A legközelebbi iskola a legjobb iskola – Finnországban megvalósul az oktatási egyenlőség

–

Még tavasszal részt vettem egy kerekasztal-beszélgetésen, Fenyvesi Kristóf oktatáskutató ült mellettem, ő már tizenöt éve Finnországban végzi a kutatói munkáját. Én képviseltem a magyar oktatást, ő pedig a finnt. Ahogy hallgattam, először nagyon jó érzés fogott el, aztán egyre dühösebb, majd végtelenül szomorú lettem. Ha történetesen nem a publikum előtt ülünk éppen, akkor talán még káromkodtam is volna. Rossz volt megélni, hogy mennyire messze vagyunk tőlük, most láttam igazán, milyen elképesztően nagy a távolság a két rendszer között.

Bár évek óta szakmai szemmel figyelem a finn oktatást, mégis sokkal érdekesebb volt hiteles forrásból hallani a tényeket.

Berecz Péter Junior Prima díjas riporter egyetemi vizsgafilmje is ezt a témát dolgozza fel: a Made in Finland című dokuban arra a kérdésre keresi a választ, hogy vajon létezik-e még „a finn csoda”.

Ezek miatt az élmények miatt kissé félve ültem le az ötvenperces alkotás elé, de megérte, mert több oldaláról ismerhettem meg a finn oktatási rendszert.

Kíváncsiak vagytok, mik is az alapvető különbségek, amik miatt ők jól teljesítenek…

…mi meg nem?

 A finn oktatás nagy fordulata 1985-ben volt. Akkorra dolgoztak ki ugyanis egy teljesen új tanmenetet, átalakították a tanárképzést, és gyökeresen megreformálták a rendszert.

Érdekes, hogy a finn szakemberek többek között a magyar oktatási struktúrát is tanulmányozták előtte, hiszen kíváncsiak voltak rá, miért olyan kimagasló a magyar diákok tudása, és miért vagyunk ennyire sikeresek a tudományos életben. Még egyszer: az 1985 előtti időkről beszélünk!

A finn iskolarendszer egy kilencéves általános iskolából, és egy hároméves középiskolából áll (gimnázium vagy szakiskola), napi öt tanórával, a tanórák között hosszú szünetekkel.

Az oktatás teljesen ingyenes, a tankönyveket, íróeszközöket, füzeteket, laptopot minden diák megkapja, de még az étkezést is az állam állja. Mondhatnánk, hogy ennek egy része nálunk is így van, de amíg ott minőségi tankönyvek vannak, addig nálunk szedett-vedett, sebtében összeeszkábált könyvekből kellene a gyerekeknek tanulniuk, a kiosztott laptopokat pedig természetesen vissza kell adni, akkor is, ha valaki iskolát vált.

A menzai ételekről meg nem kell beszélnem, azt mindenki tudja, milyen nálunk. Ami ott ingyenes, az jó és minőségi, nálunk pedig minden, ami ingyen van, az silány.

Szerintem egyébként pontosan ugyanannyi pénzbe kerülne szuper tankönyveket létrehozni, mint a használhatatlanokat.

Miért is figyelt fel a finnekre a világ?

A kétezres években a legjobb PISA-eredményeket produkálták, és csak azért nem előbb, mert azóta létezik ez a fajta teljesítménymérés. 2006-ban az elsők voltak, de még most is az első tízben vannak a világon, bár vizsgálják, hogy mi a romlás oka, és hogyan tudnának tenni ellene. Ezt az akkor regnáló oktatási államtitkár, Dan Koivulaakso is kiemelte, aki a filmben is őszintén elmondta, hogy náluk is vannak problémák, ezek megoldásán azonban folyamatosan dolgoznak.

A magyar oktatási rendszerről beszélő politikusok gyakran emlegetik mostanában, hogy „a finn eredmények nem jók”, szerintük ebből is látható, hogy „az a rendszer bizony rossz”.

Khm. Értem. Nem csodálkozom, hiszen nálunk sikerként tálalják azt, hogy a környező országokhoz képest a legújabb mérésen nálunk romlott a legkevésbé az eredmény. Értitek? Szerintük az a büszkeség, hogy nálunk nem annyit romlott.

Mondjuk, azt véletlenül sem említik, hogy azok, akiknek nagyobb mértékben romlottak az eredményeik, még mindig sokkal-sokkal jobbak nálunk. Ez olyan, mintha a középmezőnyben futó sportoló folyamatosan kritizálná az élbolyt, hogy rossz a teljesítménye.

A filmben megszólal két magyar diák, Tankó Benedek és Sári Martin, akik a hoki miatt kerültek Finnországba. Mellette természetesen iskolába járnak, és finnül tanulnak. Ugyanis vannak speciális iskolák bevándorlók számára – igen, nálunk ezt is csak kritika éri, hogy „özönlenek a finnekhez a migránsok”, de hát itt jelentős számú magyarról is szó van ám, szóval akkor most mi is migránsok vagyunk, ugye?

