Kemény Dénes: Edzőként megvártam, hogy mindenki jóllakjon, és csak utána ettem – Elviszlek magammal (PREMIER)

Ugyanazt tette, amit az akkor huszonéves édesapja, Kemény Ferenc vele: a gondjaira bízott embereket maga elé sorolta – ha kellett, a vacsoraasztalnál is. A hároméves Dénes sokáig fel sem fogta, mennyi mindent tanult legendás utánpótlásedző apukájától. A ma 92 éves Fecsó bácsi mondatait és szokásait aztán már sikeres vízilabdaedzőként és szövetségi kapitányként látta-hallotta viszont magában. Közben persze bőven hozzátette ő is a saját maga személyiségét és szorgalmát – köztük talán a legfontosabbat: csak olyan játékosokkal dolgozott együtt a válogatottban, akiket szeretett. Nekem meggyőződésem, hogy ez a szeretetkapcsolat tette igazán különlegessé azt a bizonyos magyar férfi-vízilabdaválogatottat. Dénessel évtizedek óta ismerjük egymást távolról, ennyit és ilyen mélyen még sosem beszélgettünk az ő útjáról, az élsportban megélt dilemmáiról, a keze között olimpiai bajnokká vált 21 srácról, a vízilabdasikerek szerint alakuló családi életéről, no meg a szövetségi kapitányi feladat miatt hátrahagyott tisztes polgári életéről. Benedek Tibort szándékosan hagytam a végére (ebben a felvezetőben, és az interjúban is), és nem azért, mert ne hiányozna mindannyiunknak a mai napig… Kemény Dénessel startol az Elviszlek magammal őszi évada, amely lassan belelép a kilencedik évébe (a szezonokat már nem is számolom).