Ünnepvárás: nekünk kell megtanítanunk a gyerekeinket rá!
Volt egy év, amikor azt egyik gyerekem november közepétől mindennap, de tényleg mindennap megkérdezte, hogy holnap lesz-e karácsony. És elég sok nap volt, amikor kénytelenek voltunk nemmel válaszolni, majd végignézni a csalódottságát. A kérdést egyébként nem befolyásolta az adventi naptár látványosan végigkövethető menete, úgy volt vele, hogy reménykedni mindig lehet. És tudjátok, mi a vicces? Nem is emlékszem a sok kis nemre, de arra az egy napra élénken, amikor végre azt mondhattuk neki: IGEN, holnap lesz karácsony. Fura dolog ez a várakozás, na. Freund Judit mindfulness szülőséggel foglalkozó szakértőt kérdeztem arról, hogyan kell megtanítani várakozni a gyerekeket, és hogyan ne legyünk „muglik” akkor sem, ha amúgy nem könnyű az év végi időszak. Élhető tippek és gondolatok szülőktől szülőknek. Tóth Flóra írása.
–
Ti is sokkot kaptatok, hogy egyes helyeken már mindenszentek előtt megjelentek a karácsonyi cuccok?
Néhány hete rácsodálkoztam, hogy az egyik nagy bevásárlóközpontban a szokásos halloweeni holmikkal EGYSZERRE jelent meg a karácsonyi szajré, a mindent elborító mikuláscsokik és persze a megszokottnál ötször nagyobb(nak tűnő) játékdömping. Persze egy ideális világban a gyerekek nem is járnak bevásárlóközpontba, pláne nem ilyenkor. Szerencsére Freund Judit tudja, hogy a legtöbb embernek nem „egy ideális világban” zajlik az élete. „Nyilván a legegyszerűbb, ha ilyenkor limitáljuk a gyerekekkel a boltokban töltött időt, és inkább az erdőben sétálunk, vagy játszótéren vagyunk, de ez sajnos nem életszerű és nem mindig megoldható. Az én taktikám az volt, hogy
egyszerűen azt mondtam például a csokimikulásokra, hogy ezt csak a Mikulás meg az ő segítői vehetik meg, nekünk nem is engednék kifizetni, ne is próbáljuk meg.
Nyilván minden szülő tart kicsit attól a pillanattól, amikor a varázs szertefoszlik és a gyerek tisztában lesz azzal, hogy bizony minden szerepben a szülei állnak helyt, de ezt azért el lehet odázni egy ideig. Ha például az osztálytársak, barátok között van olyan, aki már nem hisz a Mikulásban, Jézuskában, akkor halkan el lehet mondani a mi gyerekünknek, hogy ez azért van, mert ott már a szülő sem hisz a csodában. De mi hiszünk,
mi nem vagyunk »muglik«, így neki nem kell aggódnia, nálunk még mindig ugyanúgy lesz minden, ahogy volt.
Néhány évvel később beindul a névhúzásos ajándékozás a suliban, meg simán van olyan, amikor látja, hogy ajándékot viszünk a fodrásznak vagy egy távoli rokonnak. Ezt is helyre lehet úgy tenni, amíg életben akarjuk tartani a csodát, hogy a gyerekeknek a Mikulás, Jézuska, Angyalka team tudja teljesíteni a kívánságait, a felnőttek viszont a szeretet ünnepét úgy tartják, hogy néha kedveskednek egymásnak valamivel. Aztán egyszer csak úgyis összeérnek a szálak, de talán meg lehet úszni nagyobb törés nélkül.”
De, ezt már én mondom személyes tapasztalatból, az megúszhatatlan, hogy a rendszeresen rengeteg kapható játékkal szembesülő gyerekek ne kezdjenek el mindenfélére vágyakozni – lehetőleg azonnal, nem megvárna az ünnepeket. Én ilyenkor arra szoktam biztatni a lányaimat, hogy kezdjük el hamar és nagyon hosszan írni a vágyott dolgok listáját, nem baj, ha 100 dolog kerül rá (annyi azért nem szokott lenni), és majd az ünnep közeledtével megbeszéljük, hogy mi az, ami tartósan a vágyakozás tárgya, aztán pedig „bízunk a Jézuskában”. A Mikulásnak lehet levelet is írni, de nálunk tőle csak apróbb ajándékokat lehet kérni (nálunk minimális édesség kerül a csizmákba, általában a nagy kedvenc gumicukor, de inkább kisebb ajándékokat kapnak).
Várj, akkor most várni jó dolog?
Tudjuk, van különbség várakozás és várakozás között. Ahányszor csak a pénztársorban vagy valami ügyintézésnél kerülök ilyen helyzetbe, és egyedül vagyok, azonnal nyúlok a telefonomért, hogy ne legyen üresjárat. És szerintem a legtöbben ugyanezt csinálják, de azért a gyerekektől elvárjuk, hogy „szépen” várakozzanak, persze telefon nélkül (természetesen én is így vagyok ezzel, nem azért mondom).