Ezekben az iskolákban a gyerekek megtanulnak finnül, utána pedig már teljesen átlagos iskolába járhatnak. Nagyon sok országban működik ez a kiváló gyakorlat. Hogy nálunk mi van? Ha érkezik egy külföldi gyerek hozzánk, és másnap már egy magyar iskolában ül, senkit sem érdekel, hogy egy kukkot nem beszél magyarul, és mennyire megviseli őt ez a helyzet, az itteni felfogás szerint ugyanis „ha valaki idejön, annak rögtön tudnia kell magyarul”.

A srácok a filmben elmesélték, mennyire jól érzik magukat a finneknél

Nem stresszelnek az iskola miatt, szeretnek bejárni, élvezik a tanulást, sőt a finn tanárok segítenek nekik a magyar osztályozóvizsgákra felkészülni, hiszen itthon magántanulók, és rendszeresen haza kell jönniük, hogy számot adjanak a tudásukról.

Nem részletezem a filmben elhangzottakat, inkább azt javaslom, hogy nézzétek meg ti is. Egyébként megszólal benne Jukka Sinnemaki, a sztárpedagógus is, és két kint tanító magyar nő is, Lak-Losonc Ágnes és Éva Saarinen: mindannyian nagyon izgalmas dolgokat mesélnek.

A két legerősebb pillér egyben a két legfontosabb különbség a finn és a magyar oktatás között

A finn rendszer egyik alapelve a valós egyenlőség. Itt tényleg egyenlőség van a gyerekek között. Az a véleményük, hogy ne kelljen harcolni a jó iskolákért, a jó helyekért, ne legyenek sztáriskolák és „futottak még” kategória.

Pontosan ezért az állam a fővárosi és a kis falusi iskolában is ugyanazt a minőséget garantálja, mind a szakemberek tudásában, mind pedig az eszközökben, nincs különbség köztük. Ugyanazt a tudást kapja egy vidéki kisebb iskola diákja, mint a főváros legnagyobb intézményének tanulója.

Itt aztán minden van a barkácsteremtől kezdve a sífelszerelésen és az okostáblán át a 3D nyomtatóig. Minden egyes iskolában. 

Éppen ezért mindenki a körzetes iskolába jár, mert minek kellene máshová menni

Hiszen ugyanazt kapja, a közösséget pedig így még jobban lehet építeni. Ha az adott diák lakóhelyének hét kilométeres körzetén belül nincs iskola, akkor az állam ingyen gondoskodik iskolataxiról, hogy eljusson tanulni. Elvük szerint „a legjobb iskola a legközelebbi iskola”.

Na ez az – nem a taxi, hanem a valós egyenlőség –, amiről mi csak álmodunk. Hiszen vannak kiemelt helyek, ahová tízmilliós felszereléseket tolnak, és van, ahol még mindig krétával írnak a kopott táblára, és összetákolt számítógépeken dolgoznak felváltva.

Ezáltal pedig nálunk nemhogy csökkennének a társadalmi különbségek, de az oktatási rendszer még növeli is, ez pedig hosszú távon nagyon káros az ország jövőjére, bár úgy látom, hogy ez sajnos elég keveseket érdekel.

A másik nagy és alapvető különbség az, ahogyan bánnak a pedagógusokkal

Van ugyan központi tanmenet, de minden iskola maga határozza meg, mit és hogyan tanít, saját struktúrát alakíthat ki magának. A valódi főnök az igazgató, akinek teljes döntési szabadsága van, és aki teljes szabadságot ad a pedagógusainak. Onnantól kezdve pedig mindenki él is ezzel a szabadsággal, és szárnyal.

A pedagógusképzés nagyon minőségi, válogatott hallgatók kerülnek be, rengeteg módszertani képzést kapnak.

Igen, innen nézve furcsa lehet nekünk, hogy van olyan ország, amelyben nagyon népszerű a tanári szakma, és a társadalom az egyik legkiemeltebb hivatásnak tartja a pedagógusokét.

Pedig van, nem is olyan messze. Ilyen környezetben teljesen más elindulni a pályán, mint ott, ahol a nemzet napszámosa vagy, ahol semmibe vesznek és semmirekellőnek tartanak.

Ez ellen pedig csak az aktuális politikai hatalom tehet valamit.

Szándékosan nem a többszörös fizetést, az időnkénti szakmai szabad évet, a kevesebb munkaidőt emeltem ki.

Miközben az év nagy részében hideg van, és sötét, a finnek évek óta a világ legboldogabb társadalmai közé tartoznak. Ez többek között az oktatási rendszer sikere is.

Igen, ott is vannak gondok, de alapvetően meg akarják oldani őket, tenni akarnak ellene, pénzt és paripát nem sajnálva, míg nálunk a pénz máshol és másnál van, a paripának pedig csak egy bizonyos szervét kapják meg a pedagógusok.

Kiemelt kép és a belső fotók: ATV

Balatoni József