„Nagyon fáj! Nem megy!” – Lánya halála ihlette Arany János egyik legmegrázóbb versét

–

Arany János idősebb gyermeke, Julianna (vagy ahogy a családban hívták, Juliska) 1841. augusztus 9-én született Nagyszalontán, szülővárosában nevelkedett és járt iskolába. A lány szülei példáját szerette volna követni, akik „békében és szerényen éltek, szorgosan dolgoztak”. Ötéves volt, amikor apja országos hírű költő lett a Toldi sikerének köszönhetően – amelynek a Petőfivel való barátságát is köszönhette. A „szabadságharc költőjét”, aki gyakori vendég volt Aranyéknál, Juliska is megkedvelte, és az édesapjával együtt siratta meg, miután nyoma veszett a segesvári csatában. Huszonkét éves korában feleségül ment Szél Kálmánhoz, a nagyszalontai református lelkészhez. A párnak 1865 nyarán lánya született, akit Piroskának neveztek el. 

„Ifjú anya első gyermeket könnyebben alig hozhatna világra. Délután négy órakor még a kertben sétált s este nyolczkor már mosolyogva nézte a kis jövevényt, a ki, íme, csendes fészkökbe érkezett” – írta visszaemlékezéseiben Juliska öccse, Arany László, aki az édesapjához hasonlóan szintén a költői hivatást választotta.

A család örömét a nagyszülők „ezüstmenyegzője” is gyarapította. Juliska a szüleit ekképpen köszöntötte az évforduló alkalmából egy levélben:

„Későn bár, mert mára kell vala e levélnek megérkezni, írok; írok s elmondom szívem mélyéből eredt kívánságomat s az enyim mellett Kálmánét, hogy adjon Isten kedves jó szüleimnek még egy huszonöt évet együtt, boldogságban, egészségben, megelégedésben tölteni. Adja Isten, hogy az a szeretet, végtelen becsülés egymás iránt s az a példás egyetértés, példaként álljon – mint életök egyéb mozzanata – gyermekeik s majdan unokáik szeme előtt…”

A család hálás, felhőtlen boldogsága azonban nem tartott sokáig

Juliska télen megbetegedett, ágynak esett. Eleinte úgy tűnt, meg fog gyógyulni: „Sulyos betegen feküdt deczember 2-ika óta. Meghűlt, méhgyulladást kapott. Öt-hat napon át lebegett élet és halál között, de aggódó férje csak az első roham elmúltával merte tudósítani a szülőket, midőn már az orvosok hite szerint – hála Istennek – a beteg túl volt a veszélyen” – emlékezett vissza Arany László. A karácsony még reménykedéssel telt Aranyéknál, de az ünnepek utáni első napon, a költő névnapján „le kellett mondani mindenről. (Juliska) élete-ereje nem birta meg a küzdelmet s kimerűlt”.

A lány utolsó óráit Arany László így írta le: „Biztos öntudat látszatával s egész tekintetén a tisztalátás kifejezésével beszélt nekünk a túlvilágról, melyet ő már szemeivel lát: »Ne búsuljanak, kedveseim, a lélek él, mi találkozni fogunk. Én látom az útat, mely ama hazába visz. Látom az arany-hidat...ott...ott...menni fogok. Az ige, az eszme örökké való!« Sokáig beszélt vagy szavalt így, csengő erős hangon, olykor fel is ülve ágyában és magasra emelve karjait. Majd elbúcsúzott, sorban mindnyájunktól: magához ölelt, megcsókolt, mondott vígasztaló szavakat: válnunk kell, de a válás nem örökös.”

Arany János barátjának és költőtársának, Tompa Mihálynak levélben számolt be szeretett lánya elvesztéséről:

„Kedves barátom! Az én édes jó leányom, drága Juliskám nincs többé! Huszonöt napi gyötrelmes betegség után – mely görcsös méh és hashártya gyuladáson kezdve <-> typhosus lázban végződött – tegnap, 28-án éjfélutáni fél kettőkor adta ki áldott lelkét. Temetése holnap délelőtt lesz. Kis árváját egészségben, de minő sorsnak hagyta itt! Oh barátom, ki hát boldog a’ földön! Áldjon meg az isten, kedves jó lelkeim. Igaz barátod, Arany János.”

Hosszú évekre „letette a lantot”

Arany Jánost Juliska halála a magyar irodalom egyik legszebb sírversének megírására ihlette. A költemény első versszaka a lány sírjára is felkerült, amelyet a mai napig is sokan látogatnak meg, és „különös figyelemmel” gondoznak. 

Midőn a roncsolt anyagon

Diadalmas lelked megállt;

S megnézve bátran a halált,

Hittel, reménnyel gazdagon

Indult nem földi útakon,

Egy volt közös, szent vigaszunk

A LÉLEK ÉL: találkozunk!

(Arany János: Juliska sírkövére – részlet)

Gyermeke elvesztése mély búskomorságba sodorta Arany Jánost, „a tragédia hatására több mint egy évtizedre a költő is elhallgatott benne”. A Juliska emlékezete című versét, amelyben a lánya halála okozta végtelen szomorúság mellett a hazája kilátástalannak vélt helyzete miatti elkeseredettsége is megjelenik, be sem fejezte. 

Mióta rombadőlt oltáridon, Hazám,

A honfi legszentebb könnyével áldozám,

Mint egy Jeremiás nyögdelve bánatom’,

Oly megtörött szívvel, de nem oly szabadon:

Ezt a versszakot tudta csak papírra vetni. Félbehagyta a művét, majd a lábjegyzetben ezt írta: Nagyon fáj! Nem megy! 

Anya és lánya: tragikus párhuzam

A költőnek a veszteség miatt érzett fájdalmára csak unokája jelentett némi gyógyírt. A félárván maradt Piroskát Aranyék magukhoz vették, és „úgy szerették, mint édes lányukat, de talán még nagyobb gonddal óvták mindenféle bajtól”. A cseperedő gyermek olyan pajkos és vidám természetű volt, mint az édesanyja, kedvességével a nemcsak a nagyszüleit, hanem a házukban megforduló vendégeket is megörvendeztette. 

Arany János élete alkonyán, amikor sokat betegeskedett és „a hallása és látása (is) meggyöngült”, különösen sok vigaszt és örömet lelt Piroskában. Az unokája a költészetére is hatással volt: a Toldi szerelme című művében Toldi Miklós kedvesét, Rozgonyi Piroskát róla nevezte el, akinek tragikus sorsát már a hatodik énekben sejteti:

Piroska! leányom kis árva leánya!

Kedvesem egyetlen kedves maradványa!

Ki neved a költő álmaiból vetted,

Anya így szólítván, csecsemő-szülöttet:

Baljóslatú névvel jöttél te világra!

Oh, le ne szálljon rád még jobban is átka,

Hogy sorsod azéhoz közelítsen gyászban,

Kit képzetem alkot a Rozgonyi házban!

(Arany János: Toldi szerelme. Hatodik ének – részlet) 

Hátborzongató, hogy költő ebben a versszakban voltaképpen a saját unokája sorsát is megjósolta: Szél Piroska ugyanis 1886-ban, mindössze huszonegy évesen váratlanul elhunyt – ugyanabban a betegségben, mint az édesanyja. Arany Jánosnak viszont nem kellett újra átélnie azt a „kínzó fájdalmat”, amit a lánya elvesztésekor érzett, ugyanis Piroska halála előtt négy évvel, 1882. október 22-én tüdőgyulladásban meghalt.

Források: ITT, ITT, ITT, ITT, ITT és ITT

Kiemelt kép: Wikipedia / Barabás Miklós

Nádudvari Péter