Az Alföldtől a Skót-felföldig: a WMN nagy karácsonyi szakácskönyvtesztje (első rész)

–

Fiala Borcsa választása: Mautner Zsófi: A falusi konyhám – Szeretettel az Alföld szívéből (21. század kiadó)

Aki követi Mautner Zsófit az Instagramon, az tudhatja: az elmúlt tíz évben a nagyszüleitől örökölt kunmadarasi házba vonul el a világ zaja elől, illetve ez a gyönyörű helyszín a háttere és inspirálója több receptjének. A falusi konyhám – Szeretettel az Alföld szívéből a régi falusi hagyományokat, az ott tanult fortélyokat és a családi recepteket kínálja. Mintha Zsófi a megye határában hagyná a városi pörgéssel együtt a kedvenc egzotikus fűszereit és a Közel-Kelet inspirálta receptjeit, és engedné magát Madarason visszaandalodni a gyerekkorba, a családi emlékekbe, a vidék lassabb lüktetésébe.

A csirkepörköltből nem hiányzik a láb sem, a galuskát kézzel szaggatja, a meggyet úgy főzi be, ahogy a nagymamája is csinálta, vagy mártás készít belőle a húsleveshez.

A szakácskönyv – ahogy az az utóbbi időben elterjedt, nagyon helyesen, hiszen a szezonalitás sok szempontból rendkívül fontos! – évszakokra van bontva, tavasztól haladunk télig, ám ami újszerű (én legalábbis még nem találkoztam ilyennel, aki igen, mondja kommentben), hogy az évszakokhoz kötődő ünnepek külön alfejezetet kaptak. Így a Tavasziban húsvéti receptek (közte töltött dagadó, és tiszaörsi répás rétes), a Nyáriban Vendégség a kertben alcím alatt többek között a habos, ribizlis nyári sütemény akar beszökkenni az olvasó szájába képzeletben, az Ősziben egy nagy családi húslevesebédhez kapunk több generáció által letesztelt tippeket, a Téliben pedig a karácsonyi desszertasztal jut nagyobb figyelemhez.

Közben megismerhetjük a vidéki konyhát egy kicsit bennfentesebb szemszögből, illetve az eszközein, a különlegesebb, legalábbis fővárosi szemmel nézve szokatlanabb alapanyagain keresztül – ezekből mindenképp kiemelném a kamillasziruppal áztatott omlós piskótát. De alázatra tanítja az embert egy-egy étel hagyományosabb leírása, mint például a csigatésztáé: „egy tojásból négy óra munkával 22 dkg csigatészta lesz – mindössze egy nagyobb család húslevesébe való mennyiség!” Egyúttal fontos megjegyezni: biztosan más ezt a babrás munkát elvégezni, ha az ember a százéves, a családja által használt csigatészta-készítő padon állhat neki, méghozzá egy ízig-vérig alföldi asszony, Fagyalné Szabó Olgi útmutatása alapján.

Hangulatosak nagyon a képek is, melyeket Erdőháti Áron készített a kötethez.

A szakácskönyvből én a Vendégváró hurkás rétesháromszögeket készítettem el. A recept abszolút jól érthető (nekem csak annyi hiányzott belőle, hogy a bőre lefejtése után mit csináljak a véreshurkákkal, de végül géppel ledaráltam, illetve a 20 perc sütési idő nekem túl soknak bizonyult, mert már 15 perc elteltével aranyszínre sültek a falatkáim. Az ötlet azonban príma, biztos, hogy fogom még készíteni ebben a verzióban is, de a lányomnak csináltam a hurkáson felül kacsakolbászosat, azt is felvettem a kedvencek listájára.

Szeretem Mautner Zsófi szakácskönyveiben, hogy az ételrecepteken túl érzéseket is tud közvetíteni, ez is ilyen: egy kifejezetten megható, kedves kötet – az anyukájának és a nagyszülei emlékének ajánlva.

Kerepeczki Anna választása: A hivatalos Vaják szakácskönyv (Alexandra kiadó)

Amikor megláttam, hogy megjelent A hivatalos Vaják szakácskönyv, azonnal le akartam csapni rá, mert nagyon szeretem a Vaják világát (könyvben, játékban és sorozatban egyaránt) és rettentően kíváncsi voltam, hogy mégis milyen receptek lehetnek benne. A játékban ugyanis lehet készíteni (kraftolni) dolgokat, de inkább főzeteket, illetve életet adó ételek is inkább csak kenyér, sör, sajt és sült hús formájában vannak.

Egyébként mindig szkeptikusan nézem az adott fandomnak készített tematikus szakácskönyveket, mert néha túl erőltetett nekem, de ez a kötet nagyon szépen fel van építve. Az előszóban a Vaják megalkotója, Andrzej Sapkowski arról mesél, hogy mennyire szeret főzni, és a könyveiben található kulináris leírások mind az ő nosztalgikus élményein alapulnak. 

Ettől függetlenül nem az ő szemén keresztül olvashatjuk tovább könyvet, hanem egy gasztrobubus világjáró térképész mutatja be nekünk a kontinens különleges finomságait. Történeteivel teljesen meghozta nekem a Vaják hangulatát!

