsak, erőszakosak, veszélyesek. Ehhez képest a már említett Hunting Adeline, ami olyan durva jeleneteket tartalmaz, hogy a könyv elejére ki kellett tenni a figyelmeztetést, romantikus kategóriában lett listavezető világszerte. Ez csak jelez valamit… Ez lenne a romantika 2024-ben?!

K. Á.: Az erőszakra, csakúgy, mint a szexre, kezdünk immúnissá válni, az ingerküszöb már az egekben van. Többet akarunk, még többet. Egy percig sem csodálom, hogy az erőszak és a szex ötvözete most a legújabb őrület. A baj ott van, hogy még a hétköznapi erőszakot, durvaságot sem mindig vesszük észre, pont azért, mert annyira megszoktuk. Ha az irodalomban vagy a filmekben, sorozatokban romantizáljuk mindezt, azzal elmosódnak a határok, ami viszont már beláthatatlan, végzetes következményekkel járhat.  

Sz. A. E./WMN: Nekem az is eszembe jutott, hogy olyan nagyon vágyunk a visszajelzésre, a megerősítésre, hogy kellünk, hogy már az is mindegy, ha határátlépés történik…

K. Á.: Hogy ki mire, kire vágyik, nehéz kérdés. Gyakran az illető önmagának sem meri kimondani. Egy egész életet le lehet élni kimondatlan, elnyomott vágyakkal, mint az a kliensem, aki csak a halálos ágyán vallotta be, hogy bár szerette a feleségét és a gyerekeiket, élete szerelme mégis egy férfi volt. A halál árnyékában viszont nem bírt már tovább hazudni. De volt egy olyan esetem is, hogy egy vonzó, életvidám nő a negyvenes éveiben tapasztalta meg először azt, hogy egy férfi vágyik rá, nem csak megdugja párszor, aztán otthagyja. Addig azt hitte, ő csak ennyire kellhet, szóval mindent megtett, amit vártak tőle, ő meg nem értette, miért hagyják el mégis újra és újra. Aztán rátalált a szerelem, és leesett neki a tantusz, hogy hiába tett meg bármit a korábbi kapcsolataiban, hiába alakított az ágyban pornósokat megszégyenítő módon, mit sem ért az egész, ha egyszer nem szerették, és ő sem szerette azokat a férfiakat. Most szerelmes, szeretve van, mi több, a párja pornós fogások nélkül is isteníti.

A vágyak ezerfélék lehetnek, és jó esetben a fantáziában is szabadon áramolhatnak. Egy hozzám járó szadomazo kapcsolatban élő pár azt mondta, hogy a vágyuk beteljesülése és az, hogy ebben egymásban partnerre találtak, maga a mennyország. Előtte mindketten hagyományos, társadalmi normák szerinti életet éltek, és boldogtalanok voltak. Most úgy élnek, ahogy szeretnének, közös megegyezéssel, boldogan, senkinek sem ártva. Ez így rendben is van. De ha manipuláció, kényszerítés, érzelmi zsarolás van, az mindig erőszak, ezt muszáj hangsúlyozni.

A másik kínzása, erőszakolása, megalázása, kihasználása sosincs rendben. Mindegy, hogy mellette amúgy milyen jó ember, hogy mennyit jótékonykodik, hogy csodálatos apa, vagy egy zseni a szakmájában.

Egy igazságügyi vizsgálatkor mondta egy nő, akit szexuális együttlétkor nyakkendővel fojtogatott a párja, mert csak attól volt tartós erekciója, hogy nem mert szólni, mert a párja ha kielégült, utána minden olyan boldog és tökéletes volt. Azt hitte, ez így van rendjén. A vágya, hogy a párja elhalmozza a szeretetével, a rajongásával, mindent felülírt, még a félelmet, a veszélyt és a kiszolgáltatottságot is. 

Sz. A. E./WMN: Tehát az, hogy a romantika és az erőszak egyre gyakrabban mosódik össze, az annak a leképeződése, hogy egyre intenzívebben vágyunk arra, hogy vágyjanak ránk? 

K. Á.: Ez nem ilyen egyszerű. Persze, vágyunk arra, hogy szeressenek. De csak azt lehet igazán szeretni, aki magát is szereti. Ám annyira mélyen van sokaknak az önértékelése, önbizalma, hogy nekik teljesen természetes, ha méltatlanul bánnak velük, ha megalázzák őket. Az ő fejükben nem is jár nekik több. Márpedig az önismereti hézagokat nem lehet szexjátékokkal vagy alá-fölérendeltséggel betömködni. Sajnos az van, hogy bármiről is beszélgetünk, a végén úgyis itt lyukadunk ki. Megfelelő önismerettel, önértékeléssel bármit olvashatunk, nézhetünk, az nem tud ártani. Bárcsak azt mondhatnám, hogy mivel az emberek többsége ilyen téren jól van, nem kell aggódni…

Kiemelt képünk forrása: Netflix

Szabó Anna Eszter