Az ünnepvárásban nagyon sokat számít, hogy hány karácsony van már mögötted – vallja Judit: „A felnőttek már rutinosak. Velük már többször »megtörtént« az ünnep, sőt néha olyan, mintha alig telt volna el kis idő, és máris újra itt lenne a karácsony. Gondoljunk azért arra is, hogy egy gyerek egy vagy két kezén meg tudja számolni azokat a karácsonyokat, amelyekre tényleg emlékszik, ráadásul lássuk be, ők több elvárással futnak neki a decembernek. Úgyhogy nem csodálkozhatunk, ha izgatottak. A gyerekeknek az időérzékük sem alakult még ki teljesen. Ha azt mondjuk, hogy még három hét van karácsonyig, nem igazán tudnak mit kezdeni ezzel. Ugyanakkor valóban fontos szülői feladat, hogy a dolgok ne csak úgy rázuhanjanak a gyerekre. Ahogy optimális esetben fel kell készítenünk akár arra is, hogy tíz perc múlva abba kell hagyni a csúszdázást, vagy ma délután átjönnek a nagyiék, így
a karácsonyt és minden más ünnepet is a szülőnek kell felvezetnie. Többek között például azzal, hogy ő maga is várja. És leginkább örömmel várja, nem egy kötelező nyűgnek tartja,
hanem megpróbálja az év végi hajsza dacára szép időszakká tenni. A karácsonyvárás tökéletesen alkalmas erre: rengeteg olyan programot lehet kitalálni, ami alkalmas a készülődésre. A mézeskalácssütéstől az adventidísz-készítésen át, a karácsonyi filmek nézéséig jöhet bármi. Csinálhatunk a gyerekekkel egy közös tervet, és ha igazi tartalommal töltjük meg ezeket a napokat, akkor egészen biztosan meg fogják ők is találni bennük a várakozás örömét. Ebben segíthet az adventi naptár, nem a csokievős, hanem az élményes verzió, ha van rá kapacitás. De ha nincs, akkor remek adventi ajándékok és programok azok a mesekönyvek, amelyek december minden napjára tartogatnak 1-1 mesét és hozzá egy kézműves feladatot. A kisegér, aki elhozta a karácsonyt, vagy a Nyúl Péter adventi kalendáriuma például pont ilyen.”
24, 23... 3, 2, 1... és karácsony!
Ahogy Judit már korábban említette, a gyerekek időérzéke nem úgy működik, mint a felnőtteké, ezért nekik érdemes konkrétabb dolgokkal segíteni a visszaszámlálást: „Készítsünk egy rajzot közösen, amit majd kitehetünk a hűtőre, vagy az ajtóra, falitáblára. Karácsonykor lehet rajta, mondjuk, egy óriási karácsonyfa, annyi gömbdísszel, ahány napot kell még várni.
Mindennap egyet ki lehet színezni. Mire kész lesz minden, eljön az ünnep. És aztán előbb-utóbb a gyerekek is rájönnek, hogy készülni, várni valamire, az igazából egy jóval hosszabb időszakot jelent, mint maga az örömteli esemény, úgyhogy azt is érdemes sok jó érzéssel és élménnyel megtölteni.”
A nagyobb gyerekek esetében persze már nem olyan lényeges ennyire látványosan visszaszámolni, de például egy esti ablakfilces alkotás 24 kisebb előrajzolt négyzetbe egyszerre szép dekor, és közös adventi kaland kis erőfeszítéssel.
Nálunk az elmúlt években az adventi naptár helyett Elf manók jöttek, akik minden reggelre valami csínnyel készültek… de már most látom, hogy idén decemberben egyszerűen nem fog beleférni a mindennapi csínyezés. Ráadásul közben költöztünk, és bár a manókat nagyon cselesen sikerült átcsempészni, egy-két korábbi kiegészítőjük előkerült, és a 8 és 10 éves lányaink egyébként is tudnak már dolgokat az ajándékozásról, csak egyezményesen úgy teszünk, mintha nem tudnának. Ezért úgy tervezem, hogy a manók írnak egy indító levelet, hogy idén több dolguk van decemberben, mint az elmúlt években, ezért csak néha tudnak csínnyel készülni, más napokon pedig csak hagynak egy levelet vagy feladatot a lányoknak. Mert
szerintem szülőként ér kicsit könnyíteni a dolgunkon, akkor is, ha pár éve valami nagy fába (elfezés, élménynaptár, közös dekorációkészítés) vágtuk a fejszénket. El lehet engedni, hogy az ünnepváró programok mindegyik része mindennap legyen, és így talán mi is aránylag nyugodtan várhatjuk az ünnepet.
Mert: nekünk is kellenek dolgok, amiket várhatunk!
Freund Judit is azt javasolja, hogy az utolsó pillanatos ünnepi készülődés helyett kezdjünk neki akár extrém korán, vagy legalább már mostanában. Én azért is veszem meg a legtöbb ajándékot legkésőbb novemberben, mert anyagilag is jobban jön ki, ha elosztva terheljük a pénztárcánkat.
A gyerekekkel közös decemberi programterv mellett akár írhatunk egyet saját magunknak is. „Egy decemberi bakancslistába beleférhet egy kávé a rég nem látott barátnővel, vagy egész egyszerűen némi egyedül eltöltött idő. Leginkább arra törekedjünk, hogy amit a gyerekeknek szeretnénk sugallni az ünnep varázsáról, azt felnőttként is keressük meg. Ne csak a túlélésről szóljon a december.”
Én például most egy kedvemre való feladatot terveztem be saját magamnak az adventi időszakra, amit Juditék oldalán találtam: egy apuka minden este ír pár sort az adott nap jó pillanatairól, dátummal ellátva. Azt mondja, egészen apró események is lehetnek, és ha az ember kitartóan csinálja, akkor egy óriási, de mégis jól kezelhető emlékgyűjteménnyé duzzadnak. Kezdetnek 24 adventi napot adok neki, és kíváncsian várom, hova fejlődik.
Ti mire készültök az idei ünnepi időszakban?
Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Elena Grigorovich