A receptek is rendben vannak és a képek is gyönyörűek a könyvben. Kaer Morhenből megismerhetjük, hogy milyen omlettet készített Geralt Yennefernek (nekem is hozhatna vasárnap reggelente az ágyba…), Skellige-szigetek skandináv ihletésű ízei nagyon különlegesek, remélem, lesz bátorságom megkóstolni őket, Toussaint francia konyhán alapuló finomságait viszont biztosan kipróbálom. Velenből származó A varázslónő marharaguját teszteltem le először (úgy éreztem, testhez álló feladat), aminek a különleges hozzávalója a fahéj és az aszalt sárgabarack, amit én elsőre nagyon merésznek gondoltam, de fantasztikus lett a végeredmény, mellé pedig maradék krumplis kenyeret készítettem tunkolni. 

A könyv végén vannak persze főzetreceptek is, amik inkább alkoholos koktélok, de nagyon imádtam, hogy ezeket is beletették. Összességében imádtam ezt a könyvet, és szerintem több mint a receptek felét bejelöltem, hogy elkészítem majd, a karácsonyi menübe is csempészek párat belőlük, az tuti!

Szabó Anna Eszter választása: Outlander – Az idegen konyhája (Alexandra kiadó)

Aki ismer valamennyire is, az tudhatja, hogy igazi feketeöves, keményvonalas Outlander-rajongó vagyok. Írtam már róla ITT is, nem tagadom, hogy már-már patológiás a megszállottságom, amit jól szemléltet, hogy idén még Skóciába is elutaztunk a barátnőimmel (erről is írtam) és a jövő évre is már ezerrel tervezzük a nagy visszatérést. 

Szóval nem volt kérdés, hogy a szakácskönyvet is ki kell próbálnom. A kenyérpuding hagyományosan a szegények maradékmentő eledele volt, és nyilván az eredeti verziókhoz nem kellett sem pekándió, sem juharszirup, mint abban a receptben, amit kipróbáltam (Jemmy kenyérpudingja vajkaramella szósszal).

Viszont megőrizve a maradékmentős, „outlanderes” hangulatot, juharszirup helyett mézet használtam, aszalt alma helyett sima almát, tejszín helyett tejbe kevertem egy kis kukoricakeményítőt és vajat.

Istenkém, olyan lett a végeredmény, hogy szinte csodálkoztam, hogy a tányérból feltekintve nem egy skót felföldi házikóban találtam magam.

Jó, azt hiszem, tényleg túl sok Outlandert néztem… (Vagyis, ne finomkodjunk, NÉZEK.)

Deli Csenge választása: Szívek szállodája – A hivatalos szakácskönyv (21. Század kiadó)

Rajongásom a Szívek szállodája iránt fogalmam sincs, honnan datálható, de talán nem elhanyagolható tény, hogy Kormos Anett azt találta mondani a 16 éves énemnek, hogy kiköpött Rory vagyok: illedelmes, pedáns (stréber) kamasz, aki nem mellesleg wannabe újságíró. Aztán egyszer csak hagyománnyá vált, hogy amint elkezdenek sárgulni a falevelek és hűvösebb szelek fújnak, a laptopom segítségével én is beköltözöm minden ősszel Stars Hollow-ba, és hallgatom ezeknek a kedves, ismerős arcoknak a problémáit, a koffein utáni segélykiáltásukat vagy a világmegváltó terveiket akár főzök, takarítok, vagy csak elnyúlok a kanapén.

Aki ismeri a sorozatot, annak nem kell elmagyarázni, hogy mennyire otthonos érzés akárcsak fél órát eltölteni az idilli kisvárosban, ahol az ételek és evés mint közösségformáló erő nagyon hangsúlyosan jelen van. A hozzám hasonló rendszeres visszatérőknek biztosan megfordult már a fejében, vajon milyen lehet Luke kávézójában egy brunch, Mrs. Kim tojásmentes tojássalátás szendvicse vagy Ceasar-salátája (ami nem összekeverendő a Ceaser-salátával), netán Emily és Richard házában egy fennkölt péntek esti vacsora.

Gasztronómia iránt érdeklődőként naná, hogy olyan profin szeretnék főzni, mint Sookie; a Gilmore-lányokra jellemző szenvedéllyel evést mondjuk szerencsére már elsajátítottam.

Szóval nem volt kérdés, hogy ezt a hivatalos szakácskönyvet szeretném ajánlani nektek idén! Szuper bepillantást kaphatunk belőle Stars Hollow majd’ összes konyhájába és még azon is túlra. Persze a kaják nagy része az írók képzelete nyomán született, de a sorozatból vett idézetekkel, a receptek és felvezetők közvetlen stílusával, na meg a kedves színekkel pont olyan hangulatot teremt, mintha ott ebédelnénk a Szitakötő Szállóban vagy Luke-nál a pult mellett könyörögnénk kávéért. 

Nem mondom, hogy minden receptet azonnal kipróbálnék (például Rory Deannek készített szörnyű zöld löttyéhez nem igazán jött meg a kedvem most sem), de rajongóként, azt hiszem, nem hiányozhat a kötet a polcról. Arra gondoltam, hogy megadom a módját, így legelőször Sookie zseniális rizottóját készítettem el: sáfránnyal, garnélával, annak rendje és módja szerint. Megérdemlünk egy kis luxust és színkavalkádot így év végén. Na meg még egy-két epizódot a vacsora mellé…

Kiemelt képünk forrása: WMN

WMN szerkesztőség