„Hallod, úgy felidegesített ez a könyv! Semmi olyan extra dolog nincs benne, amit amúgy ne csinálnék! Ez nekik a durva szex? Ne vicceljenek már velem, de komolyan. Megpaskolja a fenekét meg beköti a szemét? Húha, az kemény, de tényleg! Mindenesetre nagyon fel.aszott! A végén már csak azért olvastam, mert vártam, hogy akkor hátha tényleg lesz benne valami durva, de semmi. Ez a könyv ennyi!” – hívott fel néhány évvel ezelőtt az egyik barátnőm kiakadva, amikor szóba került A szürke ötven árnyalata című világsiker. Szerinte semmi extra nincs a sztoriban, sőt, mondhatni unalmas, sekélyes és szegényes fantáziájú. Azt is hozzátette, hogy ő sokkal érdekesebbet tudna írni, csak nincs kedve hozzá. 

Jót röhögtünk ezen persze, és én is valami hasonlót gondoltam: hiszen végigrágni magad a vaskos, pongyolán megírt köteten maga a BDSM! (Lásd korábbi cikkünket ITT.)

De miért olvasta el mégis annyi ember, hogy szó szerint a semmiből dollármilliárdossá tette a szerzőt? Mi a titka ennek a könyvnek, hogy a legnagyobb filmgyártó cégek versenyeztek a megfilmesítési jogokért? 

E.L. James (eredeti nevén Erika Mitchell) tíz évvel ezelőtt egy teljesen átlagos, férjezett, kétgyerekes nő volt, aki évtizedeket húzott le különböző tévétársaságoknál gyártásvezetőként. Férje (szintén) író, forgatókönyvíró, aki elejétől fogva teljes mellszélességgel támogatta a felesége karrierjét, ami úgy robbant be, hogy annak mértéke a legjobban talán magát az új szupersztárt lepte meg. James ugyanis óriási Alkonyat-fan volt, és „Snowqueens Icadragon” néven 2008-ban a romantikus vámpíros sorozat hatására kezdett el a netre szexuális töltetű fikciót írni, amit elég sokan elolvastak. De ezzel a tevékenységével nem volt egyedül, hiszen számos más Alkonyat-rajongó is írt ilyeneket, mégis az ő szerzeményeit kapták fel. Ám ez önmagában még nem lett volna elég a sikerhez. 2011 májusában végül megvette egy kis, ausztrál kiadó, és megjelent a trilógia első kötete, A szürke ötven árnyalata című regény, amit nekifutásból csupán néhány ezer példányban nyomtattak ki. 

A megjelenés után azonban szinte azonnal elkezdődött az őrület, amiről később maga a szerző is úgy nyilatkozott: mi a franc történik?

Semmilyen szinten nem számított ekkora sikerre, ráadásul szinte egyszerre esedeztek a kegyeiért a nagy kiadók és a legnevesebb filmes cégek is. Végül Jamest az a cég győzte meg, aki megígérte: nem az erotikapolcra pakolja a könyvét, hanem kiteszi a kiemelt részre, és a Universal Pictures nyerte el a filmjogokat, amely ötmillió dollárt fizetett neki az első részért. 

A könyv borítóját mindenki ismeri. James ragaszkodott ahhoz, hogy ne meztelen férfi felsőtest, hanem egy nyakkendő motívum díszítse

A szürke ötven árnyalatát innentől nem lehetett megállítani, Angliában szó szerint kifogyott az az ezüst színű tinta, ami a borító nyomásához kellett, az Egyesült Államokban pedig, ahol egyes heteken több mint egymillió példányt nyomtak belőle, papírhiánnyal küszködtek. Mindenki meg volt rökönyödve a brutális érdeklődésen. 

A rajongók szabályosan sírtak a dedikálásokon, és velük sírt az új írósztár is. A menedzsere azt mondta, hogy azokban az időkben többszáz papírzsepit kellett bekészítenie a turnékra. De James utálta a népszerűséget, szabályosan sokkolta őt, és azt hajtogatta, hogy nem is akart híres lenni. A menedzsere erre csak annyit válaszolt: 

„Azt mondtam neki erre, ne is haragudj, de ez nem az én hibám, te írtad ezt a nyavalyás könyvet, nem én.”

Közben a kritikusok a földbe döngölték, voltak, akik azt mondták, írónak sem mondható, annyira rossz a szöveg. A rajongói pedig ezzel egyidőben hisztérikusan követelték a folytatást. A cikkek arról szóltak, hogy James háziasszonypornót írt, amely a szürke, átlagos nők fantáziáit kielégíti ugyan, de semmi többet nem tesz hozzá az irodalomhoz és a nők igazságosabb megítéléséhez. 

„Sikeres, középkorú, túlsúlyos nő lévén, az embereket dühíti, hogy ki merek lépni a sorból, és azért ez el tud keseríteni.”

Mert E.L. James valóban kilépett a sorból. És finoman szólva sem sztáralkat, ez pedig megrökönyödésre ad okot. Pedig pont ebben áll a sikere is. Ennyire széles körben senki nem tudott azelőtt ekkora visszhangot kiváltani arról, hogy mik is lehetnek a nők vágyai. Hogy a nők is élvezhetik a szexet, nekik is lehetnek pajzán gondolataik, sőt, ki is fejezhetik azt. A könyv persze több sebből vérzik: például rengeteg vitát generált, ahogyan a főhősnő alárendeli magát egy férfinak, de James célja – saját bevallása szerint – nem az volt, hogy a nők elnyomását hangsúlyozza, hanem éppen ellenkezőleg: elmeséljen egy olyan történetet, amelyben a nő is partner az extrém(ebb) szexuális játékokban. 

A szürke ötven árnyalatában ecsetelt BDSM pedig kvázi tömegcikk lett. James nem engedte át másnak az értékesítési jogokat, hanem ő üzemelteti a webshopot azóta is, ahol mára az általa kitalált márkanév alatt bort és majdnem százharminc féle szexjátékot, fehérneműt, különböző eszközt lehet vásárolni. Emiatt szintúgy rengeteg kritika érte: hatalmas üzletet csinált a pajzán sztorijából, és a kínálatban a vibrátorok és korbácsok mellett például megbilincselt játékmaci is megtalálható. 

James 2019-ben, új könyvének egyik dedikálásán

2019-ben aztán új könyvet írt, amelyben határozottan ki akart lépni a szado-mazo skatulyából, még úgy is, hogy tökéletesen tisztában volt vele: rajongói erre szomjaznak. A Mister című könyvében egy nehéz körülmények között nevelkedett albán takarítónő a főhős, aki összeszűri a levet a jóképű, dúsgazdag, angol munkaadójával. A Mister kapcsán adott interjúkban több ízben kritizálta a brit kormányt a brexit miatt (megrögzött brexitellenes), és azt is hangsúlyozta, hogy olyan történetet akart elmesélni, amiben a bevándorló vendégmunkások nehéz helyzetét is bemutathatja. Több hetet töltött Albániában, hogy kutatómunkát végezzen az ottani szokásokról, a férje pedig – aki otthon egyébként is a konyhát viszi, mert imád főzni – tradicionális albán ételeket készített, amíg a felesége a könyvén dolgozott.

A Misternek közel sem lett akkora sikere, mint A szürke ötven árnyalatának. 

Hogy E.L. Jamesnek helye van-e az irodalomban, azt pedig amúgy sem a kritikusok mondják meg, hanem az idő. Ha a hatása jóval későbbre is elér, akkor a válasz magától értetődő lesz. 

Szentesi Éva

A cikkhez felhasznált forrásanyag: ITTITT és ITT

Képek: Getty Images